2022. június 11., 12:03

Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Kárpát-medence magyar diákjai részére, a pandémia miatt két alkalommal online formában rendezte meg a Kaszás Attila Versmondó Fesztivált. Talán sokak hiányérzete is okozta azt, hogy arra idén rekord számú, azaz 160 alap- és középiskolás jelentkezett. A június 11-i megnyitó ünnepséget a Komáromi Jókai Színház előcsarnokában tartották, majd a versenyzők a zsűritagokkal együtt megkoszorúzták a fiatalon elhunyt kiváló színművész, Kaszás Attila szobrát.

 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
Galéria
+7 kép a galériában
A fesztiválozók virágözönnel borították Kaszás Attila Jókai Színház előtt álló szobrát
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az ünnepi nyitányon előbb Vörös Mária, az SZMPSZ országos alelnöke üdvözölte a jelenlevőket, többek között a zsűritagokat és Keszegh Béla polgármestert. Örömmel nyugtázta: az idén rekord számú versmondó érkezett Komáromba a Kárpát-medence több szegletéből.

Egyebek mellett elhangzott: a felvidéki származású, jeles aktor emlékének szentelt versmondó fesztivál célja ráirányítani a figyelmet az ifjú hazai tálentumokra.

Azt is megtudtuk, hogy az idei megmérettetést három kategóriában hirdették meg: az I. kategóriában az alapiskolák 1-4., a II. kategóriában ezen intézmények felsőtagozatosai, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok 1-4. osztályos, a III. kategóriában pedig a középiskolák 1-4. osztályos diákjai csillogtathatják meg a versmondó tehetségüket.

 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
Előbb Vörös Mária, az SZMPSZ országos alelnöke üdvözölte a jelenlevőket
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azután Fekete Irén szólt arról, hogy a volt gimnáziumi diáktársa, Kaszás Attila emlékét Komáromban és Zsigárdon sokan sokféleképpen őrzik. Majd a közös diákéveiket idézte, amikor a többiekkel együtt csodálta nem csak az előadói, hanem a zenei képességeit is.

El kell árulnom, hogy nem csak mi, az osztálytársak, akik ma is jelen vagyunk, voltunk a rajongói, hanem a tanárai is... Mindnyájan, az osztályfőnökünkkel, Virág tanárnővel együtt tudtuk, hogy sokra viszi, hiszen tehetsége nyilvánvaló volt. És megcsinálta..., ünnepelt, népszerű színészévé vált a magyar kultúrának“

– fogalmazott.

Sajnálattal tette hozzá: „... mindössze 47 esztendő jutott neki a földi világban, holdbéli csónakosként idejekorán elhajózott, de öröksége, tehetsége, ifjúsága itt maradt. Ezt az örökséget a mai ifjak viszik tovább saját tehetségük képében, akik közé tartoznak fesztiválunk mai szereplői is – ti, kedves diákok!“. Végül derűs, boldog, emlékezetes napot kívánt mindenkinek.

 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnöke köszöntője közben
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Mivel a korábbi években Kaszás Attila édesanyja, özv. Kaszás Jánosné, szül. Morvay Margit pedagógus-karnagy-kórusalapító volt a fesztivál fővédnöke, ezt a tisztet „Gingi néni“ idén januárban bekövetkezett halála után a lánya, Csibáné Kaszás Júlia orgonaművész vállalta, akinek Margit nap alkalmából virágcsokrot nyújtottak át a megnyitón.

 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
Balról az első Csibáné Kaszás Júlia, Attila nővére, az új fővédnök
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A versenykiírás szerint a fesztiválra benevezett tanulók mindhárom kategóriában két-két művet adnak elő: kötelező versként Petőfi Sándor egyik versét, valamint egy szabadon választott költeményt.

A kategóriánként más-más helyszínen, így a Jókai Mór és az Eötvös Utcai Alapiskolában, valamint a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában a délelőtt folyamán lebonyolítandó elődöntőben mindkét művet elmondják. A versenyzők teljesítményét a szakmai zsűri értékeli, és arany, ezüst vagy bronz minősítő sávba sorolja.

 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
A hajdani gimis diáktársak közös főhajtása Attila szobránál
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A 16 ítész között hazai és magyarországi színházak művészei és drámapedagógusok, köztük Kaszás Attila egykori pályatársai is helyet foglalnak. Név szerint: Bánfalvi Eszter, Bardóczy Attila, Dolmány Mária, Ficza István, Funtek Frigyes, Hirschberger Szilvia, Holocsy Krisztina, Kocsis Judit, Kolnai Kovács Gergely, Lajos András, Magyar Bálint, Pápai Erika, Quintus Konrád, Szabó Viktor, Szvrcsek Anita és Tóth Zsuzsanna.

 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
A zsűri tagjai is elhelyezték az emlékezés virágait a Kaszás-szobornál
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az aranysávos minősítést kapott versmondók mindhárom kategóriából bekerülnek a Danubius Szálló és rendezvényközpont nagytermében 14,30 órakor kezdődő döntőbe, ahol az előválogatón a zsűri által jobbnak ítélt verset ismét előadják. Az egyesített zsűri az ottani teljesítményük alapján, illetve az egyénre szabott értékelés után dönt a fődíj és a különdíjak odaítéléséről.

 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
Koszorúkkal és virágokkal rótták le kegyeletüket a jelenlevők
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A fődíj a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Kaszás Attila Közhasznú Alapítvány által alapított emlékplakett, a Kaszás Attila-díj.

A győztes felkészítője átveheti a Jókai Tibor Emlékdíjat, és több különdíj is gazdára talál. Minden versenyző emléklapot és könyvjutalmat kap az eredményhirdetéssel egybekötött díjkiosztó ünnepségen, amely a tervek szerint 18 óráig véget ér a Danubiusban. Az idei fesztivált az említetteken kívül a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Kisebbségi Kulturális Alap, Komárom Városa és a Jókai Színház is támogatta.

 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
Pápai Erika zsűrielnök is fejet hajtott az egykori pályatársa szobránál
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
 Jubileumi XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – rekord számú résztvevővel
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.