Hamvas Béla és a hagyomány
Hamvas Béla hagyományfelfogása címmel tartott előadást Szathmári Botond, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára Kassán, a MaJel Rovás Központban.
Szathmári Botond elmondta, Hamvas Béla munkásságával akkor találkozott, amikor egyetemre készült, s azóta már több szállal is kötődik az író-filozófushoz, egyebek mellett az ő bölcseletéről írta a diplomamunkáját, illetve ott volt az 1988-óta működő, budapesti Hamvas Kör életre hívásánál.
Hangsúlyozta, a hagyomány kulcsfogalom Hamvas Béla életművében, fontos része az életútjának, amely elvezette őt a végső egység megtalálásához. Ezt az egységet már fiatalkorában is kereste, fontos inspirációs forrást jelentett számára mások mellett Friedrich Nietzsche, Dosztojevszkij, Jakob Böhme vagy René Guénon francia gondolkodó. Az utóbbi már Hamvas előtt kifejtette a hagyomány fogalmát, bár vannak apró különbségek hagyományfelfogásuk között – jegyezte meg.
Az Eperjesen született Hamvas Béla életének egyik fontos korszaka, az 1920-as évek utolsó éveitől a második világháború végéig tartó időszak, amikor könyvtárosként dolgozott a Fővárosi Könyvtárban. Világválság címmel elkészíti a válságirodalom feldolgozását, s azt keresi, mi válság egyetemes oka. Arra jut, hogy a krízisek mögött egy metafizikai válság lappang, az ember szellemi, spirituális válságban van. Egyúttal rámutatott, a válság nem a XX. század elejének sajátossága, hisz már Szókratész vagy Platón is válságról beszél, vagyis értelmezésében egyetemes jelenség, ami mindig is létezett.
Az egyetlen túllépési lehetőség: a bolond állapota
Hamvas egyúttal keresi is a kiutat a válságból. Érzékeli, hogy az ember legfőbb tevékenysége a szerepjáték.
A krízis olyan spirituális helyzetnek, eseménynek a következménye, amikor az ember már nem a hagyományt, az eredetet látja, hanem helyette azonosítja magát, személyiségét, helyzetét azokkal a maszkokkal, amit a kultúra, a civilizáció ráaggatott. A kiutat később a túllépésben találja meg. „Az egyetlen túllépési lehetőség: a bolond állapota, amint az Arlequin című művében írja. Hamvas fityiszt mutat ennek a civilizációnak, mindenfajta olyan dolognak, ami bezárta őt is abba a maszk- és kényszerhálóba, amiben élünk” – fogalmazott Szathmári Botond.
Hozzátette, Hamvasnál a hagyomány nem valamely népé, hanem az emberiségé. „A hagyomány gondolata lehetővé tette az eddigi kollektív kategóriák téves voltának felismerését. Csak egyetlen hiteles közösség van: az emberiség. Nép, nemzet, osztály, kaszt, vallás, világnézet csakis ezen belül, nem mint elválasztó, hanem mint gazdagság és sokszerűség van jelen” – idézte Hamvas Patmosz című esszékötetéből. Egyúttal megjegyezte, Hamvas valami népen, koron, egyéni színezeten túli egységes, egyöntetű tudást talált, amit a hagyomány szóval illet. Véleménye szerint pedig ezt a szent könyvekben találjuk meg. Ezért teszi a második világháború idejét is felölelő életszakaszának fő kérdésévé a szent könyvek áttanulmányozását. Különböző műveket fordít, köztük tibeti misztériumokat, ami a hagyomány egyik megcsillanásaként van jelen a tudatában. Szathmári Botond megjegyezte, megvolt ugyanaz a képessége, mint Nietzschének, a szimat, az az intuitív látás, hogy ha olvas egy ismeretlen kultúrából egy szent szöveget, akkor a lényegét pillanatok alatt megérti. „Hamvas a részletekben sokszor téved, de az egészben soha” – húzta alá.
Feláldozta a világi érvényesülését az igazságért
Ki is volt Hamvas Béla? – tette fel végezetül a kérdést Szathmári Botond. Mint mondta, számára úgy tűnik, Hamvas mintha a semmiből jött volna, majd nyom nélkül távozott volna. Hatása ugyan mérhetetlen, de a magyar szellemi életben nem nagyon talált folytatóra, sem a bölcseletben, sem az irodalomban. „Ő nem volt sem író, sem filozófus a szó szoros értelmében. Talán azért, mert az Arlequin követhetetlen, hisz ő az emberi létezés központi alakja, a bolond. Mert roppant ritka, szabad, nevet, játszik.
Ez volt Hamvas. Egy Arlequin volt. Olyan volt, mint egy bolond, akinek semmi sem volt fontos, ami a többi ember számára nélkülözhetetlen: karrier, pénz, siker.
Nem tett mást, mint amit a régi nagy próféták is tettek, realizálta magában az alapállást, az eredeti rendet, szakrálisan feláldozta a világi érvényesülését az igazságért” – fogalmazott Szathmári Botond.
