2018. december 16., 19:26

Magyar Örökség díjat kapott Takács András

Újabb Magyar Örökség díjakat adtak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Takács András néptánckutató, koreográfus is a díjazottak között volt.

ta01.jpg
Fotó: Fábián Gergő

2018. december 15-én ismét hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét, teljesítményét díjazták. Elismerést kapott a vajdasági Tanyaszínház szellemisége és közösségszolgálata, Takács András néptánckutató, koreográfus, felvidéki „néptáncfejedelem” hét évtizednyi szolgálata, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia magyar tudományos utánpótlásért kifejtett több évtizedes tevékenysége, a kárpátaljai Matl Péter szobrászművészete, Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztor egyházépítő, kultúraszervező és honismereti munkássága, Kozák Danuta kajakozó világraszóló teljesítménye, valamint Kátai Zoltán históriás énekmondó előadóművészete.

Takács András munkásságát Máté László nyugalmazott tanár, követségi tanácsos méltatta, felidézve a sajótibai születésű díjazott életútját, az azt meghatározó eseményeket, kiemelve a Csemadokot, amely „csodálatos erőket indított el a felvidéki magyarok életében, s a mai napig meghatározója Takács András sorsának”. Mint mondta, gyűjtőmunkája mellet szoros kapcsolatokat ápolt a hazai és az anyaországi szakmával, számos kötetben publikálta pótolhatatlan gyűjtési eredményeit, valamint éveken át kulcsszerepet játszott olyan országos kulturális rendezvények műsorának létrehozásában, mint Zselíz és Gombaszög.  „Hűséges maradni a nemzethez, valamint újból és újból visszatérni a népi hagyományok megannyi emberöltő alatt felhalmozott kincséhez” – idézte Takács András hitvallását Máté László.

A díjkiosztó ünnepség végén a díjazottak nevében Takács András köszönetet mondott az elismerésért, ami segít tudatosítani, hogy van értelme a munkájuknak.

Úgy fogalmazott, mindannyiuk életében voltak kedvezőbb és nehezebb időszakok, de ezek sem térítették el őket attól a meggyőződésüktől, hogy amit tesznek, az a magyar nyelvközösség részére értékteremtés.

A Magyar Örökség díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „Láthatatlan Szellemi Múzeumát”. Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.