2015. június 10., 10:40

Lezárultak a Fölszállott a páva területi válogatói

BUDAPEST. Lezárultak a napokban a Fölszállott a páva című műsor területi válogatói - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.
A közlemény szerint a dunántúli, alföldi, felvidéki, közép- és dél-magyarországi gyermekek után hétvégén a gyimesi Borospatakán és Kolozsváron az erdélyi fiatalok is a szakmai zsűri elé álltak.

A közleményben idézték Berecz Istvánt, a zsűri egyik tagját: "Gyimesbe érkezésünk napján volt 95 éve, hogy országunkat felszabdalták. Ennek az évfordulónak a tükrében nézve különösen szép ünnepre sikerült az erdélyi Páva-selejtezők két fordulója. Ragyogó szemű erdélyi gyerekek: moldvai és gyimesi csángók, mezőségi, kalotaszegi és partiumi ifjú tehetségek bizonyították, hogy ismét éledezőben a hagyományos kultúra" - mondta az első évad kategória-győztese.

Május eleje óta járja az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora a Kárpát-medencét, hogy a 2015-ös évad több mint 2500 jelentkezője közül megtalálják a legjobb 48-at. Az élő adásokban velük találkozhatnak majd a nézők.

A Duna Televízió műsorán azonban szeptembertől az apró, kicsi és közepes, ám elhivatott és lelkes, 6 és 14 év közötti kárpát-medencei hagyományőrzők mind megmutatják tudásukat 8 héten át, a területi válogatókról készült dokumentumfilmekben - tették hozzá.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.