2014. április 6., 19:58

Gímesiek mutatkoztak be a Magyarság Házában

Budapest. A Gímesi Villő Hagyományőrző Csoport zoboraljai hagyományokat mutatott be a Magyarság Házában. Az intézmény célja a Magyarország határain belül és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése, ennek érdekében felvidéki csoportok is rendszeresen bemutatkoznak a Magyarság Házában.

A Gímesi Villő Hagyományőrző Csoport zoboraljai hagyományokat mutatott be a Magyarság Házában Budapesten. Az érdeklődő, csillogó szemű gyereksereg a Zobor-vidékére jellemző böjti gyermekjátékokat ismerhetett meg, ilyen pl. a kiszehajtás. A kisze egy menyecskének öltöztetett szalmabábu, amelyet kiszőce, kicevice, de banya néven is emlegettek. A lányok ezt énekszóval vitték végig a falun, majd a falu végén vízbe vetették vagy elégették.

A zoboraljai nagyböjti és húsvéti szokások felelevenítése után a gyerekek is táncra perdültek. Szente János néptánc oktató vezetésével csárdást jártak, majd a folyosón kézművesek segítségével húsvéti tojást festettek, s ehhez tojástartót is készítettek.

Langerné Victor Katalin, a Magyarság Háza igazgatója elmondta, hogy a szülök nagyon keresik az igényes kultúrprogramokat a gyerekeknek. Március 15-én 4 ezer ember fordult meg a Magyarság Házában, s ezzel valószínűleg rekordot döntöttek.

Az igazgatónő hangsúlyozta: az intézmény célja a Magyarország határain belül és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése, a pozitív magyarságkép kialakulásának segítése. A Magyarság Háza programjai ingyenesek, minden érdeklődőt szeretettel várnak a patinás épület falai közé. Legközelebb ápr. 11-én, a Költészet Napján a Kor-Zár Együttes lép színpadra, májusban pedig egy nagyszabású anyák napi rendezvényre várják az anyukákat és csemetéiket.

( A gímesiek budapesti fellépéséről összeállítást láthatnak a Felvidéki Híradó hétfői adásában.)



Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.