2018. május 25., 15:07

Júliusban ismét Szőttes-tábor

Idén 14. alkalommal kerül megrendezésre a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szervezésében a Szőttes Felvidéki Folktábor, mégpedig július 16-22 között Ipolyszakálloson. A folktáborban öt napon keresztül párhuzamosan zajlik a néptánc- és a népzeneoktatás.

Szőttes Kamara Néptáncegyüttes
Fotó: csemadok.sk

A Szőttes néptánctáborban hagyományosan két táncanyaggal ismerkedhetnek meg a résztvevők. A felnőttek mellett a gyermekeket is szeretettel várják, akik szintén két táncanyaggal foglalkoznak majd, illetve kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

Ezzel egyidejűleg kerül megrendezésre a FIGUR Népzenei Tábor, melyben hangszeres népzene oktatás zajlik majd neves oktatók vezetésével.

Táncok és muzsika a legjobbaktól

Kedden, szerdán és csütörtökön délelőtt a felnőttek széki táncokat tanulhatnak, Szabó Szilárd és Németh Ildikó vezetésével. Pénteken és szombaton a főszerep már a bodrogközi táncoké lesz, amelyek elsajátításában Richtárcsik Mihály és Balta Aranka segíti a résztvevőket.

A gyermekek szintén tanulhatnak székit táncolni, nekik kedden és szerdán Gémesi Zoltán és Méhes Kata mutatja meg a tánclépéseket. Aki pedig inkább a sárközi játékokkal és táncokkal ismerkedne, az pénteken és szombaton találkozhat ezek oktatóival, Taba Csabával és Fejér Erikával.

A FIGUR Népzenei Táborban a résztvevők vajdaszentiványi és bodrogközi muzsikát oktatnak. Korpás Éva éneket, bodrogközi és széki népdalokat tanít, Horváth Attila hegedűn (haladóknak), Csernók Klára hegedűn (kezdőknek), Orsós Tamás brácsán, Hanusz Zoltán bőgőn, Hegedűs Luca cimbalmon tanítja játszani az érdeklődőket. Pénteken és szombaton pedig Pali Marci és Sipos Márton széki muzsikusoktól lehet ellesni a muzsikálás fortélyait.

A tábor folyamán napközben kézműves foglalkozások, esténként előadások, gyermek- és felnőtt-táncház várja a résztvevőket. Pénteken a „Széki est“ vendége lesz a Ruzsmalint Hagyományőrző Együttes, Moldován ’Ilka’ György, Filep ’Pali’ Márton és Sipos Márton. Irodalmi előadást tart Széki Soós János: Hallottátok Székvárosán, hogy történt…? címmel.

A táborban ezen felül sok egyéb színes program vár mindenkit (vidám vetélkedők, kirándulási lehetőség kisvasúttal Kemencéről a Börzsöny tetejére a kilátóra, naponta lovaskocsikázás az Ipoly parton stb.).

Bővebb tájékoztatás részvételi díjról és egyebekről ITT, ahol az online jelentkezési lap is elérhető. A táborba való jelentkezés határideje: 2018. június 25.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.