2025. szeptember 13., 19:14

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL

Komárom város a Jókai Mór-emlékév alkalmából újraindította a korábban többször megtartott Jókai-bableves-főzőversenyt azért, hogy ekképp is méltó módon emlékezzen meg a városban 200 évvel ezelőtt született írófejedelemről, aki nagy ínyencnek számított. A gyermekpark előtti térségben szeptember 13-án megrendezett, szabadtéri csapatversenyt a Komáromi Regionális Művelődési Központ Laboda Róbert igazgató által irányított Jóban-rosszban csapata nyerte meg, de más alkalmi szakácsok is remekeltek. Ezért a dobogós helyezetteken kívül különdíjasokat is hirdetett a Kovács Thurzó Gabriella, a Mesterszakács 2009 Produkció Legjobb Amatőr Mesterszakácsa vezette zsűri.

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
Galéria
+17 kép a galériában
A Komáromi Regionális Művelődési Központ győztes csapata
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Sebő Beáta, a Komáromi Városi Hivatal kulturális, idegenforgalmi és műemlékvédelmi osztályvezetője elmondta: „E verseny célja az volt, hogy kellemes környezetben lehetőséget adjunk a helyi és távolabbról érkezett, tetszőleges létszámú baráti, családi, munkahelyi társaságok számára a közös aktív kikapcsolódásra és a hozzájuk kézelállók megvendégelésére. Valamennyiük számára, akár fantázianeveken, ingyenes volt az előzetes nevezés. A csapatok saját recept, alapanyagok, fűszerek és egyéb hozzávalók felhasználásával, szabad tűzön Jókai-bablevest főztek”.

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
A gyermekpark előtti térségben valósult meg a csapatverseny
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hozzátette: a szervezők a jelentkezés sorrendjében 10 csapat számára 3x3 méter méretű sátrat, 2 sörpadgarnitúrát (2 asztalt 4 paddal), bográcsot, állványt és fém tűzteret, valamint tűzifát biztosítottak. A később jelentkező csapatoknak mindezt önállóan kellett bebiztosítaniuk, ám a hideg víz vételének lehetőségével ők is élhettek. A főzéshez szükséges alapanyagokról, fűszerekről, valamint a zsűri számára feltálalt étel tálalásához, díszítéshez és egyéb szükséges eszközökről minden csapat saját belátása szerint, önállóan gondoskodott. Az elkészült ételeket nem értékesíthették, de a kóstoltatás engedélyezett volt.

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
Következzen a várva várt eredményhirdetés!
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A csapatok teljesítményét tapasztalt zsűri értékelte, melyet Kovács Thurzó Gabriella, a Mesterszakács 2009 Produkció Legjobb Amatőr Mesterszakácsa vezetett, további két tagja pedig Spišiak Ingrid, a helyi Klapka étterem tulajdonosa és Varga Tamás, Komárom alpolgármestere volt. Az értékeléshez szükséges volt egy-egy adag ételt a zsűri rendelkezésére bocsátani az erre kijelölt helyen.

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
Kóstolgatás közben a zsűritagok
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Az értékelés során legfőbb szempontnak az elkészített étel autentikussága, korhűsége és ízharmóniája számított. Annak is nagyon örültünk, ha a levest saját termesztésű babból és további alapanyagokból, például háztáji csülökből, sonkából, szalonnából főzték, s azt saját készítésű péksüteménnyel tálalták. Az szintén örvendetes, hogy főleg a különféle főzőversenyekre vissza-visszatérő csapatok nagyon ügyelnek a főzőhely kellő hangulatának megteremtésére, a díszítés során a korabeli viszonyok megidézésére, valamint a saját megjelenésükre és a tetszetős tálalásra is. Nos, ez most is így volt!” – magyarázta Kovács Thurzó Gabriella. 

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
A MUAI-sok két díjjal térhettek haza
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Végül valamennyi résztvevő csapat emléklapot és a szponzoroknak köszönhetően finom harapnivalókkal, italokkal teli ajándékcsomagot kapott, a 3-3 dobogós helyezett és különdíjas csapat pedig tárgyjutalomban is részesült.

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
A Kányai házaspár az Erzsébet-szigeten élők csapatát erősítette
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A legszebb főzőhelynek járó díjat a helyi Munka Utcai Alapiskola (MUAI), a legszebb tálalással kiérdemelt díjat a Jókai egyik kedvenc tartózkodási helyén, az Erzsébet-szigeten élők csapata, a legjobb ízharmónia díját pedig a KOMVaK vállalat „vizes hölgyei” vehették át. A 3. helyen szintén a MUAI-sok, a 2. helyen a „vizesek” végeztek, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára pedig a Komáromi Regionális Művelődési Központ csapata állhatott fel.

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
A KOMVaK "vizes hölgyei" is két díjnak örülhettek
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Egy hónapja dolgozom a Komáromi Regionális Művelődési Központban, ahol remek, összetartó csapatot ismertem meg. A közös munkánk kezdetén megbeszéltük, hogy jó csapatjátékosként majd mindenben segítjük egymást, mert csak így lehetünk eredményesek. Nos, ez a kiváló csapatszellem, munkamegosztás a mai verseny során is megmutatkozott: reggel időben érkeztünk a parkba, s mindegyikünk a lehető legjobban igyekezett végezni a saját feladatát. A győzelmünkhöz az is hozzájárult, hogy minőségi alapanyagokat, fűszereket és ugyancsak gondoson összeválogatott, további alapanyagokat használtunk. Mindezeket korábban közösen szereztük be, a kóstolgatásból is valamennyien kivettük a részünket, s igyekeztünk autentikusak maradni” – magyarázta sikerük titkát a győztes Jóban-rosszban csapatot vezető Laboda Róbert igazgató.

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
Örömmámorban a győztesek
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A további csapatok pedig Észak- és Dél-Komárom városvezetését, a helyi Eötvös, Jókai Mór, Rozmaring és Határőr Utcai Alapiskolát, a Szinnyei József Könyvtárat, a KN SMART Servis RT-t képviselték, s főzőcskéztek a Született győztesek, azaz a helyi világbajnokaink, Szabó Attila és Vlček Erik vezette csapat tagjai és a kutyafuttatóban évekkel ezelőtt megismerkedett és összebarátkozott Futtisok is, akiknek ez volt az első főzőversenyen való közös részvétele.

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
Bajnokaink is szeretik az ízletes ételeket
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Ez utóbbiak közül Szabó Csillától megtudtam: „Korábban a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból kértem ki Jókai Mór kedvenc ételének a receptjét, amit hangzatosan ekképp nevezett el: angyalbocskor görög olvasóval. Valójában ez bableves volt, meghatározott arányban füstölt és nem füstölt „malackörmivel“, avagy „malacköröm babba főzve". A bab csak nagyszemű tarkabab lehetett, és számára az sem volt mindegy, hogy abba milyen hagyományos fűszerek, valamint zöldségfélék kerültek (kihagyhatatlan volt a zeller és fokhagyma). Az angyalbocskor elnevezéssel arra utalt, hogy az omlós malacköröm színre arany, formára pedig olyan, mint az angyalok lábbelije, a nagyszemű bab pedig a görög szerzetesek rózsafüzérére hasonlít. Az eredeti recept szerint azzal kapcsolatban megengedő volt, hogy az ételbe tehető-e csipetke vagy sem. Mi tettünk bele, s ragaszkodtunk a bableves autentikus voltához. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a közösségkovácsoló rendezvényen”.  

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
A dél-komáromi Polgármesteri Hivatal csapata dr. Molnár Attila polgármester vezetésével
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

 

”Jóban-rosszban” - győzelem a komáromi Jókai-bableves-főzőversenyen - KÉPEKKEL
Galéria
+17 kép a galériában
Megosztás
Címkék