Kivették Tutanhamon fáraót a koporsójából
Egy csaknem tíz évig tartó korszerűsítési munkával helyreállították és megtisztították Tutanhamon fáraó 3300 éves sírhelyének falfestményeit, szellőzőrendszerrel látták el a kamrát és átalakították a látogatóteret.

Így most már szabadon látható az egykori uralkodó koponyája és lábfejei is.
A munkálatokba azért fogtak bele, mert az elmúlt évek folyamán rohamosan romlott a régészeti kincs állapota. Leginkább az volt szembetűnő, hogy barna foltok jelentek meg a freskókon, és a szakemberek attól tartottak, hogy tovább növekedhetnek, ha nem lépnek közbe.
Ezek a képek több mint háromezer évesek, és a korukhoz képest egész jó állapotban vannak – mondta Lori Wong, a munkálatokat végző Los Angeles-i Getty Conservation Institute kutatóintézet munkatársa. Azt is elárulta, hogy ragasztóanyagot használva illesztették vissza a falfestmények levált részeit. – Nem festettünk újra semmit, minden, ami a sírban látható, eredeti.
Az 1922-es feltárása óta a mostani volt a sírhely legátfogóbb állapotfelmérése.
A festmények helyreállítása mellett a látogatóteret is átalakították. A közel tíz évig tartó projekten válogatott szakemberek dolgoztak: egy egyiptológus háttérkutatásokat végzett, míg környezetmérnökök a sírhely mikroklímáját, mikrobiológusok pedig a barna foltokat tanulmányozták. Az építészek és a tervezők a sírhelyet modernizálták.
A munkálatok egyik legjelentősebb eredménye egy szellőztető- és levegőszűrő-rendszer kiépítése volt, amit azért hoztak létre, hogy csökkentse a páratartalmat és a port. Az újítások közé tartozik, hogy a jövőben legfeljebb húsz látogató lehet bent egyszerre a sírkamrában maximum tíz percig, és Tutanhamon földi maradványaiból a lábfejei és a koponyája is megtekinthető. A munkálatok során részben átalakították a látogatók mozgásterét, így senki nem tudja megtapogatni a falfestményeket és a műkincseket.
Tutanhamon fáraó sírját Lord George Herbert de Carnarvon (†56) és Howard Carter (†64) brit régész tárta fel 1922-ben. A következő évtizedben a sírhely kincseinek többségét elvitték, csak néhány tárgy maradt meg. Tutanhamon múmiája mellett egy szarkofág, valamint egy aranyozott fakoporsó található benne.
Tutanhamon (i. e. 1342 körül–i. e. 1324) az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó fáraója volt. Mivel fiatalon került trónra, helyette más nagy hatalmú személyek, mint Ay és Horemheb irányították a birodalmat. Történelmi szempontból szinte jelentéktelen uralkodó volt, hírneve nagyrészt annak köszönhető, hogy a Királyok völgyében található nyughelye az egyetlen, épségben megmaradt fáraósír.
