Még várja a látogatókat a matyó népművészet Kassán
Az eredetileg tervezettnél egy héttel tovább, szeptember 16-ig látható a kassai Kelet-szlovákiai Múzeumban a Hungarikum – a matyó népművészet című kiállítás, amelyet a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből állítottak össze. A tárlatról annak kurátorával, Viszóczky Ilona etnográfussal, a Herman Ottó Múzeum munkatársával beszélgettünk.
A miskolci és a kassai múzeum kapcsolata több évtizedes múltra tekint vissza. A kapcsolatrendszer kialakításában és megerősítésében Dr. Szabadfalvi József (1928–2001) etnográfus, a Herman Ottó Múzeum egykori igazgatója játszott meghatározó szerepet. A két múzeum között jelenleg is jó a szakmai viszony, aminek egyik megnyilvánulása, hogy rendszeresen kiállításcseréket folytatnak, szakmai konferenciákon vesznek részt a partnerintézménynél.
A mostani kiállítás apropóját az adta, hogy a miskolci Herman Ottó Múzeum jövőre 120 éves lesz – mondja Viszóczky Ilona. – A szakmai együttműködésünk előző állomása az volt, hogy 2013-ban érkezett egy kiállítás a Kelet-szlovákiai Múzeumba, illetve mi is bemutattunk egyet a kassai muzeológusok munkájából. Most a mi ünnepi évünkre meghívtuk a kassai múzeumot, s ezt előzte meg a miskolci múzeum részéről a matyó népművészeti kiállítás.
A Kelet-szlovákiai Múzeumban két teremben alapvetően a Herman Ottó Múzeum archív anyagából eredeti műtárgyakat mutatnak be, ezt kísérik, magyarázzák, egészítik ki a szakmai szövegek, illetve archív fotók.
Ebben a kiállítási anyagban két öltözet részben rekonstrukció, amit múzeumi darabok alapján készítettünk el. A kiállítás fontos egysége az első terem, itt kifejezetten az volt a célunk, hogy megmutassuk, hogyan él tovább napjainkban a matyó népművészet, Mezőkövesd, Szentistván, Tard hagyományos textilkultúrája, bútorművessége. Tehát a mai alkotók, népi iparművészek, kézművesmesterek munkáiból, alkotásaiból készítettünk egy válogatást. Ez kifejezetten tudatos volt a részünkről, mivel a múzeumi munkánk során is nagyon fontosnak tartjuk, hogy előadások és szakmai programok keretében kapcsolatot tartsunk az alkotókkal, hiszen számukra ez a múzeumi adatbázis a forrás, aminek a feldolgozásával a mai lakáskultúrába, öltözködéskultúrába illeszthető tárgyakat készítik, illetve van, aki kifejezetten műtárgymásolatot alkot. Ilyen darab is van az első teremben – tette hozzá a kiállítás kurátora.
A második teremben egyebek mellett egy mezőkövesdi tisztaszoba berendezése látható szentképekkel, olajnyomatokkal, de megtalálhatók itt matyók régi fényképeken, illetve természetesen hímzések, viseletek, ahogy az is megfigyelhető, hogy az idők folyamán miképp alakultak ki a mára már közismert színpompás, egyedi matyó motívumok.
A bemutatott anyag eredetileg vándorkiállításnak készült 2013-ban, a mezőkövesdi Matyó Múzeum fennállásának 60 éves jubileumára. A szöveg- és a molinóanyag, az installációs elemek a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jöttek létre.
A Matyó Múzeum 1953-tól működik, bár létrehozásának gondolata már korábban megfogalmazódott. Ugyanakkor Miskolcon 1899-ben alapították a múzeumot, és 1903-ban került a gyűjteményébe néprajzi anyag. Elsőként Mezőkövesdről, Mezőkövesd város ajándékaként kapott az akkori Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület egy kollekciót. Így gyakorlatilag a két múzeumi anyag kiegészíti egymást, tehát a miskolci múzeum gyűjtőkörébe is beletartozik a matyóföldi anyag. Szerencsére nagyon értékes anyagunk van még a második világháború előtti időszakból Kóris Kálmán és más múzeumi munkatársak gyűjtéseiből, amiből egy válogatás jelenik meg a mostani kiállításon – fejtette ki Viszóczky Ilona, hozzátéve, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeumban látható tárlat az eredetileg tervezettnél egy héttel tovább látható. Azt is megtudjuk, hogy a későbbiekben Lengyelországba van meghívásuk egy időszaki kiállításra.
A Herman Ottó Múzeum munkatársa elmondta, hogy már régen foglalkozik a matyó népművészettel.
Középiskolás diákként részt vettem egy néprajzi gyűjtőtáborban 1983-ban Cserépfaluban, amelyet a Herman Ottó Múzeum szervezett. A tábor vezetője Dr. Viga Gyula volt, és több kollégám vett részt benne, akikkel azóta már volt alkalmam együtt dolgozni. Tőlük tanultuk meg a néprajzi gyűjtés, a kérdőívek készítése, a cédulakészítés, az interjúk lejegyzésének technikáját. Érdekelt a falusi világ. A családom falusi gyökerű, ez is inspirált. Bár alapvetően pedagógusnak készültem, a főiskolán a magyar–történelem szak után úgy döntöttem, hogy néprajzot fogok tanulni a Debreceni Egyetemen. Az egyetem után múzeumban kezdtem dolgozni. 2001-ben kerültem Miskolcra, ott pedig feladatul kaptam a mezőkövesdi Matyó Múzeum néprajzi gyűjteményének gondozását, illetve a miskolci gyűjtemény mellett az ottani tagintézményünk igazgatói feladatait is elláttam – fűzte hozzá Viszóczky Ilona. Mint elmondta, érdeklődésének középpontjában elsősorban a viselet- és hímzéskultúra áll, a Felvidéken is végzett gyűjtést. Az első ilyen irányú önálló gyűjtéseit Zoboralján kezdte az 1980-as évek derekán, ahol Jókai Mária volt a segítsége. Állítja, hogy a mai napig kedves a szívének ez a terület és a zoboralji viselet.
A matyóság az 1800-as évek végétől a tradicionális magyar népi műveltség egyik reprezentáns csoportja. Mezőkövesd hagyományos kultúrájának közismertté válásában kiemelt szerepet kapott a matyó népművészet legváltozatosabb része, a hímzés és az annak felhasználásával megformálódott népviselet, a színpompás ünneplő női és férfi öltözet. Az eredetileg a textileken alkalmazott matyó hímzésminták a 19–20. század fordulóján már nem csupán a népcsoport jellemzőjeként voltak ismertek, hanem a magyar nemzeti kultúra, a közös történeti gyökerek kifejezésére kiválasztott reprezentatív magyarságkép megjelenítőivé is váltak. A 20. század első felétől pedig az idegenforgalom a világ különböző tájaira juttatta el a matyó népművészet alkotásait, mint a magyar népművészet jellemzőjét.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 18. számában.
