Gyors ütemben asszimilálódó nyelvrokonaink sajátos segélykiállítása - KÉPEKKEL
Mesélő múlt, jövőt kereső jelen címmel február 1-én a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont aulájában nyílt meg a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumból kölcsönkapott, egyedi vándorkiállítás. Az érdekes tárlatanyag a legközelebbi nyelvrokonaink, a nyugat-szibériai Jugra Hanti-Mansi Autonóm Körzetben élő hantik, illetve mansik életmódját, szellemi és tárgyi kultúráját, természethez kötődő hitvilágát mutatja be.
A Marianumban egy hónapig megtekinthető kiállítás stílusosan Wass Albert Előhangjának tolmácsolásával kezdődött. Majd Madarász Róbert, az intézmény igazgatója leszögezte: „Nem jó egyedül, időnként jó lenne megfogni valakinek a kezét, akit a testvérünknek nevezhetünk“. Felidézte Julianus barát, Kőrösi Csoma Sándor és Vámbéry Ármin magyarság eredetére, távoli rokonaink felkutatására irányuló útjait, igyekezetét, hangsúlyozva: „Keletről érkeztünk ide, és mindmáig itt vagyunk...“. Köszönetet mondott a Csallóközi Múzeumnak a látványos és tartalmas tárlatanyag kölcsönzéséért, majd átadta a szót Nagy Iván etnológus-múzeumigazgatónak, aki Mázsár László nyugalmazott tanár-újságíró mellett e kiállítás másik kurátora.
A dunaszerdahelyi direktortól többek között megtudtuk, hogy miután az általa irányított intézményt felkeresték a Hanti-Manszijszkban székelő Torum Maa Múzeum – Skanzen munkatársai, a két fél összefogásának köszönhetően, 2021 őszén első alkalommal Dunaszerdahelyen nyílt meg ez az egyedi fotókiállítás, amely keretében Szlovákiában először mutatták be a nyugat-szibériai Jugra Hanti-Mansi Autonóm Körzetben élő hantik (osztjákok), illetve mansik (vogulok) életmódját, értékeit. Kiemelte:
a távoli orosz területeken, vagyis az Ob folyó környékén élő, mégis legközelebbi nyelvrokonaink ma is archaikus kultúrája rendkívül gazdag.
Az szintén elhangzott, hogy e tárlat apropóját részben a nemrég elvégzett etnogenetikai vizsgálatok eredményei adták, amelyek a magyarság őstörténeti kutatásaival kapcsolatban számos új dologra hívják fel a figyelmet. Annak időszerűségét az Obi-ugorok jelenlegi rendkívül nehéz helyzete is indokolja: „Ez a fotókiállítás a világ legveszélyeztetettebb, gyorsan asszimilálódó népei közé tartozó obi-ugorok segélykiáltása, akik a megmaradásukért minden lehetőséget megragadnak, hogy a ma alig 32 ezer embert számláló népeikre valamilyen módon felhívják a nemzetközi közösség figyelmét“. A magyarhoz hasonló nyelvük ékes bizonyítékaként Nagy Iván egytől húszig elszámolt a nyelvrokonaink anyanyelvén.
Ahogy az egyik panelen olvasható: Az oroszok déli irányból történő betelepülésének köszönhetően a 16. században megindult a hantik és mansik asszimilációja. Mindez folytatódott a következő évszázadokban, de igazából a 20. század második felében gyorsult fel. Az orosz központi kormányzat a 30-as évek elejétől folyamatosan kötelezővé tette a cirill írásrendszer használatát és az orosz nyelv oktatását. A helyi kisebb iskolákat felváltották a jóval nagyobb internátusok, ahol a gyerekek az év legnagyobb részét a családjuktól több száz kilométerre töltötték. 1933-ban az édesapák Kazim faluban fegyvert fogva próbálták meggátolni a gyerekek elszállítását. Válaszul decemberben az akkori államiztonsági szervezet (OGPU) mintegy ötven katonából álló, megtorló egysége érkezett a térségbe, s két repülőgéppel kiegészülve, elfojtotta a lázadást. Az eseményekért a sámánokat hibáztatták, így a sámánizmust a továbbiakban halálbüntetéssel torolták meg.
Ezen intézkedéseknek „köszönhetően“ egyre lazábbá válik a gyerekek nyelvükhöz, kultúrájukhoz, rokonságukhoz, környezetükhöz és a természethez fűződő kapcsolata. Az orosz iskolában az anyanyelvüket legfeljebb heti egy-két órában oktatják, ezért a fiatalok azt nagyon hibásan beszélik... Azért is harcolnak, hogy a földgáz-kitermelés központjában őslakosokként ők is ellenőrzést gyakorolhassanak az ásványkincsek kitermelésének folyamatából, s részesüljenek az oroszok által birtokolt bevételből.
Az Obi-ugorok azonban még léteznek és jövőképpel rendelkeznek! Annak ellenére sem akarnak elveszni a népek, nemzetek süllyesztőjében, hogy a Franciaország nagyságú területen élő őshonos lakosokként (!) az összlakosságnak mindössze alig 2 százalékát alkotják. A hozzájuk tartozó, öntudatos értelmiségiek társadalmi szervezetekbe tömörülnek, a szervezésükben több skanzen, múzeum nyílik meg, s egyre több tábor szerveződik. A politikai képviseletükből meghatározó szerepet vállalt Jeremej Ajpin író-politikus...
„A megmaradásért vívott ádáz küzdelmük példa-értékű lehet a felvidéki magyarság számára is. Mi, felvidéki magyarok is könnyen hasonló sorsra juthatunk, ha nem vigyázunk!“-- jegyezte meg a jelen levő tárlatkurátor.
Egy kis szekrényben láthatók a legismertebb obi-ugor személyiség, Juvan Sesztalov költő, a Tórum Maa Múzeum alapító igazgatójának magyar és szlovák nyelvre lefordított verseskötetei, amelyeket a kiállításra Kovács László tanár úr adott kölcsön. Érdemes elég időt szánni a három kiállítási panelen és kilenc roll-upon elhelyezett fotóanyag szemrevételezésére és a magyar-szlovák nyelvű szövegek elolvasására. Jó hír, hogy ezt nem csak a Marianum diákjai, tanárai és családtagjai tehetik meg, hanem további érdeklődők is, akik a titkárságon jelezhetik ezen igényüket.
