2011. november 17., 12:29

Jubilál a Garabonciás Néptáncegyüttes

DÉL-KOMÁROM. Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a dél-komáromi Garabonciás Néptáncegyüttes, amelyben régóta révkomáromi gyermekek és fiatalok is ropják a táncot.

Az 1986-ban alakult táncegyüttes keretén belül jelenleg öt csoport, azaz hozzávetőleg százhúsz gyermek és fiatal fejleszti tánctudását és ápolja a néphagyományokat. Igazgatója csaknem a kezdetektől Gábor Klára, Népművészet Ifjú Mestere-díjjal kitüntetett néptáncoktató, művészeti vezetője pedig az ő egykori tanítványa, Pőcze László.

A Garabonciás Néptáncegyüttes sikereire nemcsak helyi, hanem országos viszonylatban is felfigyeltek: a lelkes csapatnak 1992-ben Kiváló Együttes címet adományozott a magyar kulturális miniszter. A fürge lábú táncosok 1994-ben Komárom Város Pro Urbe díjában, 2009-ben pedig Komárom-Esztergom megye Príma-díjban részesültek. Immár negyed évszázada rendszeres részvevői a megyei és országos néptánctalálkozóknak, hagyományőrző versenyeknek. Tavaly a Regionális Örökség elnevezésű fesztiválon is bizonyították tehetségüket és elkötelezettségüket. Kísérőzenekarukkal, a Gábor Bandával -- Komárom testvérvárosi és testvérmegyei kapcsolatai révén -- Európa számos országában szerepelhettek, öregbíthették városuk régi hírnevét.

November 19-én, szombaton délután három és hat órai kezdettel két ingyenes előadást tartanak a dél-komáromi Jókai Moziban, amely korszerű kulturális központtá történő felújítása nemrég fejeződött be -- tájékoztatta portálunkat Tonomár István moziigazgató. Talán éppen ezen a látványosnak ígérkező két előadáson kapnak kedvet további dél- és révkomáromi ifjak ahhoz, hogy saját tagfelvételükkel is biztosítsák a Garabonciás tagutánpótlását.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.