2012. október 19., 14:34

Folytatódik a Fölszállott a páva

BUDAPEST. Folytatódik a közmédia népzenei és néptánc tehetségkutató műsora, a Fölszállott a páva, amelyben ezúttal a pécsi és szegedi selejtezők összefoglalóját láthatják szombat este a Duna nézői
Az ötödik és hatodik adásához érkezik szombat este a Fölszállott a páva 2012, a közmédia tehetségkutató versenye, amelyben a Pécsen és Szegeden rendezett verseny összefoglalóját láthatják a nézők. A korábbiaknál lényegesen több táncegyüttes mutatkozott be a két régióban.

Fiatalos és kreatív, inkább a műfaj dinamikáját, mint lírai oldalát előnyben részesítő versenyzőket láthatunk szombat este.

A jelentkezők között sok a nemzetiségi: horvát, sokác, cigány és román táncok és dalok ugyanúgy szerepelnek a repertoárban, ahogy fővárosi csoportokat és a Vajdaságból, illetve a horvát, szlovén területekről érkező versenyzőket is találni a mezőnyben. Nem véletlen, hogy kiemelkedő az érdeklődés a határon túl is a műsor iránt.

Miután október elején az MTVA bejelentette, hogy a külhoni stúdiók, médiaműhelyek díjmentesen vehetik át ismétlésre a sorozat adásait, már közel egy tucat visszajelzés érkezett az így megszólított televízióktól - olvasható az MTVA közleményében.

A Fölszállott a páva 2012 adásai közül a miskolci és a gödöllői selejtezők összefoglalói vannak még hátra, majd novembertől az eddig megismert legjobb 48 produkció versenyez a 120 percre bővülő folytatásban. A versenyben a szakma mesterei segítik majd a továbbjutókat a felkészülésben, akiknek szakértő zsűri előtt kell majd számot adniuk a tudásukról.

A zsűri elnökeként Sebő Ferenc énekes-dalszerző köszönti majd a versenyzőket, az értékelő munkában Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató, Diószegi László koreográfus, Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész, Timár Böske, a Csillagszemű táncegyüttes művészeti vezetője, illetve Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus lesz a segítségére.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.