2012. október 30., 16:31

Fölszállott a páva - Szombaton indul az élő műsor

BUDAPEST. Utolsó állomásához érkezik szombaton a közmédia Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozata a Dunán: november 3-án indulnak az élőben sugárzott elődöntők, amelyekben a területi selejtezőkből 48 versenyző mutatkozik be - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-vel.
Mint a kommünikében olvasható, az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza márciusban meghirdetett tehetségkutató versenyére 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek a teljes magyar nyelvterületről. A miskolci, százhalombattai, győri, kolozsvári, csíkszeredai, pécsi, majd szegedi selejtezők után Gödöllőn zárult sorozatból 48 produkció versenyzőit hívta be a zsűri a televíziós tehetségkutató műsorként folytatódó sorozatba.

November 3-tól 12 néptáncegyüttes, 12 zenekar vagy énekegyüttes, 12 énekes vagy hangszeres szólista, valamint 12 táncos szólista vagy táncospár mutatkozhat be a Fölszállott a páva 2012 elődöntőiben. Felkészülésüket a sorozat idején a szakma mesterei segítik.

A 120 percesre bővülő sorozatban szombatonként négy kategóriában három-három produkciót értékel a zsűri, közülük kategóriánként egyet juttat tovább egyenes ágon a középdöntőkbe. Az adásonkénti nyolc kieső közül - kategóriától függetlenül - két versenyzőt lesz lehetősége még "megmenteni" a zsűrinek. A négy novemberi elődöntőből így összességében a versenyzők fele, 24 produkció juthat tovább a decemberi középdöntőkbe.

A továbbjutók névsorát 2012. október 29-én, hétfőn a Duna World Kívánságkosár című műsorában tették közé a szervezők, az egyes kategóriákat a zsűriző szakemberek is értékelték - zárta közleményét az MTVA.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.