2018. október 15., 21:09

Ki jár manapság táncházba?

A somorjai Mozi Clubban már három éve rendszeresen szerveznek táncházakat. Ilyenkor mindig más zenekar mutatkozik be egy kis koncertet adva, amit tánctanítás és hajnalig tartó mulatás követ.

Varjos -02
Galéria
+9 kép a galériában

Az októberi vendég a Varjos zenekar volt, amely bemutatta az új, Dezsavű című lemezét is. Ez egy olyan népzenei válogatás, amely kísérletet tesz arra, hogy a ’mintha már megtörtént volna velünk’ élményben legyen részünk. (Persze az is hozzá tartozik a cím értelmezéséhez, hogy az átélés körülményei bizonytalanok.)

Emellett egy adag nosztalgia is a felszínre került a koncert során, hiszen a népzenében is vannak olyan dallamok, amelyekhez különleges események, emberek, helyszínek, életérzések kötődnek. Ha meghalljuk ezeket, akkor beugranak a képek és újraéljük a hangulatot.

A 15 éves évfordulóját ünneplő zenekar tagjai:
Szabó Gábor (Suvi) - hegedű
Madocsai Szilárd - klarinét
Madocsai Imre - brácsa
Mocsi Péter – bőgő

Az este során közreműködött Kovács Anita és Bolgovics Gergő. A rendezvény támogatója a KULTMINOR, házigazdája pedig a Duna Folk Band volt.

De ki jár manapság népzenei koncertre, vagy táncházba?

Nagyon sok sztereotípia kering ezzel kapcsolatban. Pedig nem kell hozzá, hogy táncos, vagy zenész légy. A tarisznya és a hímzett blúz is otthon maradhat. Sőt, bajuszt sem kell növesztened.

Ha még nem voltál, gyere el a következőre. Van, aki már az első tanítás alkalmával megtanul pár lépést és végigtáncolja az estét. Van, aki csillogó szemmel nézi, hogyan táncolnak a többiek, és azon kapja magát, hogy ritmusra mozog a lábfeje és van, aki felismer egy dallamot, és dezsavűje lesz.

Varjos -02
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.