2019. március 22., 08:15

Középkori panoráma

A Párkányi Városi Múzeum által szervezett kiállításon az érdeklődők megismerkedhettek a középkor használati és katonai tárgyaival, fizetőeszközeivel. A tárlat azért egyedülálló, mert az összes tárgy a mai Párkány területéről és közvetlen környékéről származik.

kozepkori-5-bokor-copy-.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

Janicsek Boglárka a helyi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola diájának gitárjátéka után Juhász Gyula a múzeum igazgatója nyitotta meg a kiállítást.

Megtudtuk, a városi múzeum régészeti anyagát a nemrég életre hívott bényi múzeum anyagával kiegészítve állította össze Juhász Gyula és Kvitek Marián. Gyönyörködhettünk az 1300 éves avar ékszerekben, megismerkedhettünk az Árpád-kori kerámiakultúrával, de az ezeréves pénzérmék is csodálatra késztettek bennünket.

Kvitek Marián a bényi múzeum tulajdonosa elmondta,

a környéken feltárt leletekhez tette hozzá a numizmatikai anyagát.

Már édesapja is nagyon értett a pénzérmékhez, és ez a szenvedélye fiára is átragadt. Kifejtette, az Árpád-kori pénzek tipikus jegyei, hogy nincsenek rajtuk egyértelmű nyomatok - melyik uralkodó, melyik évben adta ki. Az 1490-es évektől nyomtatták már rendszeresen ezeket az információkat az aranyforintokra.

Az Árpád-kor fizetőeszköze az ezüst- vagy rézdénár volt. Marián mutat az egyik tárolóban egy pici ezüstdénárt és magyarázza, ez akkoriban egy átlagos család havi ellátására volt elég.

Az aranyforintokat az Anjou uralkodók Körmöcbányán kezdték veretni és a középkor vezető fizetőeszközei voltak.

Azt is megmutatja, gyűjteménye legértékesebb darabja I. István lándzsás ezüstdénárja, ami ma már csak másolatban beszerezhető. 

A pénzérméken kívül hozott még a kiállításra fegyvermásolatokat – buzogányokat, lándzsákat, fokosokat, pallost. Elmondta, ezek teljesen autentikusak, hiszen az eredeti darabokból leöntött darabok, melyek kis manufaktúrákban készülnek.

kozepkori-5-bokor-copy-.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.