2019. július 19., 12:49

Idén is vár mindenkit a Művészetek Völgye

2019. július 19-én immár 29. alkalommal nyitotta meg kapuit a Művészetek Völgye elnevezésű tíznapos kulturális rendezvénysorozat, amelynek ezúttal is három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont.

Művészetek Völgye
Fotó: Művészetek Völgye

A három község 35 különböző helyszínén mintegy 1500 programon szórakozhatnak az érdeklődők. Az új helyszínként debütáló taliándörögdi MANK ArtPortára ellátogatók Cseh Tamás-dalokat hallgatva vehetnek részt különböző alkotóművészeti workshopokon, de a rajzolás és a festés mellett közös műkincsgyűjtésbe is bekapcsolódhatnak.

A kapolcsi Pest-Buda Udvar is először tárja ki kapuit, hogy a napközbeni izgalmas kerekasztal-beszélgetéseket követően teret adjon egyebek mellett Little G. Weevilnek vagy éppen a Menyhárt Jenő vezette legendás Európa Kiadónak. Vigántpetenden a Fülig Jimmy Fényudvar elsősorban azokat a völgylakókat várja, akik az esti koncertek előtt szívesen vennének részt pálinkafőzde-látogatáson.

A Panoráma Színpadon, a Művészetek Völgye könnyűzenei nagyszínpadán fellép többek között Alice Francis, az Amber Run és a Kosheen, de jelen lesz a Palya Beával közösen muzsikáló Boban Markovic Orkestar, a Quimby, a Bohemian Betyars, a Csík Zenekar, az Elefánt, a Vad Fruttik és az Irie Maffia is.

Valódi zenei csemegének ígérkezik az idén 50 éves Kaláka jubileumi fellépése, valamint – a tízéves születésnapján a Modern Art Orchestrával ünneplő Szabó Balázs Bandája koncertje is.

Az idei Művészetek Völgye sem valósulhat meg felvidéki előadók nélkül.

A Hagyományok Háza Folk Udvarában feltűnik Écsi Gyöngyi, Agócs Gergely, Badin Ádám és Lakatos Róbert, továbbá az ekecsi Kuttyomfitty Társulat és a Pósfa zenekar is.

A rendezvény valódi zöld fesztiválként szem előtt tartja a környezettudatosságot. Mivel tavaly összesen 45 tonna hulladék keletkezett a fesztivál ideje alatt, idén mindenképpen csökkentenék ezt a mennyiséget. „2019-ben bevezetésre kerül az újrapohár rendszer, amivel akár a fesztiválokon keletkező hulladék 50%-a megelőzhető. A vendéglátóhelyeken cukornádból készült tányérokat, tálcákat és kukoricából készült evőeszközöket használnak majd, amiket a fesztivál végén Keszthelyen komposztálnak” – olvasható a rendezvénysorozat honlapján, ahol minden további részlet megtalálható.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.