2019. március 5., 09:47

Különlegességek a 2019-es Balassi Bálint Kulturális Napokon Párkányban

A Csemadok Párkányi Alapszervezete és a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya szervezésében megvalósuló programsorozat igazi csemegéket tartogat. Az idei év különlegessége, hogy a könyvbemutató és a klubestek meghívott előadói mind párkányiak.

boocz.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Boócz Mária a Csemadok párkányi elnöke elmondta, a hagyományt követve az idén is a Párkányi Regionális Képzőművész Kör kiállításával nyitnak március 8-án. Mindig felvállalják a szervezést, mert a városban van igény a rendszeres képzőművészeti tárlatokra, a helyiek sokszínű alkotásai pedig nyilvánosságot érdemelnek.

Az 1848-49-es szabadságharcra való emlékezés is része lesz a kulturális napoknak. Március 14-én a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola adja a „Szóban, dalban, gondolatban” zenés emlékműsort a sétáló utcán álló kopjafánál. Az ünnepi szónok Esztergom alpolgármestere, Bánhidy László lesz.

Március 20-én kerül sor Forgács Péter Szuperhold novelláskötetének bemutatójára, a Csemadok-házban. A helyi író könyve egyre ismertebb és népszerűbb úgy helyi, mint országos szinten.

Március 22-én szintén egy közérdeklődésre számot tartó téma lesz terítéken – Horbulák Zsolt egyetemi adjunktus Dél-Szlovákia gazdasági helyzete könyve kerül bemutatásra. Dél-Szlovákia gazdaságával már több átfogó publikáció foglalkozott, most egy újabb aspektusból tekinthetünk rá.

A Gimi konferencia az egyik legjobban várt programja a kulturális napoknak.  Március 25-én a környék iskoláinak hazai és külföldi pályázatokra készült prezentációit láthatjuk a biológia, földrajz, néprajz, társadalomtudomány és egyéb témakörökből a Városi Művelődési Központ kistermében.

Az egri egyetemen oktató fiatal csillagász, Sztakovics János „A csillagos ég titkai” előadása iránt már most hatalmas az érdeklődés. Legutóbbi „Mi vezette a napkeleti bölcseket a kis Jézushoz” előadása is sokakat vonzott. Jelenleg a NASA űrkutató központban van tanulmányúton. Előadására március 29-én kerül sor a Csemadok-házban.

„Hozz egy verset” klubestjüket harmadik alkalommal szervezik meg szintén a Csemadok-házban.  Április 11-én szeretettel várnak minden verskedvelőt családias összejövetelükre, ahol mindenki elmondhatja kedvenc versét.

Tavaly nagyon örültünk annak, hogy ketten is a saját versüket adták elő”

– emelte ki Boócz Mária.

A 2019-es Balassi Bálint Kulturális Napokat április 12-én az „Istennel a hazáért és a szabadságért” a Rákóczi évhez kapcsolódó történelmi vetélkedő zárja a régió alapiskolái és esztergomi diákok részvételével. A vetélkedőt a párkányi Csemadok az Ady Endre Alapiskolával közösen szervezte és a Vadas Thermál konferenciatermében került lebonyolításra.

A szervezők szeretettel invitálnak minden érdeklődőt a programokra.

 

boocz.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.