2020. március 24., 18:32

Legényesezz otthon! címmel indított kampányt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Legényesezz otthon! címmel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kezdeményezésére Sánta Gergő Harangozó-díjas táncművész kihívást indított az interneten.

 A táncegyüttes keddi közleménye szerint a kihívásban, amely pár nap alatt népszerűvé vált, a kihívó 3 táncost kér fel, hogy mutasson be otthon egy legényes táncot, "azaz a táncok királyát, amelyben egy férfi megmutathatja önmagát".

Mint írják, mióta útjára indult a kihívás, több ezren követték, és tízezrek várják, hogy elhangozzék a nevük egy videó elején.

A legényes egy adrenalinbomba, másodpercek alatt kell kitalálni a következő lépést, és közben fokozni a táncot, amelyet nagy ugrásokkal kell zárni

- idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltánt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatóját, aki szerint

hatalmas tánctudással és jó dramaturgiai érzékkel kell rendelkezni hozzá, hogy a pillanat hevében a maximumot hozd ki az improvizációdból".

Zsuráfszky Zoltán megjegyezte, hogy ők hat ponttal indították útjára a kihívást. Egyik kedvenc adatközlője, Mátyás István Mundruc magyarvistai parasztember például több mint 160 figurát tudott.

Ki lehet számolni, hogy csak az ő figuráiból hány 6 pontos variáció születhet"

- említette példaként.

Hangsúlyozta, hogy a paraszti világban a jó táncos előnyökhöz jutott, akár társadalmi lépcsőfokot is léphetett, mert köztudott volt, hogy a jó táncos jól rögtönöz, szorgalmas, jó agya van, gyors és teherbíró.

Az ő tiszteletükre is indítottuk ezt a kihívást, amellyel üzenjük, hogy maradj otthon, de közben töltsd hasznosan az idődet, és töltsd meg a Facebookot a magyar kultúra legkicsiszoltabb, individuális és virtuóz férfitáncával"

- tette hozzá Zsuráfszky Zoltán, aki időközben maga is kihívott lett, táncát pedig ajánlják azoknak is, akik eddig csak a Fölszállott a páva zsűritagjaként ismerték.

A közleményben kiemelik, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes azokra is gondol, akik csak most kaptak kedvet a magyar néptánchoz: a Petőfi TV-vel közösen a kezdőket is táncba hívják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.