2018. július 26., 09:59

Kalárisok és gyöngyékszerek bűvöletében

Harmadik alkalommal szerveztek gyöngyfűző tábort Füleken, a Magyar Közösségi Házban. Bár a résztvevők már gyakorlott gyöngyözők, mégis újabb ötleteket, technikákat sajátítottak el e pár nap alatt. Az oktató, Kusnyárné Deák Zsófia, idén a népi és modern gyöngyékszerek készítésére helyezte a hangsúlyt.

gyongy2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Benko Tünde

Zsófi édesanyjától tanulta a gyöngyfűzés fortélyát, és a táborvezetést is tőle örökölte meg. Bár hobbiból fűz, de zsűriztet, tanít, és tanfolyamokat is tart ebben a témában.

„Akik ebben az évben itt vannak, már több éve nálam tanulnak rendszeresen, heti szinten, úgyhogy technikailag viszonylag kevés dolgot tudok nekik itt mutatni. Persze, kitalálok új mintákat, megjelennek új típusú gyöngyök, és akkor ezeket itt kipróbáljuk. Igazából olyan mintákat fűzhetnek itt meg, amik már tesztelve vannak, és rögtön sikerélménye van mindenkinek” – mondta Kusnyárné Deák Zsófia, oktató.

Hozzátette: ez egy nagyon jó, összeszokott közösség. S a szerzett tudás mellett a kikapcsolódás, az együtt töltött idő is rendkívül fontos. Idén a kiemelt motívum a decsi nagyvirágos volt, ezt kezdték fűzni sokak örömére.

Fotó:  Benko Tünde

„A decsi virágost még nem fűztem meg, ezért ezt szerettem volna megcsinálni. Szoktam zsűriztetni, és ez egy ilyen különösen nehéz darab. Még látszik, hogy nincsen befejezve, és ebből még három sor hiányzik, de már az alapok megvannak. És, ahogy folyamatosan bővül, úgy lesz egyre szélesebb az alja” – magyarázza Lázárné Gyarmati Erika, budapesti résztvevő.

A palóc vidék kalárisai

A tábor megszervezésében nagy szerepet játszik Benko Tünde, a helyi Motolla Műhely tagja, aki maga is tart gyöngyfűző képzéseket, szakköröket. Kézműves foglalkozásain szívesen veszi elő a palóc vidékre jellemző mintakincset, de a gyöngyözésben kevés, erre a vidékre jellemző motívum fordul elő. „A mi vidékünkön főleg ilyen többsoros kalárist használtak. Tehát a fölső sor az éppen nyakhoz simul, és egyre nagyobb számú gyönggyel egészülnek ki az alsóbb sorok. Ez volt az, ami főleg itt jellemző volt. Illetve a palóc vidéken előre az ajak alá tettek még egy művirágot, vagy odafűztek egy másik nagyobb gyöngyből odaékelt kis virágot” –tudatta Benko Tünde, a Motolla Műhely tagja.

A résztvevők kora reggeltől késő estig dolgoztak, hogy minél több alkotást el tudjanak kezdeni, megtanulják egy-egy gallér elkészítésének a folyamatát. Mivel az eldolgozás rengeteg időt vesz igénybe, otthon fejezik be a műveket, de jövőre ugyanitt újabb motívumokkal gazdagodnak majd.

 

gyongy2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.