Lovag Cseke András: A hűség nem csupán lovagi, de emberi kötelességünk

A kutatók komoly vitákat folytattak a lovagrend történetéről, de a történészek végül elismerték, hogy a világi lovagrendek között – amelyek rendelkeznek ősi alapító levéllel, statútummal, s ennek alapján működésük rekonstruálható – a világi rendek listáján a magyarországi Szent György Lovagrend az első. 

A magyar rendalapítás 23 évvel megelőzte az angol Szent György Rend, az ún. „térdszalag rend” életre hívását (1349). Csak ezután alakultak másutt is királyi rendek, így a francia Csillag Rend (1352), a nápolyi Szent Lélek Rend (1362), a savoyai Annunciata Rend (1362), a Bourbon hercegek Bogáncs Rendje (1363), a bretagne-i herceg Hermelin Rendje (1370), az orleans-i herceg Sündisznó Rendje (1381) és az angol Bath Rend (1395).

Idén szintén Szent György napjához közeli szombaton, április 22-én tartotta a lovagavatási ünnepséget majd pedig a tisztújító közgyűlést a Szent György Lovagrend, melyen a hosszú évek szolgálata után lemondott Cseke László helyére a közgyűlés Cseke Andrást választotta kancellárrá, akinek beszédét teljes terjedelemben közöljük:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, lovagtársaim, barátaim!

Nagyapám, Cseke László annak idején sokat mesélt nekem a lovagokról, nem a harcmodorukról, hanem főleg a lovagság eredetéről és a lovagi erényekről. A harcmodorukkal édesapámnak köszönhetően ismerkedtem meg. A lovagrenddel kapcsolatban mindketten ugyanazt az álláspontot képviselték: ha nem tudunk hasznosak lenni, a rendnek nincs létjogosultsága. A Szent György Lovagrendet nem az alapítóoklevél kiegészítése teszi legitimmé vagy hitelessé, hanem ti, a rend tagjai, akik elvégzitek a munkát, áldozatot vállatok nap mint nap, teszitek a dolgotokat a renden belül és kívül egyaránt. Ez a munka, ez az áldozatvállalás tesz minket hitelessé, ez ad okot a létezésünknek, ebben van a jövőnk és a fejlődésünk kulcsa.

Sokféle embert látok magam elött: több országból, időseket és fiatalokat, foglalkozás, érdeklődés, vagyoni és családi helyzetben egyaránt különböző emberek gyűltek itt össze. A lovagi cím elnyerése ugyan hatalmas tisztesség, de én úgy gondolom, inkább felelősségvállalás, mintsem egy egyszerű cím. Aki úgy dönt, hogy csatlakozik lovagrendünk testvéri közösségéhez az nemcsak egy kitüntetés, hiszen ezzel rengeteg kötelezettséget, feladatot és áldozatot vesz magára. Lovagnak lenni nemcsak fizikai, hanem szellemi és spirituális vállalás. Abban, hogy jó lovagok legyünk, nemcsak az eskünk szövege és rendtársaink szelíd útbaigazítása segít minket, hanem azok az Európában oly régóta meglévő és kultúránkba beleépülő eszmények, amelyek a lovagban testesülnek meg.

Az erények és a készségek, amelyeket egy lovagnak el kellett sajátítania erősítik egymást. Ugyan nem lehet senkiből eszményi, tökéletes lovag, fontos, hogy törekedjünk rá. Ezen lovagi erényeket mi magunk is gyakorolhatjuk minden nap, ezért az újonnan avatott rendtársaimnak a következőket javasolhatom:

Leljék meg a bátorságot egy igaz ügy melletti kiállásban, az értékrendük vállalásában. Az önfeláldozást a munkában találjuk meg, amit nap mint nap elvégzünk, s ne csak anyagiakkal, hanem valami sokkal értékesebbel járuljunk hozzá a rendünk működéséhez. Olyasmivel, amelyből az embernek csak kevés áll rendelkezésére, percről percre egyre kevesebb: ez pedig nem más, mint az idő. Arról az időről beszélek, amit az ember a lovagrend szolgálatában tölt el, ahelyett, hogy a családjával, a szeretteivel, barátaival, vagy pihenéssel, hobbijával töltené. Nekem abban a szerencsés helyzetben volt és van részem, hogy a lovagrenden belül eltöltött időm voltaképp lehetővé teszi, hogy a családommal a barátaimmal, a hobbimnak is hódolva töltsek el hasznos időt. Ezt kívánom minden lovagtársamnak, mert a barátokkal eltöltött idő még ha munkával is, de könnyebben telik ennek a testvéri szervezetnek a szolgálatában. Nekem ezért nem kellett soha több áldozatot vállalnom, mint amit elbírtam volna, de a családomnak gyakran igen. Miközben ezt a beszédet írtam, a lányom természetfilmet szeretett volna velem nézni, a feleségem pedig egyszerre foglalkozott vele, valamint a házimunkával. Az áldozat sajnos néha nem a miénk, hanem az övék, akik nem tudnak velünk minőségi időt eltölteni és a mindennapi feladatokban is magukra vannak hagyva. Köszönettel tartozunk nekik.

A hűség az elveink, a hazánk, a házastársunk, a barátaink iránt nemcsak lovagi, de emberi kötelességünk. Legyünk hűek saját magunkhoz is, hiszen az erény minden emberben ott szunnyad, csak fel kell szítani. Igyekezzünk példát mutatni, hiszen rendünk nem állhat hűséges és elhivatott tagok, hiteles emberek nélkül.

A lovagiasság az európai kultúrában az erényesség és udvariasság szinonimájává vált. Törekedjünk rá, hogy egymással és embertársainkkal egyaránt lovagiasan, méltóképpen viselkedjünk.

Lovagként nem örököltünk birtokokat, vagyont, de a rend munkájában mindenki úgy veszi ki a részét, ahogyan tudja. Akinek van rá lehetősége anyagilag támogatja a rászorulókat, akinek nincs kétkezű munkájával végzi a szolgálatot. Nemrég egy lovagtársunk megkérdezte, hogy milyen munkát kellene végezni a rend szolgálatában. Akkor még nem tudtam rá megfelelőképpen válaszolni, de egy jól működő szervezetben a rendtársak a lovagi erények és értékrend birtokában maguk is látják útmutatás nélkül, hogy mi a feladat. Minden nap próbáljunk tenni az elesettek védelmében, a gyengébbek gyámolításban, mert ez az igazi erő, amit egy lovag képvisel.

Az önfegyelem és mértékletesség segítsen minket abban, hogy emberek maradjunk, hogy ne az indulatink, vágyaink, szenvedélyeink vezéreljenek minket, hanem azok a céljaink, értékeink, érzéseink, amelyek a szó valós értelmében nemesek és minket is nemesebbé, rendünket pedig hitelesebbé formálják.

Én magam nem testesítem meg a tökéletes lovag eszményét és nem is ismerek olyat, aki tökéletes lett volna, hiszen a lovagiaság egy idea. Valós természetét teljesen soha nem ismerhetjük meg, de törekednünk kell rá éltünkben. Azért vagyunk itt, hogy ebben a zűrzavaros világban, ahol a társadalom atomizálódott, az erkölcs útja pedig egyre kevésbé járható – sőt gúny tárgya –  egymásra támaszkodva, egymásért azok lehessünk, akik önerőnkből lenni tudunk. Lovagok hazánkért, hitünkért, nemzetünkért, embertársainkért, sőt az egész teremtett világért. Ez csak úgy valósulhat meg, ha hasznosak vagyunk és ez egyéni vállalás.

Amikor a magisztrátus tagjaként kancellárnak jelöltek nem éreztem azt az örömöt, amit akkor éreztem amikor lovaggá ütöttek. Számomra a büszkeséget nem a cím, hanem a Szent György Lovagrendhez való tartozás jelenteti. Vonakodva fogadtam el a felkérést, mert tudom mivel jár együtt.

Nem kiváltság, hatalom, hanem szolgálat. Az év minden napján, szolgálat és felelősség, hiszen az ember hogyan várhatná el rendtársaitól, hogy törekedjenek az erényre, mikor ő maga nem teszi. Én megköszönöm rendtársaim bizalmát, addig látom el a rendelkezésemre álló idő alatt a tisztséget, amíg hasznosan és hitelesen tudok itt állni elötetek.

Én nem vagyok sem a nagyapám, sem édesapám, én más ember vagyok, más motivál, máshogyan látom a világot, de abban a kijelentésükben, amit évekkel ezelőtt megfogalmaztak teljes mértékben egyetértek, ha nem tudunk hasznosan és hitelesen együtt dolgozni nemes céljaink eléréseben, akkor létezésünknek nincs értelme.

Az én kancellári esküm egyben a rendünk jelmondata is. IVISHF. Valósággal igaz vagyok e testvéri rendhez.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

A Szent György lovagrend mai célkitűzései között szerepel „a magyar szellemi és tárgyi értékek védelme, a tudományok ápolása, a középkori katonai hagyományok feltárása, ápolása és közkinccsé tétele, az elesettek és gyengék támogatása, a magyar közélet tisztaságának előmozdítása, a lovagi erények korunknak megfelelő gyakorlása és a nemzetek megbékélésének előmozdítása. E célok megvalósítása érdekében a rend közhasznú tevékenységet folytat, így különösen támogatja a tudományos kutatásokat, kiemelten a történeti kutatásokat; a kultúra és a tudomány területén lehetőségei szerint gondoskodik arról, hogy a kutatások eredményeit a határokon belül és túl ismertesse; karitatív tevékenységet gyakorol; pártolja a kultúrát és a művészeteket, gyakorolja és bemutatja a honvédő hagyományokat, kivált a lovagkor harcművészetét; szerepet vállal az ifjúság ismereteinek bővítésében és keresztény-keresztyén szemléletű életre nevelésében.”