2018. november 9., 09:31

Hétvégén találkozó és táncház Felsőszeliben

Hatodik alkalommal rendezik meg a Felsőszeli találkozó és táncház rendezvényt, amelyen néptáncosok, néptáncegyüttesek, csoportok és zenekarok találkoznak a közös hagyományőrzés és minőségi szórakozás jegyében.

matyus.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: facebook

November 9-én, pénteken nyílik meg a felsőszeli kultúrház kapuja, hogy egy „Felnőtt Ringató” nevű, ráhangolódáson fogadják a szervezők a népi értékek iránt érdeklődőket. Renczés Balázs, főszervező, a felsőszeli Bicskás zenekar tagja elmondta portálunknak, a péntek este hatkor kezdődő eseményen Vermes Balázzsal beszélgetnek majd a tevékenységéről, a csontkovácsolásról, életről és kapcsolatokról. Ezután a Hófehér című Nepp József rendezte magyar rajzfilm kerül levetítésre, miközben Vermes Balázs csontkovács tevékenységet végez. Az est folyamán a jelenlevők kötetlenül beszélgetnek, miközben népzene szól majd a folkrádióból vagy élő előadásban.

Bicskás zenekar
Bicskás zenekar
Fotó:  facebook

Szombat este fellép a körmendi Béri Balogh Ádám néptáncegyüttes, a Mátyus néptánccsoport, valamint a Höcögők néptánccsoport. Talpalávalót a Bendő, a Paradigma és a Bicskás zenekarok húzzák majd. A néptáncgála után táncház következik a Varjos zenekarral, de ott lesz Felsőszeliben Botló Ákos, valamint Szabó Mátyás és bandája is.

Renczés Balázs hozzátette, ugyanolyan erőbedobással szervezik a hatodik találkozót is, mint annak idején az elsőt, de nem szeretnék, ha a hangulatos rendezvény elveszítené báját és közösségi jellegét, és nem is szeretnék, ha a rendezvény túlnőné a saját kereteit. A találkozó legfőbb célja, hogy a csoportok összejöjjenek, találkozzanak és megmutatkozzanak. Idén a körmendi Béri Balogh Ádám néptáncegyüttes érkezik Magyarországról egy jubileumi műsorral, mivel az együttes egy hónapja ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. A felsőszeli Mátyus felnőtt néptánccsoport két új koreográfiával debütál majd az est folyamán, egy Vág-Garam közi és egy moldvai csángók táncanyaggal.

Béri Balogh Ádám néptáncegyüttes
Béri Balogh Ádám néptáncegyüttes
Fotó:  facebook

A szervezők felejthetetlen ital és ételkínálattal készülünk az idei találkozóra, többek közt helyi főzött nedűkkel, helyi szikvízzel (Felvidéki Szikvíz), helyi sörrel (alsószeli Nomad sörfőzde), helyi borral (Cződör Zoltán), különleges ételekkel (László műhely) és nem utolsó sorban ún. repoharakkal várnak minden érdeklődőt. Az újrafelhasználható poharak betéti díjas rendszerrel működnek majd. Akinek van már bármilyen repohara otthon ne hagyja, szívesen töltik majd abba a fogyasztanivalót.

A belépés mindkét napra díjtalan.

matyus.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.