Mátyás király követe – Lázói János

2021. február 17., 10:39
Lacza Tihamér

A magyar történelem korábbi évszázadaival foglalkozó munkák általában szűkszavúan írnak a magyar uralkodók diplomáciai tevékenységéről és szinte semmit nem szólnak azokról az emberekről, akik követi minőségben teljesítettek szolgálatot. Pedig már Árpád-házi királyaink is rendszeres diplomáciai kapcsolatban álltak mind a szomszédos, mind a távolabbi országok uralkodóival, s később az utazás fejlődésével ezek a kapcsolatok még intenzívebbekké váltak.

Lázói János
Fotó: Archívum
Felix Fabri útirajzának egyik illusztrációja

Hunyadi Mátyás talán az első olyan királyunk volt, aki számára a diplomácia fontos szerepet játszott stratégiai terveiben is, hiszen a török 1453-as konstantinápolyi diadala óta egyre vésztjóslóbban kacsingatott Közép-Európa felé, s ezt csakis úgy lehetett ellensúlyozni, ha a fenyegetett országok szövetségre lépnek egymással a közös ellenséggel szemben.

Mátyás arról is tájékozott volt, hogy a terjeszkedő Oszmán Birodalomnak időnként sok kellemetlenséget okoznak keleti szomszédai is, elsősorban Perzsia és Grúzia, amelyekkel hasznosnak látszott felvenni a diplomáciai kapcsolatokat. A magyar uralkodó gyakran külföldieket is szolgálatába fogadott, mint például a velencei Caterino Zenót, aki Perzsiában járt és visszafelé utaztában még a magyar-lengyel katonai konfliktus lecsillapításában is érdemeket szerzett, miután meggyőzte Kázmér lengyel uralkodót, hogy a két keresztény országnak inkább össze kellene fognia a török veszedelem ellen.

Természetesen a diplomaták egy jelentős része magyarországi születésű volt. Közéjük tartozott Lázói János is, aki valamikor 1448 februárjában egy jó módú nemesi családban látta meg a napvilágot a Torna megyei Lazo nevű településen. (Csak érdekességként említjük, hogy a róla szóló olasz nyelvű Wikipédia-cikk szerint szülőfaluja a Felvidéken található, az Eperjeshez közeli Lászó – ez azonban téves adat.) Nevét a korabeli dokumentumok sokféle alakban említik: Johannes de Lazo, Lazó, Lazoynus, Lazói, Laszói, Lászai. Szülőfaluja ma már nem létezik, csak néhány földrajzi elnevezés – Lászi-puszta, Lászi-tanya – őrzi a nevét. Lázói családja rokonságban állt a gömöri Sánkfalviakkal és a Geréb családdal is, ez utóbbi jó viszonyt ápolt a Hunyadiakkal.

Sánkfalvy Antal címere
Sánkfalvy Antal címere

Ifjúkoráról nem sokat tudni, feltehetően korán árvaságra jutott, végrendeletében Barlabási János gyulafehérvári várnagy nevelt fiaként említi magát. Rokona, Sánkfalvi Antal – aki Mátyás király egyik legjelesebb diplomatája és később pedig nyitrai püspök volt – 1463-tól kezdve folyamatosan gondoskodott a neveltetéséről és iskoláztatásáról. Itáliában végezte az egyetemet és az 1470-es évek derekán tért haza magiszteri diplomával a poggyászában. Torna megyében és Erdélyben viselt különböző papi hivatalokat; előbb Gyulafehérvárt kanonok, majd udvarhelyi főesperes lett.

Jeruzsálem 1487
Jeruzsálemről készült metszet 1487-ből

1483 júniusában Velencéből hajóval indult zarándokútra a Szentföldre, de több mint valószínű, hogy Mátyás király diplomáciai feladatokkal is megbízta. Lázói János utazását egyik kísérője, a német Felix Faber Domonkos-rendi szerzetes örökítette meg palesztinai és egyiptomi útleírásában, s ennek alapján rekonstruálható, hogy a papkövet merre járt. Ciprus és Rodosz szigetének érintésével érkezett meg Jaffába. Felkereste Jeruzsálemet és Betlehemet, bejárta a Holt-tenger környékét. Átvágott a Negev-sivatagon és megnézte a Sínai-hegy lábánál épült Szent Katalin templomot, amelyről egy verset is írt. Majd a Sínai-félszigeten átkelve Egyiptom felé vette az irányt. A jeles magyar művelődéstörténész, Tardy Lajos így foglalja össze a további eseményeket:

A szokásos zarándokhelyeket keresik fel, majd Hebron után Gazarába érkeznek. A helyi hűbérúr fényes fogadtatásban részesíti őket. Hófehér márványfürdőben pihenhetik ki fáradalmaikat. És akkor Lázói János váratlan – úgy is mondhatnók: drámai – élményben részesül. Néhány mameluk – az egyiptomi szultán katonái – az iránt érdeklődik, vannak-e a zarándokok között magyarok, lévén ők maguk is azok. És miután megismerkedtek Lázói Jánossal, igen megörvendeztek, és a zarándokokkal együtt étkeztek, sőt bort is ittak, de csak titokban. Kairóban a magyar utazót még nagyobb meglepetés éri: itt nem néhány balsors sújtotta honfitársra talál, hanem az elhurcolt magyarok valóságos tömegére. Egyetlen európai nemzet fiaiból sincsen olyan sok a mamelukok között, mint a magyarokból"

– jegyzi meg Felix Faber. A német szerzetestől azt is megtudjuk, hogy az egyik előkelő és kiváló értelmű magyar ember hogyan került Egyiptom földjére.

A magyar király hadat viselt a török ellen, s ez az ember fogságba esett. De mielőtt foglyul ejtették volna, oly férfiasan, lovag módjára védte magát, hogy a törökök ámulatba estek, s a szultán elé vezették a roppant erejű férfiút. Néhány évig a szultán magánál tartotta, majd – különlegesen nagy ajándék gyanánt – az egyiptomi uralkodónak adta, akinek most főembere”.
Felix Fabri útibeszámolója
Felix Fabri útibeszámolója

Lázói János megtekintette a piramisokat is, de ezek a hatalmas építmények – úgy tűnik – már nem ihlették versírásra, így meghagyta Huszthy Györgynek (róla majd egy másik alkalommal bővebben is írunk) azt a dicsőséget, hogy magyar emberként vagy nyolcvan évvel később először írhasson a piramisokról.

Lázói János ezt követően Alexandriában hajóra szállt és 1484 januárjában érkezett vissza Velencébe szentföldi és egyiptomi zarándoklatáról. Vagy tizenöt évvel később újra felkereste a Szentföldet, de ennek az utazásnak a részleteiről még kevesebbet tudni, mint az előzőről. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy a muzulmán országokban már a 15. század második felében milyen sok magyar élt, akik rendszerint hadifoglyokként kerültek ide, de nyilván akadt közöttük néhány kalandvágyó is.

A mohácsi vész után az elhurcolt magyarok száma jelentősen megszaporodott, olykor egész falvak lakosságát rabszíjra fűzték, hogy eladhassák őket a keleti rabszolgapiacokon. Hadobás Sándor írja Lázóiról:

1508-ban újból megszokott környezetében találjuk. Csak ekkor foghatott hozzá élete főművének, a legszebb erdélyi reneszánsz kápolnák egyikének létrehozásához. A gyulafehérvári székesegyház északi mellékhajójához csatlakozó toldaléképületet alakíttatta át kápolnává. Az eredetileg román stílusú helyiség e munkák során későgótikus-korareneszánsz külsőt öltött. A kápolna híven tükrözi alapítójának humanista műveltségét és kifinomult ízlését. A mennyezetre, oszlopfőkre és oldalfalakra azoknak a személyeknek a címerei kerültek, akik pályáján segítették Lázóit. A belső térben sok szobrot helyeztek el. A falakat saját verseivel díszítette az alapító. Értékes felszerelési tárgyak egészítették ki a berendezést. A kápolna fenntartását építtetője és mások adományokkal biztosították.”
Lázói kápolna
Lázói kápolna Gyulafehérvárott

1517-ben ismét útra kelt hazájából, hogy Rómába menjen. Úgy döntött, hogy már nem fárasztja magát a hosszú utazásokkal. Egyébként is hetvenes éveihez közeledett, megfáradt öregember volt már. Öt évvel később, 1523. augusztus 17-én, 75 éves korában a pestisjárvány áldozata lett. Az örök városban temették el a Santo Stefano Rotondóban. Sírlapja, amelyet címere ékesít ma is látható. Ezen az általa írt sírfelirat is olvasható. Ennek magyar fordítása (Csonka Ferenctől):

Vándor, római kő alatt van itt ő,/ Látod, bár született jeges Dunánknál,/ Megnyugszok, ha megérted ezt te is majd:/ Volt s lesz Róma közös hazánk minékünk.

Lázói római síremléke
Lázói római síremléke