2015. december 18., 14:09

Különleges fináléval készülnek a Fölszállott a páva gyermek döntősei

BUDAPEST. A végéhez közeledik az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora, a Fölszállott a páva gyermek kiadása. A Duna Televízió műsorán péntek este 19.35 perckor állnak a színpadra a döntősök, akik a zsűri elnökének, Sebő Ferencnek köszönhetően nem 10-en, hanem 11-en készülnek a végső megmérettetésre.
201512181725180.p20.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A Fölszállott a pávában 4 kategóriában mutathatták meg tehetségüket a gyermekek: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok; valamint táncegyüttesek.  Lezajlott múlt pénteken a második középdöntő is, így már csak a most pénteki finálé van hátra: idén rendhagyó módon, nem 10, hanem 11 nagyszerű produkciónak drukkolhatnak a nézők.

A múlt pénteki második középdöntőből, amely több mint egymillió nézőhöz ért el és a közszolgálati adók 4. legnézettebb műsora volt (forrás: Nielsen közönségmérés), az előző hétnek megfelelően csak 5 produkció juthatott volna tovább a döntőbe, azonban a zsűri elnöke Sebő Ferenc látva a színvonalas és fantasztikus előadásokat, végül máshogy döntött.

„A népzenei revival és Táncház-mozgalom jellemzően urbánus eredetű. A városi fiatalok kezdtek el érdeklődni a falun megőrzött közmagyar kultúra iránt. A mozgalom kiszélesedése napjainkra már a fiatalok százezreivel szerettette meg a népzenét és néptáncot. Ennek látható jele a Fölszállott a páva című gyermek TV-s vetélkedő minőségi mezőnye. A gyermekek olyan szinten bizonyították, hogy ez a kultúra elsajátítható és továbbra is működtethető, amiről eddig a szakembereknek sem volt fogalma.” – mondta a zsűri elnöke.

A kosteleki Vrencsán Anita teljesen magáévá tette a gyimesi énekstílust, és abszolút személyes megszólalást produkált, ami csak a népdal virágkorában volt megfigyelhető az ebbe született legjobb előadóknál. A Haraszti ikrek pedig azt demonstrálták, hogy a már eltűnt közeg ellenére is meg tudták tanulni egy számukra fontos helybéli adatközlőtől a tudományt, mintha csak ők is beleszülettek volna. Ezek szerint az előadásmód is maradéktalanul megtanulható.

Mindkét produkció szereplői ezen belül is olyan teljesítményt nyújtottak, amire a mozgalom elindítói sem láttak még példát. Anita és a Haraszti ikrek is abból a falusi környezetből jöttek, ahová a városiak jártak gyűjteni az öregektől, de amelyekben a legkevesebb érdeklődés sem volt ezek iránt az értékek iránt. Történelmi jelentőségű, hogy a városon indult mozgalom elért vissza a faluig, felértékelve az onnan származó hagyományt.

„Mindkét produkció olyan magas színvonalú, s ugyanakkor a legtermészetesebb, minden salaktól mentes megnyilatkozás volt, hogy a zsűri nem tehette meg -- szaktekintélye megnyirbálása nélkül -- hogy bármelyiküket is elutasítsa. Már csak azért sem, mert a műsor nézői tanúi voltak ennek a kitűnő teljesítménynek.” érvelt mindkét produkció megtartása mellett az ítész, Sebő Ferenc.

A pénteki döntőből nem csak az derül ki, hogy kiket ítél 2015 legjobbjainak a zsűri, hanem a közönség is megszavazza a harmadik évad kedvencét, aki az OTP Bank jóvoltából szintén egymillió forintban részesül. De a Fölszállott a páva főtámogatója további meglepetésekkel is készül. Akárcsak a műsor készítői, akik visszahívták a legemlékezetesebb produkciókat, de a döntő vendége lesz a Csík Zenekar is – Fitos Dezső társulatával kiegészülve.

S bár a 2015-ös évadban a gyermekek a sportszerűségből jelesre vizsgáztak, számtalan barátság köttetett a kulisszák mögött, sőt, közös zenekart is alapítottak – információink szerint a Kunigunda utcai gyártóbázis jelen pillanatban megtelt. Már ami az izgalmat illeti…

201512181725180.p20.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.