2022. március 16., 08:59

Hazai Esszencia Salgótarjánban

Március 20-án a magyarországi Salgótarjánban mutatkozik be a Generáció Táncegyüttes. A Hazai Esszencia címet viselő műsoruk egy kivonatot állít színpadra a mai Szlovákia magyarlakta falvainak hagyományos tánc és zenei kultúrájából, megmutatva azok azonosságait vagy épp különbözőségeit, Csallóköztől egészen Bodrogközig.

Generáció Táncegyüttes
Fotó: Generáció Táncegyüttes

Az együttes fő kifejező formái az autentikus, tiszta forrásból vett néptánc motívumok, mindez korszerű, mai köntösben alkalmazva. Molnár Nikolas az együttes füleki tagja portálunknak elmondta, az előadás premierjére 2021 októberében került sor, ami azért volt csodálatos és lényeges, mert a nagy érdeklődésre való tekintettel dupla teltházas előadást tarthatott a társulat. Előtte viszont bemutatásra került Győrött is. Ezt követte a szintén teltházas budapesti bemutató, amely a Hagyományok Házában valósult meg.

„Soron következik a március 20-i salgótarjáni bemutató, majd a soproni szereplés április 4-én, a gútai Hajómalom Fesztiválon való részvétel július 23-án, a zselízi Országos Népművészeti Fesztivál keretén belül augusztus 19-én, majd a komáromi KútFeszt szeptember első hétvégéjén, és végül egy székelyudvarhelyi vendégszereplés az Erdélyi Táncháztalálkozón szeptember közepén”

– részletezte.

A Generáció Táncműhely 2019-ben alakult, rendszeresen három különböző formációval folytatja tevékenységét. Ezen belül a Generáció Táncegyüttes a 2020-as évben átlépte a már ismert ifjúsági együttes mivoltát és egy országos, sok együttest összefogó társulattá alakult. Tagjai kilenc szlovákiai magyar táncegyüttes kiemelkedő táncosai, szólistái. Név szerint: maga a Generáció Táncegyüttes, a rozsnyói Borostyán Néptáncegyüttes, a füleki Rakonca Néptáncegyüttes, az ipolysági Sendergő Néptáncegyüttes, a Komárom Táncműhely, a felsőszelii Mátyus Néptáncegyüttes, a dunaszerdahelyi Csallóközi Táncegyüttes, a somorjai Csalló Néptáncegyüttes és a zselízí Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes. Az együttes kiemelt célja, az azonos érdeklődésű és elhivatottságú fiatalok összekovácsolása mellett a hagyományos, autentikus néptánc hiteles és korszerű ábrázolása. A társulat művészeti vezetői Gálik Klaudia és Gálik Gábor.

Generáció Táncegyüttes
Fotó:  Csicsmann Róbert

A társulat tervei szerint szeretné bővíteni az előadások számát, így a nyár folyamán újabb munkafolyamatba kezdenek. Természetesen ennyi táncost, ennyi helyről nem egyszerű mozgósítani és összehozni, de a Hazai Esszencia bemutatói a bizonyították, hogy mindez működhet.  

Az együttes legközelebbi előadására tehát most vasárnap kerül sor a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban, amelyre a jegyek kaphatók online (https://www.jegy.hu/program/generacio-tancegyuttes-hazai-esszencia-131994/791274) és személyesen is.

Zene és zenei szerkesztés: Iván András és a Pósfa zenekar

Ének: Szabó Júlia

Rendező, koreográfus: Gálik Klaudia és Gálik Gábor

Az előadás a Csoóri Sándor Alap és a KULTMINOR jóvoltából valósult meg.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.