Kis híján bolygó lett belőle – a Ceres mozgalmas története
A 19. század egy jelentős csillagászati felfedezéssel indult: 1801. január 1-jén Giuseppe Piazzi (1746–1826) olasz csillagász, matematikus (és főleg teológus) egy addig ismeretlen égitestet látott a távcsövében.
Több héten át figyelte az objektumot és 1801. január 24-én néhány csillagásztársának levélben számolt be a felfedezésről. Utolsó megfigyelésére 1801. február 11-én került sor, aztán megbetegedett és szem elől tévesztette. Eleinte üstökösnek hitte, de a mozgását túl lassúnak találta, ezért egy addig ismeretlen bolygónak vélte. Bejelentése nyomán mások is keresni kezdték, de csak a nagy német matematikus, Carl Friedrich Gauss (1777–1853) pályaszámításának köszönhetően sikerült újra rábukkanni 1801. december 31-én.
Az újonnan felfedezett objektumnak maga Piazzi adta a Ceres nevet, a hagyományokhoz híven a görög-római mitológiából választva egy istenséget. Ceres a növények ültetésének és betakarításának, valamint az anyai szeretetnek volt az istenasszonya az ókori rómaiak képzeletében.
Az égitest felfedezése nem volt teljesen a véletlen műve. Johann Elert Bode (1747–1826) német asztronómus 1778-ban közreadott egy matematikai formulát, amely szerint a Nap körül keringő bolygók egyfajta törvényszerűség alapján követik egymást. A később Titius–Bode-szabálynak elnevezett összefüggés inkább egyfajta valószínűségnek tekinthető, arra azonban jó volt, hogy ösztönzőleg hatott William Herschell (1738–1822) német származású angol csillagászra (és zeneszerzőre), aki 1781-ben megtalálta az Uránusz bolygót az égbolton.
A Bode által közreadott képlet szerint a Mars és a Jupiter között keringenie kellene egy bolygónak, ezért két tucat csillagász is rávetette magát a felkutatására. Ennek a 24 fős csapatnak történetesen egy Pesten született magyar csillagász, Zách János Xavér (1754–1832) volt a vezetője, aki a gothai Seeberg Csillagvizsgáló igazgatója és az első nemzetközi csillagászati folyóirat, az 1798-ban indított Allgemeine geographische Ephemeriden szerkesztője volt. Az ő ösztönzése nyomán sikerült végül Piazzinak rálelnie a Ceresre.
Hamarosan kiderült, hogy az égitest nincs egyedül a célkeresztbe vett térségben, egymás után fedezték fel a Pallast, a Junót és a Vestát, amelyek a kisbolygó-övezetnek nevezett tartomány legnagyobb képviselői. Ma már sok ezer kisbolygó ismert, amelyeknek hivatalosan többnyire csak egy számokból és betűkből álló nevük van, bár szokássá vált, hogy – kilépve a mitológia világából – valamelyik jeles csillagászról, személyiségről vagy éppen magáról a felfedezőről nevezzék el őket.
Ma már azt is tényként könyvelik el a szakemberek, hogy ezek a kisbolygók nem egy korábban létezett bolygó felrobbanása nyomán keletkezett különböző méretű és alakú szikladarabok, hanem a bolygóvá válás útján megrekedt kozmikus építőkövek, amelyek összetapadását a Jupiter hatalmas gravitációs ereje akadályozta meg.
A Ceres egyébként egyáltalán nem illik ebbe az aszteroida-együttesbe. Tömege és mérete alapján óriásnak számít közöttük: a kisbolygók össztömegének egyharmadát teszi ki, ráadásul gömbalakú, ami a többiről egyáltalán nem mondható el. Egyenlítői átmérője 975 km, poláris átmérője 910 km és kb. 9 óra alatt fordul meg a tengelye körül és 4,6 év alatt kerüli meg a Napot.
A Dawn űrszonda a látható és az infravörös tartományban színképfelvételeket készített a Ceresről, amelyekből több érdekes tényre derült fény. Az égitest felszíne alatt nagy mennyiségű víz található, emellett ammóniát tartalmazó anyagok és szerves vegyületek is. Az is több mint valószínű, hogy a Ceres a Naprendszer peremén, a Kuiper-övben keletkezett és onnan sodródott a Mars és a Jupiter közötti térségbe és a nagy bolygó gravitációjának köszönhetően ragadt a kisbolygók övezetében.
2006-ban a világ csillagászai Prágában tartottak összejövetelt és tanácskozásuk egyik fő témája az volt, hogy a Naprendszerben keringő égitestek között rendet teremtsenek. Ezt azok a felfedezések tették indokolttá, amelyekre a múlt század 90-es éveiben került sor. A Plútón túli világban, a már említett Kuiper-övben több égitestet fedeztek fel (Haumea, Makemake, Eris stb.), amelyek bár kisebbek voltak a Plútónál, de jóval nagyobbak az aszteroidáknál. A szakemberek egy több pontból álló kritériumrendszert állítottak fel, amely alapján az égitesteket besorolták a bolygók közé. Az egyik ilyen feltétel az volt, hogy az égitest tisztára söpri-e a pályáját a Nap körüli útján vagy sem. Ha vannak az útvonala mentén kisebb égitestek is, akkor nem tekinthető bolygónak. Éppen emiatt vették ki a bolygók csoportjából a Plútót. Viszont a korábban említett égitestekhez hasonlóan méretei meghaladják a kisbolygókét és alakja is gömbszerű. Ezeket az égitesteket törpebolygóknak nevezték el. A Ceres is törpebolygóvá avanzsált, ráadásul abban a térségben, amelyben kering típusának egyetlen képviselője. A Plútó, a Haumea, a Makemake és az Eris a Kuiper-öv törpebolygói.
