Komáromi megemlékezés: Belenyugszunk a sorsunkba vagy kiutat keresünk?
Egymás után három komáromi helyszínen emlékezhettünk októbet 6-án az aradi vértanúkra és a komáromi vár hőseire – előbb a szabadságharcosok katolikus temetőben tavaly felújított emlékoszlopánál, majd Klapka György honvédtábornok szobránál, végül az 1849-es vértanúk parkbeli emlékoszlopánál. A Csemadok Komáromi Városi Alapszervezete, valamint a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület által szervezett hagyományos megemlékezés fő szónoka Bese László történész, a Selye János Egyetem oktatója volt.
A helyi katolikus temető 10-es parcelláján, a Farkas és Bartakovics család kezdeményezésére tavaly felújított emlékoszlopnál vette kezdetét a komáromi megemlékezés-sorozat. Miután Naňo Nimród „selyés“ gimnazista elmondta Ady Endre Október 6. című versét, Farkas Adrianna emlékezett az 1848/49-es magyar szabadságharc hőseire.
Azután a jelenlevők koszorúkat, virágokat és mécseseket helyeztek el az emlékoszlopnál, Kiss Róbert kanonok, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke pedig közös imára kérte a jelenlevőket, majd áldását adta a hajdani helytállókra. Végül a résztvevők elénekelték a Himnuszt.
A Klapka téri rendezvényen a Concordia Vegyeskar, Stubendek István karnagy vezényletével teremtette meg a nemzeti gyász és helytállás napjához méltó hangulatot. A Szózat elhangzása után Naňo Nimród versmondása következett.
Bajnok Éva könyvtáros, a Csemadok Komáromi Alapszervezete elnökségi tagjaként köszöntötte a jelenlevőket, köztük a Klapka-szobornál később koszorúkat elhelyező civil szervezetek, kulturális és oktatási intézmények, valamint a Szövetség párt képviselőit. Hangsúlyozta: példát vehetünk az 1848/49-es helytálló hősöktől. Azután átadta a szót a megemlékezés fő szónokának, Bese László történésznek, a Selye János Egyetem oktatójának.
A felelősségre vonással Magyarország akkori teljhatalmú katonai parancsnokát, Haynau táborszernagyot bízták meg, aki nem ismert kegyelmet, ha lázadókról volt szó. A honvédtisztek elleni perek ítéletét szeptember 26-án hozták meg, míg végrehajtásukra csak a komáromi fegyverletétel után, október 6-án hajnalban került sor Aradon.
Majd tiszteletteljesen emlékeztetett a kivégzett honvédtisztek névsorára. „Lőpor és golyó általi halállal halt: Lázár Vilmos ezredes, Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok és Schweidel József tábornok. Kötél általi halállal halt: Poeltenberg Ernő tábornok, Török Ignác tábornok, Lahner György tábornok, Knezič Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, gróf Leiningen-Westenburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok és gróf Vécsey Károly tábornok”. Hangsúlyozta: az Aradon kivégzett főtiszteken kívül nemzetünk első felelős miniszterelnökét, Batthyány Lajos grófot ugyanezen a napon Pesten érte utol a győztesek bosszúja.
Úgy gondolja, hogy „október 6. számunkra a veszteség, a vereség és a reménytelenség szimbóluma. Megannyi veszteség emberi életekben, vereség a nemzet szabadságharcában és a polgári átalakulás folyamatában. Reménytelenség egy elcsendesülő Európában, ahol már nincs tér a további ellenállásra, miközben a zsarnokok erejük teljében tort ülnek a legyőzötteken”. Hozzáfűzte: akkoriban több honvéd zászlóalj zászlótemetési alkalmat tartott, ahol egy közös búcsú keretében, együtt égették el a zászlókat, melyek alatt harcoltak. „Az ügy, amiért életüket is feláldozták volna, minden akaratuk és elszántságuk ellenére elbukott.”
Állítása szerint „a kezdet és a vég Teremtőnk kezében van: de ameddig áll ez a világ, másnap új hajnal virrad. A tegnap győzteseinek előbb-utóbb számot kell adniuk tetteikről”.
Ezen állítása bizonyítékaként rámutatott Haynau sorsára, ugyanis „a bresciai hiénát” Bécsben díszpolgárrá avattak, de az európai körútja során, Londonban és Brüsszelben is utolérte őt a népharag… „A következő években pedig az is kiderült, hogy bosszúval és kegyetlenséggel nem lehet egy országot irányítani, még kevésbé építeni.”
Majd feltette a kérdést:
Válaszából kiderült, hogy „Komáromban, de talán szerte a hazában is, keresve sem találhatnánk jobb példát Klapka tábornoknál…A művelt és világlátott Klapka a reménytelenség közepette a saját, józan iránytűjét követte: kitartott, ameddig lehetett, s elérte azt, ami még reálisan elérhető volt. Mentette a várvédőket és sok más honfitársát, maga pedig angliai emigrációba kényszerült. Ottani letelepedése után újra fel kellett építenie életét, de ott is a magyar szabadság ügyéért munkálkodott, várva a lehetőségre, amelynek eljövetelében töretlenül bízott. Végül a kiegyezés után térhetett haza, s szolgálhatta tovább szeretett hazáját”.
„Klapka 1849 őszén az elkerülhetetlen vereségben egy megoldandó feladatot látott: megtette a hazáért mindazt, amit az aradi vértanúk már nem tehettek meg. A veszteségek – ahogy egy ember életének – úgy a nemzet életének is részei. Akik viszont itt maradnak, dönthetnek: belenyugszanak, reményt vesztenek vagy reális kiutat keresnek…Tisztelet a hősöknek, éljen a haza!” – zárta beszédét Becse László.
.A Himnusz közös eléneklése előtt a komáromi és a járás más településeiről érkezett jelenlevők, köztük a város vezetői, valamint több civil szervezet, oktatási és kulturális intézmény, párt képviselői megkoszorúzták Klapka György szobrát.
Azután az Anglia parkban található, hajdani komáromi várvédő hősöknek 19 éve emléket állító oszlophoz vonultak az emlékezők. Ugyanis a komáromi vár két hős kapitánya is az áldozatok közé tartozik. Török Ignác honvéd vezérőrnagy, hadimérnök volt a második, akivel a hóhér kötele végzett, Lenkey János huszárszázados pedig felsőbb parancs nélkül, saját elhatározásából állt át a szabadságharc oldalára. 1849. március 15-én tábornokká léptették elő és a komáromi várőrség parancsnokává nevezték ki. Ő is az aradi vértanúk perének egyik vádlottja volt, aki egyes leírások szerint elborult elmével végzett magával az aradi várbörtönben, míg mások azt állították, hogy miután az elfertőződött sebei sem okozták a halálát, agyonütötték őt.
Az újabb helyszínen két gimnazista: Téglás Gergely, a Kis Kata zenekar Magyarnak lenni című dalát adta elő, Danis Dorián pedig Tompa Mihály A madár fiaikhoz című versét mondta el. Azután Farkas Adrianna gimnáziumi tanár, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnökségi tagja szólt a közösen emlékezőkhöz.
A rövid múltidézés után kijelentette:
Arra is emlékeztetett, hogy ezt az emlékoszlopot Szénássy Zoltán, egykori gimnáziumi tanár, a „Jókai Egyesület“ tiszteletbeli elnöke kezdeményezésére, közel két évtizeddel ezelőtt, közadakozásból állította az egyesületük.
Idézte a Tanár Úr szavait, amelyek az emlékoszlop alapzatának letételekor hangzottak el: „Legyen ez az emlékmű szimbóluma a szülőföld szeretetének és a nemzet nagyjai iránti hála érzetének! Mert nem az a nép van legyőzve, melynek az országát veszik el, hanem az, melynek a hitét vették el“.
A megemlékezés az emlékoszlop megkoszorúzásával, mécsesek elhelyezésével és a Himnusz újbóli eléneklésével zárult, amit a Komáromban egykor főhadnagyként szolgáló Egressy Béni zenésített meg.
