Légy szlovák! Adunk pénzt!

Aki Szlovákiában folklórral, népművészettel, -dalokkal, -mesékkel, -táncokkal foglalkozik, arra immár második éve jobb idők járnak. A folklórhoz való személyes vonzalmát nem titkoló kormányfő, Peter Pellegrini tavaly rendkívüli segítségként másfél millió eurós támogatást biztosított közbenjárásával. Most, 2020-ban ez az összeg ráadásul növekedett, az idén immár 2 millió eurót oszthatnak szét a folklórral foglalkozó egyének és szervezetek között. A támogatási program a Folklór – Duša Slovenska (Folklór – Szlovákia lelke) elnevezést kapta.

Az országot irányító Smer és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) mellett a kormányzásban részt vevő Most–Híd vegyespárt a sajtóban tavaly ezt a saját sikereként is hirdette, hangsúlyozva, hogy a program kialakításában ők is részt vettek.

Ez mind szép és jó, mondaná a szlovákiai magyar ember, a támogatás rendszerével csupán az volt a probléma, hogy abban magyar témával foglalkozó munkával pályázni nem lehetett.

Miután ez a feltétel nyilvánvalóvá vált, a kulturális minisztérium vezetésében is részt vevő Most–Híd párt azt tanácsolta a szlovákiai magyar folklórral foglalkozóknak, hogy ezt a megkötést úgy játszhatják ki, ha a kérvényükben valamilyen szlovák elemet is feltüntetnek, így az már nem lesz tisztán magyar, s így nem kerülnek majd kizárásra a bíráló bizottság részéről.

Ha tehát valaki csallóközi néphagyományok támogatására szeretett volna pályázni, azt javasolták neki, hogy toldja meg ezt például Gyetva környéki táncokkal, így már a szlovák elem is megjelenik a projektben.

Akadtak, akik e „jó tanács” szellemében állították össze a pályázatukat, s voltak, akik kitartottak az eredeti elképzelésük mellett.

Így a másfél milliós keretösszegből mindössze 40 ezer euró jutott az ilyen „vegyes” projektekre.

Akik pedig nem vegyítettek, azokat formai okok miatt egyszerűen elutasították.

Napjainkra változott a helyzet, de nem pozitív irányban; minden lényeges részlet még erősebb kontúrokat kapott. A támogatást 2020-ban is meghirdették, de

a tavalyi 1,5 millió eurót most már 2 millióra növelték.

A pályázati feltételek között továbbra is ott szerepel a kisebbségi pályázatok kizárását jelentő mondat.

A Most–Híd párt pedig az idén a pályázati lehetőségről már meg sem pisszent.

Míg tavaly sajtókampánnyal, dél-szlovákiai roadshow-kal és Facebook-bejegyzésekkel próbálták mosdatni a szerecsent, addig az idén kutatásunk már 0 darab magyar nyelvű tájékoztatást eredményezett.

A pályázat nyitónapján, január 20-án a hidas államtitkár, Rigó Konrád profilján mindössze egyetlen bejegyzés jelent meg, és ez is a legszexisebb politikusért folyó versenyben elért kitűnő helyezéséről szólt.

Mivel úgy látszik, hogy a sok magyar taggal is rendelkező Most–Híd pártot nem érdekli a pályázat egyenjogúsítása, így lapunk érdeklődött a kulturális minisztériumban, vajon miért szerepel a kisebbségi projektek elutasítása továbbra is a pályázati feltételek között.

Kérdésünkre a minisztérium meglepő válasszal szolgált, azt állítva, hogy ez nem igaz. Jöhetnek a kisebbségek!

Rácsodálkoztunk az egymásnak ellentmondó állításokra, aztán felgördült a függöny. A minisztérium képen látható válaszlevelét olvasva érthetővé vált a Most–Híd párt hallgatása. Ők ezt már valószínűleg korábban is tudhatták:

a kisebbségi, szlovákiai magyar folklór csak akkor vehet részt a pályázaton, ha a műsorát államnyelven adja elő.

Igen, kedves olvasó, miután ön is elolvasta a mellékelt kurta válaszlevelet, másképp nem értelmezheti, mint hogy A Csitári hegyek alatt című népdalt államnyelven kell előadni! Vagyis hát nem kell, csak ha támogatást szeretne az adott csoport szerezni. Legyen szlovák, és akkor lesz pénz.

A minisztérium válasza, fehéren feketével: „A szlovákiai magyar népdalokat államnyelven kell előadni a támogatás érdekében”

Ezt a feltételt a magam részéről annyira megdöbbentőnek és az identitásunk feladására tett kendőzetlen nyomásgyakorlásnak tartom, hogy a szót inkább átadnám a szakértőknek. Hogy

egyáltalán a szakirodalom, a tudomány ismeri-e ennek a lehetőségét, hogy egy folklórműsort lefordítsanak államnyelvre és úgy adják elő?

Nagy Iván etnológus-etnomuzikológus, a Csallóközi Múzeum igazgatója:

A népdal egy adott közegben születik, harmóniában az ott keletkezett szöveggel. Hogy lefordítanák, arra talán az egész világon nincs példa. Talán csak politikai okokat lehetne emlegetni, amikor például az orosz Katyusa népdalt lefordították az előző rendszerben. További nyomós ellenérv, hogy mi így becsapnánk a hallgatóságot. Azt hihetnék, hogy mi itt szlovákul énekelünk, és a táncaink szlovák eredetűek. Nem, ezek magyarok! A fordítási kényszert szerintem egyetlen szlovák etnomuzikológus sem fogadná el.

Ezek után lássuk, mit mond a szlovák szakértő. Sikerült elérni a szakma talán legnagyobb szlovákiai tekintélyét, Bernard Garaj professzort, a nyitrai egyetem folklór és etnológia tanszékének vezetőjét, etnomuzikológust, aki a következőt nyilatkozta:

Ez teljesen abszurd dolog. Az, hogy a magyar közösség körében született dalt valamiféle előírás miatt le kelljen fordítani, én teljességgel őrültségnek tartom. Ezek az itt élő magyarok önálló megnyilvánulásai, ezeket a saját formájukban kell művelni. Az egész pályafutásom alatt nem találkoztam még ilyesmivel. Azt esetleg el tudom képzelni, hogy például én, aki nem tudok magyarul, fordítás alapján ismerhessem meg a dalok tartalmát, de ez nem ugyanaz, mint amikor lefordítva kellene azokat előadni. Tehát összegezve, helytelennek, de inkább abszurdnak tartom azt a követelményt, hogy további előadás céljára például egy népdalt lefordítsanak. Ez olyan hivatali döntés, amely mindenféle szakértelmet mellőzve jöhetett csak létre. Szörnyű és kicsinyes. Még ha az is a program neve, hogy „Szlovákia lelke”, az még nem jelenti azt, hogy ebben nem vehetne részt az itteni magyar vagy ruszin népművészet.

Hasonló szellemben nyilatkozott lapunknak Agócs Gergely, a Magyar Néprajzi Társaság néptánc-népzene szakosztályának elnöke:

Először is azt kell világossá tenni, hogy a „Duša Slovenska”, az nem „Slovenská duša”, azaz a „Szlovákia lelke” meghatározás nem azonos a „Szlovák lélekkel”, tehát nyilvánvaló, hogy nem csak a szlovák, de a szlovákiai folklórt kell, hogy felölelje. Másodsorban azt tartom fontosnak, hogy tudományos céllal jöhetnek létre ugyan fordítások, mint ahogy például magam is foglalkoztam Bartók szlovák gyűjtéseinek tartalmi vizsgálatával. Ilyenkor lefordítjuk a szöveget. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nem színpadi, előadói célzattal készül, hanem tájékoztatási céllal. Ha fordításban kellene előadni a népdalainkat, az a közönség félretájékoztatása lenne. Még azt is felvetem, hogy egy ilyen hivatali kényszer esetében hol vannak a jogvédők, akik máskor azonnal hallatják a hangjukat?!

Természetesen nem lenne a tájékoztatás teljes, ha nem adnánk teret a kulturális minisztérium irányításában államtitkári szinten részt vevő Most–Híd párt politikusának.

Rigó Konrádnak felajánlottuk a személyes találkozás lehetőségét, hogy az üggyel kapcsolatban elmondja a véleményét, megkeresésünkre azonban nem érkezett válasz.

Nem tudtuk meg tehát, hogy a sok magyar taggal is rendelkező Most–Híd párt mennyire tartja elképzelhetőnek és észszerűnek a magyar folklórnak államnyelvre való fordítását. Azt sem tudtuk meg tőlük, hogy ha már ilyen abszurdhoz a nevüket adják, lehetségesnek tartják-e, hogy a január 20-tól február 5-ig tartó pályázati időszak elég-e arra, hogy megfelelő fordítások születhessenek? Hogy a fordításokat műfordítóknak kellene-e végezniük vagy a folklór szellemének megfelelően a népi közegben kellene megszületniük? És két hét elegendő-e erre?

Ezek a kérdések természetesen inkább műviek, hiszen mi magunk sem gondoljuk komolyan, hogy a magyar népművészet hagyományainak életben tartását célul tűző, elhivatott emberek részt vennének egy ilyen folyamatban. Amely, őszintén reméljük, a mostani választási időszakkal véget is ér.

Véleményezési lehetőséget biztosítottunk még a Magyar Közösség Pártja kulturális alelnökének, Kiss Beátának is, mondja el, mit gondol minderről.

Értelmezhetetlen az az elvárás, hogy a felvidéki magyar folklórcsoportok államnyelven adják elő a műsorukat. Sőt, ha egy magyar folklórcsoport szlovákul is adná elő a műsorát, még mindig a magyar közösséghez tartozó maradna, tehát még így sem tenne eleget a pályázati feltételek azon részének, hogy kisebbségi csoportok nem pályázhatnak! Az államnyelvi feltétel tehát csupán a „mosakodás” része, amikor tisztázni akarja magát a minisztérium. A pályázat diszkriminatív, mert az ország lakosságának egy jelentős részét kizárja. Még ha ismerjük is a Kisebbségi Kulturális Alap működését – illetve éppen azért, mert ismerjük azt –, kijelenthetjük, hogy a kisebbségi folklór hátrányos megkülönböztetésben részesül. Nagyon remélem, hogy erre nem lesz egyetlen példa sem, hogy akárcsak egyetlen, a közösségünkhöz tartozó folklórcsoport is belemenne ilyen feltételbe. Ez nem tévesztendő össze azzal, hogy a szlovák folklór nagyon sok értékes elemmel rendelkezik, amelyből természetesen a magyar csoportok is műsorukra tűznek darabokat. Ha az MKP adná a tárca vezetését, akkor a valódi kulturális önigazgatás lenne az elsődleges cél, és az ilyen, önmagunk feladását célzó kiírások megszüntetésre kerülnének. Ehhez nem tudok mást hozzáfűzni.

Attól tartunk, mi sem. Illetve annyit, hogy ez a kétmillió euró nem magánpénztárból lesz kifizetve, hanem közpénzről van szó, tehát a mi adóeuróinkat is fogják osztogatni a szlovák folklór felvirágoztatására és dicsőségére.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/6. számában.

Megosztás

Címkék

Légy szlovák! Adunk pénzt!

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre