Kettős jubileum: V. László királyra és a Szent Korona Komáromba érkezésére emlékeztünk – KÉPEKKEL
Egy „komáromi király“ története címmel a Selye János Egyetem képviseletében Kukolík András történész február 22-én, az egyetlen Magyarországon világra jött Habsburg-házi király, V. László születésének és a Szent Korona Komáromba érkezésének 585. évfordulóján tartott nívós előadást a komáromi Zichy-pont Közösségi Központban. A dél-komáromi Endresz Csoport Egyesület, valamint az észak-komáromi partnerszervezetei, a Felvidéki Értékőrzők, az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás, a Kárpátia Sport Polgári Társulás, a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület... közös rendezvénye a tizenhét évesen elhunyt uralkodó Anglia-parkban levő mellszobrának közös megkoszorúzásával zárult.
A teltházas megemlékezés elején Arlett Tamás, az Endresz Csoport Egyesület elnöke üdvözölte a jelenlevőket, s a figyelmüket felhívta arra a történelmi tényre, hogy míg I. Valentinianus római császár 375 - ben Komárom - Brigetioban húnyt el, V. László király pedig 1449. II. 22-én a dunaparti városban született. E két jelentős eseményen kívül a Duna két partján fekvő Összetartozás Városában élők egységét is hangsúlyozta, hiszen őket nem csak a közös történelem és kultúra, hanem a több szálon futó, jelenlegi együttműködés is összeköti. Majd átadta a szót Kukolík András ifjú történésznek azért, hogy a vetítéssel egybekötött előadása során nyújtson áttekintést a korabeli történelmi eseményekről, társadalmi viszonyokról és komáromi történésekről.
A sajátos időutazásunk során a trónviszállyal megmételyezett XV. századba csöppentünk: miután Magyarország első Habsburg uralkodója, Albert király 1439-ben meghalt vérhasban, egy ideig az özvegy magyar királyné, Erzsébet uralkodott, ám a feje felett gyülekeztek a viharfelhők. Ugyanis a magyar főurak jelentős része III. Ulászlót, az akkor 16 éves lengyel királyt látta volna legszívesebben a trónon, a tőle tizenöt évvel idősebb Erzsébet oldalán. Az özvegyasszony színleg ugyan beleegyezését adta az Ulászlóval kötendő házassághoz, de valójában esze ágában sem volt férjhez menni, mert gyermeket várt, orvosai pedig fiút jósoltak neki. A királyné inkább neki szánta a magyar koronát, amit el akart lopatni születendő fia számára.
Nagy terve megvalósításához legalkalmasabbnak az egyik komornája és bizalmasa, Kottanner Ilona, az éles eszéről és a bonyolult udvari intrikákban való jártasságáról híres német nemesasszony bizonyult. Ő Helene Wolfram néven született, s 1431-ig Sopron egyik legjelentősebb magyar polgármesterének, Székeles Péternek a felesége volt, majd annak halála után hozzáment Kottanner János bécsi kamaráshoz. Így került a királyi udvarba, ahol Erzsébet szolgálatába állt, és később Visegrádra is követte úrnőjét. Nos, a Szent Koronát pedig a visegrádi várban őrizték...
A kosztümös kalandregényekbe illő műkincsrablás 1440. február 20-án éjszaka történt, amiről Kottannerné részletesen, németül be is számolt emlékirataiban. Az előadó a jelenlevőket a magyar nyelvre lefordított emlékiratok elolvasására sarkallta, amelyből azt is megtudhattuk: „A Szent Koronát a kápolnán keresztül vitték ki, ahol Szent Erzsébet nyugszik, ide én, Kottanner Jánosné egy miseruhával és egy oltárterítővel tartozom, ezt majd nagyságos uram, László király fizesse meg! Itt segítőtársam fogott egy vörös bársonyvánkost, felfejtette, kivette belőle a tollak egy részét, a Szent Koronát beletette a vánkosba, majd újra bevarrta”.
Ezután a komorna és kísérete Komárom várába sietett a Szent Koronával, és bár a szekerük alatt majdnem beszakadt a Duna jege, végül sértetlenül úszták meg a nagy kalandot. A sokoldalú Kottannerné, alighogy megérkezett Komáromba, még Erzsébet szülését is levezette: ő valóban fiúnak adott életet, s így V. László (Komárom, 1440. február 22 – Prága, 1457. november 23.) lett az egyetlen Habsburg-házi király, aki Magyarországon született. Az eladó megjegyezte: a műkincsrablást azonban a magyar urak többsége nagyon rossz ötletnek tartotta. Ráadásul sokan el sem hitték azt, hogy az alig háromhónapos csecsemőt a székesheférvári bazilikában 1440. május 15-én, többek között Cillei Ulrik gróf, valamint Újlaki Miklós és Garai László bánok jelenlétében, valóban a Szent Koronával koronázták meg.
Amikor László megszületett, a magyar rendek – Hédervári Lőrinc nádor támogatásával – már behívták magyar királynak a magyarul folyékonyan beszélő I. Ulászló lengyel királyt, és küldöttséget menesztettek hozzá. I. Ulászló 1440. június 29-ére Budára országgyűlést hirdetett, ahol a magyar rendek őt királlyá választották. Közben az anyakirályné, aki a megkoronázott gyermekkirállyal és a koronával már korábban Pozsonyba menekült, a magyar főurak támogatásának hiányában, fiát előbb VI. Albert stájer herceg, majd annak bátyja, III. Frigyes gondjaira bízta. Mivel egyik fél sem volt hajlandó lemondani az uralkodói jogairól, ez háborúhoz vezetett.
Az 1444. november 10-i várnai csata után majdnem kétéves interregnum következett, ugyanis nem lehetett biztosan tudni, hogy I. Ulászló valóban elesett-e, vagy túlélte a vesztes csatát. Végül az 1446. áprilisi országgyűlésen döntés született, hogy amennyiben a király május 30-ig nem tér haza, a gyermek V. Lászlót a magyar rendek királyuknak ismerik el. Küldöttséget menesztettek Frigyeshez, hogy engedje haza a gyermekkirályt, ő azonban ezt megtagadta. Szükségmegoldásként, a magyar országgyűlés Hunyadi Jánost választotta a csaknem valamennyi királyi joggal együttjáró kormányzónak, a csehek pedig Podjebrád Györgyöt tették meg régensüknek.
1451 őszén Frigyes, római császárrá koronázására, magával vitte Rómába a fogolynak tekintett Lászlót is. Akkor az alsó-ausztriai rendek beleegyezésével is, Kaspar Wendel nevelő megpróbálta őt megszöktetni, de a cselszövés kitudódott, a nevelő pedig börtönbe került. 1452. március elején a magyar és az alsó-ausztriai rendek, akikhez közben csatlakoztak a felső-ausztriai, a cseh és morvaországi rendek is, szövetségre léptek Frigyes ellen, és június 20-án, amikor Frigyes a gyermek Lászlóval Bécsújhelyre érkezett, 16 ezres osztrák és cseh haderő kerítette őket be. Ez megtette hatását: a császár átadta Cillei Ulrik grófnak a kamasz V. Lászlót.
1453. szeptember 28-án az osztrák rendek Hunyadi és Podjebrád egyetértésével eltávolították Cillei Ulrikot László környezetéből, a királyt pedig Prágába vitték, ahol Podjebrád felügyelte – gyakorlatilag fogságban tartotta őt. Magyarországon még Hunyadi János maradt a tényleges úr. Később Hunyadi és Cillei az ország főurainak közvetítésével kibékült, és elhatározták, hogy gyermekeiket összeházasítva, családi szövetségre lépnek. Hunyadi János Mátyás fiát, mintegy túszként Prágába menesztette, Cillei és V. László mellé, Cillei pedig Erzsébet leányát a Hunyadi-család birtokára, Vajdahunyad várába küldte, aki azonban ott hamarosan meghalt.
1455. február 6-án a tizenöt éves V. László trónra lépése óta először Budára érkezett, de az elég hűvös fogadtatás miatt május végén visszatért Bécsbe. Röviddel a nándorfehérvári diadal után, 1456. augusztus 11-én pestisben meghalt Hunyadi János. Az 1456. októberi futaki országgyűlés Cillei Ulrikot tette Magyarország kormányzójává. V. László király 4000 fegyveressel, 1456. november 8-án hajón, Cillei Ulrikkal együtt érkezett Futakról Nándorfehérvárra. Hunyadi László nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal sajkán ment a király elé, akit Cilleivel és még néhány úrral együtt a várba hívtak, de az őket kísérő fegyveresek előtt bezárták a várkaput.
Másnap Hunyadi László rövid szóváltás után, karddal megölte Cilleit, és V. Lászlót arra kényszerítette, hogy nevezze ki őt az ország főkapitányává. Az ifjú uralkodót Buda felé hazautazva, Temesvárott újabb megaláztatás érte: Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet előtt meg kellett esküdnie, hogy Cillei haláláért a Hunyadi testvéreken nem áll bosszút, sőt, a két Hunyadi fiút testvéréül fogadja.
Ő azonban a kényszer alatt tett esküt semmisnek tekintette, s Budán elfogatta a két Hunyadi fiút és híveiket. 1457. március 16-án Hunyadi Lászlót lefejeztette, a 14 éves Mátyást pedig fogságba vetette, és május második felében magával vitte Bécsbe, majd szeptember végén a prágai rabságba. A történtek miatt Szilágyi Erzsébet és testvérbátyja, Szilágyi Mihály, valóságos polgárháborús állapotokat idézett elő Erdélyben. Júniusban rátámadtak a királyhűségüket hangoztató besztercei és szebeni szászokra; Besztercét felgyújtották, sokakat kivégeztek vagy megcsonkítottak.
Eközben a Prágába 1457. szeptemberben megérkező V. László előkészületeket tett jegyese, VII. Károly francia király Magdolna nevű leányának fogadására. Mindennek azonban véget vetett a vőlegény 1457. november 23-án váratlanul bekövetkezett halála. Azután különféle híresztelések kaptak szárnyra annak okáról – a skála az arzénmérgezéstől a bubópestisig terjedt. A modern kutatások szerint halála oka leukémia volt. Emanuel Vlček cseh antropológus és kutatócsoportja 1984-ben exhumálta a király földi maradványait a prágai Szent Vitus-székesegyház királyi kriptájában. Az orvosi-antropológiai vizsgálatok eredményeit 1986-ban publikálták. Kimutatták, hogy a király a csontvelőt veszélyeztető daganatos betegségben szenvedett.
Az előadó leszögezte: V. László évszázadok óta az egyik legnegatívabb megítélésű magyar uralkodó a magyar köztudatban. Ennek oka főként abban keresendő, hogy V. László halála után Hunyadi Mátyás lépett trónra, s az ő uralkodása alatt Thuróczi János krónikája a korábbi királyt és a Cillei-Garai családot negatív színben tüntette fel, miközben a saját politikai - anyagi érdekeiket időnként szintén megkérdőjelezhető módon érvényesítő Hunyadiakat pedig piedesztára emelte.
„V. László egy mindenki számára megoldhatatlannak tűnt helyzetben született, majd az ifjú uralkodót többfelől gátlástalanul kihasználták, s a személyéhez kapcsolódó eseménysor a legkevésbé ismert része a magyar történelemnek” – fejtette ki Kukolík András. Hozzátette: eddig még nem íródott meg a részletes kutatásokon alapuló életrajzi kötete. Más, szerencsésebb helyzetben talán jobb, dicsőbb király lehetett volna. Az előadás után a jelenlevők közösen megkoszorúzták V. László Anglia-parkban levő mellszobrát. Azt is tudatosítva: Komárom azon kevés magyar történelmi város egyike, ahol egykor valóban jelen volt a Szent Korona…
