2017. június 10., 10:30

Kezdődnek az Ógyallai Zenés Nyári Esték

ÓGYALLA. Illényi Katica Érdemes Művész, Liszt- és Artisjus-díjas hegedű-, valamint thereminművész koncertjével június 10-én a városi művelődési központban kezdődik a hagyományos Ógyallai Zenés Nyári Esték című rendezvénysorozat. Annak főszervezője, Radosicky Györgyi, a Csemadok ógyallai alapszervezetének elnöke ezen aktualitáson kívül további terveikről is nyilatkozott portálunknak.
201706100839010.Radosiczky_Gy._az_aug._20-ai_unnepsegen.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

Jelenleg hozzávetőleg 370 tagú a Csemadok 1951-ben alakult ógyallai alapszervezete, amelynek immár hatodik éve Radosicky Györgyi az elnöke. Állítása szerint náluk nyáron sincs „kulturális uborkaszezon“, hiszen folyamatosan különféle műsorokra, ünnepi megemlékezésekre és ismeretgyarapító tanulmányutakra hívják és várják az érdeklődőket.

„Júniusban immár 5. éve rendezzük meg az Ógyallai Zenés Nyári Estéket, amelyen helyi, valamint más hazai és külföldi művészeknek, együtteseknek is fellépési lehetőséget biztosítunk. A rendezvényünknek az előző években mindig a csillagvizsgáló épített szabadtéri színpaddal és fapados nézőtérrel ellátott parkja adott helyet. Tavaly azonban a rendezvényt átmenetileg át kellett helyeznünk a Hagyományok Háza udvarába, mert volt, akinek nem tetszett, hogy a védett helynek számító parkban szórakoztattuk a közönséget. Azóta ugyan már elintéződött, ezért szombattól újra ott szólhatna a zene. Mivel azonban a meteorológusok esős időjárást jeleznek előre, ezért Illényi Katica menedzsere a művésznő által használt nagyon érzékeny hangszer, a theremin miatt kérte, hogy a városi művelődési központban koncertezhessen. Természetesen eleget teszünk e kérésének, ám a következő hét végén és a következő években majd ismét a csillagvizsgáló parkjában rendezzük meg zenés nyári estéinket“ – mondta el a Hírek.sk-nak a főszervező.

A minden évben június végén zajló Ógyallai Kulturális Napok alatt Ki mit tudot szoktak rendezni a különböző életkorú tehetségeknek. Ez utóbbit idén szüneteltetik, mert tavaly úgy tűnt, mintha kifogytak volna az újabb tehetségekből, már inkább csak gyerekek versenyeztek. Ígérete szerint idővel e téren is folytatás következik.

Az eltelt évek során többek között az ógyallai ZBG zenekar, a magyarországi Historica együttes, a prágai utcazenészekből álló Brownies, a naszvadi Hant zenekar és a szintén hazai Zsapka Attila–Vadkerti Imre–Sipos Dávid trió, illetve a peredi fiatalokból álló On the Road, továbbá egy népzenei est során a helyi Bellő és Horsa István zenekara lépett fel az egyre nagyobb látogatottságnak örvendő Ógyallai Zenés Nyári Estéken. A Csemadok-alapszervezet nagyon jó kapcsolatban van a csillagvizsgáló igazgatójával, Vidovenec Mariánnal, aki szabadidejében szintén szívesen zenél, és Vidoqs Criminal Record nevű bandájával már háromszor koncertezett ezen a rendezvényen.

A szervezők mindig úgy igyekeznek összeállítani a műsort, hogy abban többféle zenei stílus és korosztály képviselői is helyet kapjanak. Évről évre Nyitra megye és helyi vállalkozók támogatásával valósulhat meg ez a fesztivál.

Június 10-én, szombaton 18 órától a komáromi Csenky Niki koncertezik zenésztársaival. Hét órától pedig a magyar zenei élet különleges egyénisége, Illényi Katica Érdemes Művész, Liszt- és Artisjus-díjas hegedűművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja hegedű- és thereminjátékával, dalaival, táncával szerez majd bizonyára kellemes estét a közönségnek. Zongorakísérője Bundzik István, a Miskolci Bartók Béla Zenei Konzervatórium jazztanszak tanszékvezető tanára lesz.

„A művésznő pozitív személyisége, szakmai felkészültsége, munkássága lehetővé teszi, hogy népszerűségén keresztül széles társadalmi rétegekhez eljuthat a komolyzene és az igényes jazz is. Illényi Katica Magyarországon elsőként a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében mutatta be a hőmérsékletre és légáramlatokra egyaránt nagyon érzékeny, theremin nevű hangszert, melyet nem kell megérinteni a megszólaltatásához. Jelenleg világszerte csak összesen öt koncertező thereminművészt tartanak számon, köztük egyedüli magyarként Illényi Katicát. Bizonyára, az ógyallai hallgatóságot is elvarázsolja majd a játékával“ – mondta Radosicky Györgyi.

Míg a szervezők az előző években három hétvégén örvendeztették meg zenei csemegékkel a helyi és a távolabbról is érkező zenebarátokat, idén két hétvégére sűrítik össze a tervezett programot. „Június első hétvégéjét most a közeli Naszvadon zajlott Tűzvirág Fesztivál miatt nem tartottunk zenés estéket, hiszen sok látogató mindkét rendezvényen szívesen vesz részt. Június 17-én, szintén szombaton 18 órától az ímelyi Gilotin, 19 órától pedig az idén tízéves párkányi Jóvilágvan együttes ad nálunk koncertet, hiszen célunk a hazai zenészeink népszerűsítése is“ – jegyezte meg a szervező.

A Csemadok nyári tevékenysége azonban ezzel a rendezvénysorozattal nem ér véget. Idén is több tartalmas, ismeretgyarapító kirándulással is megörvendeztetik a helyi Csemadok-tagokat.

„Július 2-ától hatnapos tanulmányúton vehetnek részt az ógyallai születésű Feszty Árpád festőművész nyomában. Ellátogatunk a horvátországi Lovranba is, ahol 1914-ben elhunyt, és körbejárjuk a környéket, az Isztriai-félszigetet, Abbáziát, Fiumét. Egyébként Ógyalla és Lovran már hivatalos testvérvárosi viszonyban áll egymással. Mivel az előző években már Erdélyben is többször jártunk és Délvidékre is eljutottunk, ez alkalommal az egykori Nagy-Magyarország további vidékével, annak nevezetességeivel ismerkedünk meg, illetve meg akarjuk koszorúzni Feszty Árpád lovrani emléktábláját. Július 23-án a Balatonnál teszünk egy kirándulást, az augusztus végére időzített háromnapos kirándulásunk folyamán pedig a magyar főváros nevezetességeit szeretnénk megtekinteni. Szeptember 23-án még nem hivatalos testvérvárosunkba, Pápára és a Pannonhalmi Bencés Főapátságba készülünk, s valószínűleg idén a testvérvárosi szerződés aláírására is sor kerül “ – sorolta a terveket a Csemadok elnöke.

Az ógyallaiak idén is megünneplik a magyar államalapítást, illetve Szent István király ünnepét. Augusztus 19-én az ógyallai jégpálya területén még csak lazább formában, gulyásfőző versenyen, humoros vetélkedőkön és további gyermekprogramokon hangolódnak rá az ünnepre. Másnap, a katolikus templomban tartandó vasárnapi szentmisén kerítenek sort a hagyományos kenyérszentelésre és - osztásra a helyi lakosok között. „Este fél nyolctól pedig a csillagvizsgáló parkjában a Felvidéki Rockszínház által bemutatandó Urunk, László! című rockoperát láthatja majd ingyenesen az ünneplő közönség.

„A tartalmasnak ígérkező nyarunkat szeptember 16-án, szombaton majd az Abahegy leve elnevezésű szüreti ünnepség követi, amelynek a Bellő-Konkoly-Thege Polgári Társulás a főszervezője, Csemadok-alapszervezetünk pedig a társszervezője. Ezt a hagyományőrzés jegyében zajló rendezvényt minden évben közösen szervezi meg Martos, Ímely és Ógyalla, miközben a három település felváltva vállalja a főszervező szerepét. Mindig sor kerül a népviseletes szüreti felvonulásra, ami népzenei és néptánc-gálával folytatódik. Nagyon fontosnak tartjuk a magyar néphagyományok őrzését. Tavaly óta gyűjtjük az ógyallai vonatkozású hagyományőrző tárgyakat, amelyekből ősszel nagyon szép kiállítást rendeztünk. Remélhetőleg addig sikerül még néhány érdekes régi tárgyat összegyűjtenünk. Annak kapcsán távlati tervünk egy tájház létrehozása, de még nincs erre a célra alkalmas helyiségünk...“ – mondta a Csemadok-alapszervezet elnöke.

Végül kitért arra is, hogy az idei sokrétű tevékenységüket decemberben majd a hagyományos, táncházzal színesített családi Mikulás-esttel zárják, s azután már tervezik is a jövő évi rendezvényeiket, hiszen a Csemadok-fáklyát vinni kell tovább!

201706100839010.Radosiczky_Gy._az_aug._20-ai_unnepsegen.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.