2019. szeptember 5., 09:55

Ideje az építésnek...

Ez a címe annak a vándorkiállításnak, amely a Kárpát-medencében magyar segítséggel megújuló  műemlékekről ad számot, és szeptember 4-től a királyhelmeci Mailáth József Regionális Múzeumban láthatják az érdeklődők.

reszlet.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

A kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója, illetve Káldi Gyula okleveles építészmérnök nyitotta meg. Elmondták, hogy a Magyar Kormány, felismerve felelősségét az elszakított területek veszélyeztetett magyar örökségének megőrzésében, 1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Örökség Programja keretében támogatási rendszert indított útjára ezek megmentésére.

Csibi Krisztina és Káldi Gyula
Csibi Krisztina és Káldi Gyula
Fotó:  Zsebik Ildikó

A többéves program – a Teleki László Alapítvány szervezésében – jelentős eredményeket felmutató projekt lett, mintegy 300 műemléken történtek részleges és mintegy 30 műemléken teljes körű helyreállítási munkálatok. 2006-ig 1,2 milliárd forint jutott erre a célra.

Az első látogatók
Az első látogatók
Fotó:  Zsebik Ildikó

2010 után folytatódott a program, amelyet szintén a Teleki László Alapítvány szervezett,  a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. Ennek sikere is hozzájárult ahhoz, hogy 2015-ben a Magyar Kormány határozatot hozott a határokon túli magyar műemlékek védelmét támogató Rómer Flóris Terv beindításáról.

Ennek keretében 2018-ig 127 műemléken kezdődtek el különféle munkálatok és 10 műemlék teljes körű helyreállítása befejeződött.

Régészeti élményszerzés
Régészeti élményszerzés
Fotó:  Zsebik Ildikó

A tárlat az elmúlt évek eredményeibe enged betekintést. A budapesti bemutatót követően indult vándorútjára, hogy bejárja a határon túli magyar vidékeket. Legtöbb felújítás a hitélettel függ össze, hiszen a felújított műemlékek mintegy 90 százaléka templom. Ezek egymásra épülő rétegei pontos lenyomatai a közösséget ért veszedelmeknek, a hanyatlásnak vagy szerencsésebb esetben a megerősödésnek, az újjáéledésnek.

A kiállítás részét képezi egy ún. kukucskáló doboz (guckkasten), amely a vízszintesen behelyezett optikai nyomatokat a tükör segítségével háromdimenzióssá alakítja, ezúttal egy-egy templombelső perspektivikus láttatását szolgálva.

Játék a hengerekkel
Játék a hengerekkel
Fotó:  Zsebik Ildikó

A kiállítás szervezői nem feledkeztek meg a szórakoztatásról sem, a fiatal látogatók egy régészeti ládában kipróbálhatják az ásatások élményét, illetve a feltárások izgalmát. Sőt, próbálkozhatnak a festett kazetták másolatainak kirakásával, ahogyan a  ledőlt templomtorony virtuális visszaépítésével is. Hat hengerlap elforgatásával pedig kirakható egy-egy  jelenetsor is valamelyik felújítási helyszín faliképeiből.

Szlovákiában Bodrogszentesen, Csécsen, Felsővályon, Hontvarsányban, Iskében, Lakszakállason, Péderen, Tornalján, Zemplénben és Zsipen végeztek értékmegóvást és felújítást.

reszlet.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.