2018. április 8., 10:40

Ma ünnepli a húsvétot a pravoszláv egyház

Az ortodox keleti egyházak az idén április 8-án ünneplik húsvétot.

Ortodox húsvét
Fotó: TASR

Peter Soroka, a szlovákiai Ortodox Egyház Fővárosi Tanácsa Sajtóirodájának titkára szerint a keleti keresztény egyházak más módszerrel számítják ki a húsvét időpontját, mint a nyugati keresztények.

Előfordul, hogy az egyházi év legnagyobb ünnepét együtt üli az összes keresztény, ugyanakkor néha akár több hétnyi különbség is lehet a nyugati és a keleti keresztény egyház húsvétja között.

„Az ok meglehetősen prózai: a nyugati keresztény közösségek a húsvét kiszámításakor szigorúan betartják azt a szabályt, miszerint az ünnep a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik. A pravoszláv egyház azonban még egy szabályt alkalmaz ez esetben, a napéjegyenlőség és a holdtölte mellett fontos az is, hogy a húsvét ünneplése csak a zsidók pesach-ja utánra eshet. Miután az idén április 7-re esett a zsidó ünnepkör kicsúcsosodása, így a pravoszláv egyházak hívei Krisztus feltámadását ma ünneplik” - mondta el Soroka.

A liturgia után, amelyen több nyelven olvassák fel az evangéliumot, megáldják az állati eredetű ételeket - különféle húsokat, tojást, sajtot -, melyet a keresztények a böjt alatt szigorúan kerültek. Az ünnepi asztalról nem hiányozhat az édes sütemény sem, a pascha.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.