2019. július 3., 15:40

Mezőgazdasági gépgyűjteménnyel gyarapodott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

A harminc eszközből álló kollekciót szombaton mutatják be a nagyközönségnek - tájékoztatott az intézmény marketingvezetője.

Ópusztaszer-régi traktor
Fotó: opusztaszer.hu

Kodácz Csengele elmondta, hogy a Dél-Alföld már nem használt, de ipartörténeti szempontból fontos mezőgazdasági gépeit 1979-ben kezdte el összegyűjteni a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A berendezéseket az akkor a közgyűjtemény egységeként működő emlékparkban mutatták be, de a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének állaga fedett kiállítótér hiányában az évtizedek során leromlott.

A gépek restaurálását egy uniós és hazai forrásokból megvalósuló program tette lehetővé. A projekt részeként a skanzenben egy a 20. század első felére jellemző uradalmi gépszíneket idéző, új kiállítóhely is épült. A restaurált példányok mellett újak is bekerültek a gyűjteménybe.

A hiánypótló tárlatban többek között fogatos ekekapa, fagerendelyes mankókerekes ekekapa, hengeres magtisztító (triőr), HSCS szecskavágó, kétsoros kukorica vetőgép, 15 soros vetőgép, Johnston-féle szénagyűjtő gereblye, Hofherr-Schrantz cséplőgép, Fordson F20 HP traktor és gőzlokomobil is látható.

Az állandó kiállítás megnyitója alkalmából szombaton 35 veterán jármű érkezik az emlékparkba. A Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete szervezte találkozón felvonuló járművek között szerepel majd VW 1200 DeLuxe (1972), BMW 51/3 Steib 350 oldalkocsival (1951), DKW F8 (1941), Pannonia T1 Duna oldalkocsival, Pannonia TLF Duna oldalkocsival, Volga, Trabant 601 kombi, Marusius vagy Csepel D 125 is.

Az érkező autók és motorok közül a legérdekesebbnek egy 1923-as Ford T-Modell Touring ígérkezik, amely az USA-ból, Kaliforniából származik eredeti papírokkal. Az előző tulajdonos családja 1929-ben vásárolta meg az első gazdájától. Azóta csak a szükséges javításokat végezték el rajta a működés érdekében, így megmaradt az eredeti patinás állapotában. Tulajdonosa nyugdíjas otthonba került, oda nem vihette a családi járművet, ekkor kénytelen volt eladni. Mikor megtudta, hogy az egykori Ford főmérnök, Galamb József szülővárosába, Makóra kerülhet egy olyan civil szervezethez - a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesületéhez -, amely régi autókkal és motorokkal foglalkozik, nagy örömmel adta el, más vevő szóba sem jöhetett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.