2018. május 19., 11:19

Jubileumi Területi Gyermek Folklórfesztivál Feleden

Az idén már a jubileumi 25. alkalommal került megrendezésre a Területi Gyermek Folklórfesztivál Feleden. A fesztivál fő célja, hogy lehetőséget adjon a régió gyermek folklórcsoportjainak és néptáncegyütteseinek a bemutatkozásra, az egymással való találkozásra, ismerkedésre, de mindezeken felül fontos identitásmegőrző és erősítő szerepe is van.

feled_folklorfeszt-jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: virsinszky

Mihályi Gábor,  Feled község polgármestere köszöntő beszédében az évről évre megújuló természethez hasonlította a folklórfesztivált, amely minden évben visszatér Feledre. Meggyőződése szerint ez a rendezvény is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek érezzék a kultúránk megőrzésének fontosságát. "Lényeges, hogy átérezzék a népzenénk, az énekeink és táncaink energiáját, hogy bárhol is éljenek a világban, az igazi és fontos érték az, ami bennük van és az, amit abból majd tovább adhatnak az utánunk jövő generációknak" - mondta.

Hálája és köszönete jeléül virágcsokrot adott át három szervezőnek - Povinsky Elvirának, Sebők Valériának és Csobó Zsuzsannának - akik munkájukkal sok-sok éve hozzájárulnak e csodálatos rendezvény megszervezéséhez.

A Területi Gyermek Folklórfesztivál korábban a néptáncegyüttesek versenye volt, mára azonban inkább az oktatásra, az interaktív jellegre helyeződött a hangsúly. A tavalyi évben a mezőföldi hagyományok volt a témakör, idén a felcsíki népdalok és néptáncok kerültek sorra. Bevezetőül Varga Norbert Erdélyt és a Csíki-medencét mint tájegységet mutatta be, azon belül is kitért a felcsíki népszokásokra, Varga Lia pedig a felcsíki népviselet fő jellemzőit ismertette.

Fotó:  virsinszky

Az idei találkozóra összesen hat néptánccsoport érkezett, több mint száz gyerekkel. Az oktatók 45 perces foglalkozásokat tartottak minden csoportoknak, amelyek vetésforgó szerint váltakoztak, hogy mindenkire sor kerüljön. Varga Norbert folklórkutató a felcsíki táncok lépéseit próbálta meg átadni a gyerekeknek, míg párja, Lia felcsíki nótákat és dalokat énekelt velük, miközben Imre Mács Katalinnal, a Kis Gömör vezetőjével népi játékokat tanulhattak a gyerekek.

"Le a kalappal a tanárok előtt, jó látni, hogy a visszatérő gyerekek emlékeznek a tavaly vagy azelőtt bemutatott táncokra, dalokra. Lényeges, hogy olyan gazdag tudásanyagra tesznek szert, amelyeket iskolákban, tanórákon nincs idő elsajátítani. Ezért is gondolom, hogy mindenképpen nagy a hozadéka, és nagyon fontos célt szolgál ez a folklórfesztivál" - mondta portálunknak Varga Lia.

(Az eseményről bővebben beszámolunk a Magyar7 hetilap jövő heti számában.)

feled_folklorfeszt-jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.