Miért éppen víz és tojás?

A víznek az ősi kultúrákban lelki megtisztulást segítő és termékenységvarázsló hatást tulajdonítottak. Találkozhatunk ezzel népmeséinkben is. Ki ne hallott volna már az örök élet forrásáról vagy az élet vizéről? A víz éltető, újjáélesztő, tisztító és megtermékenyítő erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. A vízbevető vagy vízbehányó hétfő megnevezések a valamikori locsolás módjára utalnak. Az ősi termékenységvarázsló rítusból eredő népszokásunkról Apor Péter a Metamorphosis Transilvaniae című művében 1736-ban így ír: „ … úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben … „  

A Magyar néprajzi lexikonban ezt olvashatjuk: „A húsvéti locsolás az ősi katarktikus rítus keresztényiesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, ill. a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.“

A hímes vagy piros tojás, mellyel a locsolókat jutalmazták, szintén ősi termékenységjelkép. Sok régi kultúrában egymástól függetlenül meglátták a tojásban az új élet, a teremtés szimbólumát. A National Geographic lapjain ezt olvashatjuk: „A kínai mitológiában is felbukkan a tojás: sárgája a napot, fehérje az égboltot szimbolizálja. Az antik mítoszok, a görög és a római mondák a szerelem jelképeként használják a tojást, belőle származtatják a szerelem isteneit.“ A finn-ugor teremtésmítoszban, a Kalevalában pedig ez áll:

„Tojáshéj alsó feléből idelent az anyaföld lett,
tojáshéj felső feléből magos mennybolt lett odafent,
sárgájából a tojásnak sziporkázó nap született,
fehérjéből a tojásnak halvány hold keletkezett,
tojás tarka foltjaiból csupa csillag lett az égen,
tojás fekete foltjából felleg lett a levegőn.”

A Magyar néprajzi lexikonból a hímes tojás eredtéről, elterjedéséről, festésének módjáról és a díszítéshez felhasznált motívumok szimbolikus jelentéséről sok mindent megtudhatunk. Például azt, hogy a 4. században részesült egyházi áldásban, az egyházi értelemben a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. A tojásokra festett gazdag magyar népi motívumkincsben fellelhetőek olyan elemek, melyek megtalálhatóak ősrégészeti kutatások leleteiben, vagy az ókori magas kultúrák szimbólumai. De elterjedtek a reneszánsz eredetű hímzés- és kerámia-ornamentikából származó díszítőelemek is.

„Húsvéti tojás díszítésével elsősorban nők foglalkoznak, akik gyakran a művelet helyi specialistái. A férfiak karcolást és főleg patkolást végeznek. A húsvéti tojás húsvéti ajándék, amely bármely családi, lokális, jogi kapcsolat alapján adható. Korábban feudális szolgáltatás is volt. Keresztszülők keresztgyermekeknek és leányok az őket húsvéthétfőn meglocsoló fiatalembereknek adják.“

Mára a kézzel festett tojásokat nagyrészt felváltották a gyári készítésű csokoládé- és műanyag tojások. A tojásdíszítő iparművészeken és kézműveseken kívül napjainkban jobbára csak azokban a családokban festenek tojást, ahol gyerekek vannak. Azt is tapasztaljuk, hogy a tojások mellett az üzletek polcain egyre nagyobb teret hódít magának a „húsvéti” nyúl, amelynek eredete igencsak homályos.

Különböző elméletek láttak napvilágot: az egyiptomi, nyúl képében újjászülető főnixmadártól kezdve a szász tavasztündérig, Ostráig, aki egy megfagyott kismadarat élesztett fel nyúl alakban. A nyelvészek is hozzátették ehhez a saját elméletüket, miszerint a húsvéti nyúl egy elhallás vagy elírás következménye: a németül gyöngytyúkot jelentő Haselhuhn, röviden Hasel szó könnyen összetéveszthető a nyúl elnevezésével (Hase). Ráadásul régi német szokás, hogy húsvétkor gyöngytyúkkal és annak tojásaival ajándékozták meg egymást. Hozzánk is a német nyelvterületről került a húsvéti nyuszi, párosulva a tojásvadászattal, ami kifejezetten amerikai szokás (A nyuszi a kertben különböző helyekre eldugja a tojásokat, amiket a gyerekeknek meg kell keresniük).  

Aranyos a nyuszi, a kicsiknek jó móka a tojáskeresés, de nem tartozik a régi magyar szokásaink közé. Ha már valamilyen módon mégis beépültek az életünkbe, legalább annyit tegyünk meg, hogy nem felejtjük el, tovább éltetjük azt is, ami a miénk. Nagyon gazdag magyar húsvéti hagyományokkal és nagyon ősi magyar jelképrendszerrel rendelkezünk, melyek között ott vannak a megújuló élet, a megtisztulás, a teremtés és az újjászületés szimbólumai. Éljünk velük!

„Én kis morzsa,

Gyenge rózsa,

Gyenge deákocska,

Én most jöttem hírmondani,

Krisztus királyt hirdetni.

Váltsák meg leányikat,

Egy szép piros tojásval,

Mind Krisztus Urunk megváltotta

Széles e világot vérivel.”

(Húsvéti köszöntő, Andrásfalva)