2017. november 3., 08:59

Fölszállott a páva - Számos felvidéki szereplő is küzd a továbbjutásért

BUDAPEST. Pénteken a területi válogatókat összefoglaló második adással folytatódik a Fölszállott a páva 5. évada, amelyet a Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára rendeznek meg. Számos külhoni szereplő is küzd a továbbjutásért, a Felvidéket az ógyallai Pastorek Cynthia Éva, a nagymegyeri Petro Krisztina, az érsekkétyi Saróka Bence, a nagyölvedi Nagy Csomor András és zenekara, illetve a gellei Pósfa zenekar képviseli.
201711021320560.pava01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

A második adásban a keszthelyi és a tatabányai területi válogatóról készült filmeket tekinthetik meg a Duna Televízió nézői 20 óra 25 perctől - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya az MTI-vel. Az adás végén kiderül, kik és mely produkciók folytathatják a versengést az elődöntőkben.

Az összegzés szerint a keszthelyi területi válogatón bőven akad majd példa a népzene, a néptánc és a szerelem kapcsolatára. A nézők számtalan tehetséggel ismerkedhetnek meg és bepillantást nyerhetnek az ifjú szívek rejtelmeibe is. A tatabányai területi válogatóról készült filmben is varázslatos produkciókat láthatnak a Duna Televízió nézői, akik őszinte válaszokat kapnak például arra kérdésre, hogy mi a célja egy mai fiatalnak: család, pénz, karrier vagy csak mulatni szeretne?

A Fölszállott a páva új évada múlt pénteken kezdődött, akkor a szarvasi és a budapesti területi válogatókon készült filmeket vetítették. Az első két válogatóból tizenöten jutottak az elődöntőbe. A jövő héten pénteken, november 10-én este még két területi válogatóról, a hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán készült összefoglalókat mutatják be a Duna Televízióban.

A területi válogatókról 48 produkció jut tovább az elődöntőkbe, amelyeket november 17-től az élőben sugároz a közmédia. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

Az idei széria újdonsága, hogy a mediaklikk.hu/pava oldalon az összes jelentkező produkcióját megtekinthetik az érdeklődők.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

Berecz István, aki az első évadból győztesen távozott, a gyermekek számára kiírt évadokban pedig zsűritagként vett részt a Fölszállott a pávában, most Kacsó Hanga Borbálával az ötödik évad promóciós kampányát segíti.

A Fölszállott a páva műsorvezetői ezúttal is Novák Péter és Morvai Noémi lesznek.

Számos külhoni szereplő is küzd a továbbjutásért

Ezúttal népes külhoni csapat is „ringbe száll”, tizenöt formációért-versenyzőért izgulhatunk a képernyők előtt.

A Nyugat-Balaton, - a lokálpatrióták szerint - a Balaton fővárosában, 31 műsorszámban 180 ifjú tehetség mutatkozik be a Dél-Dunántúli régióból és külhonból. Az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes egy somogyi betyártánccal kötődik a helyszínhez és adja meg a műsor alaphangulatát, a döntnökök nemcsak a fürge lábaikat, de a míves éneküket is értékelik. A szerelem ezúttal is főszerepet kap a fellépők lelkében, erre a műsorvezető, Morvai Noémi is felhívja a figyelmet.

A beszélgetésekben vágyak, remények és sorsok is megfogalmazódnak. A magyarkanizsai cserfes Nagy Dorottya és párja, Bálint Gergely Magyarországon szeretne továbbtanulni, a Hüse házaspár egykor a táncban talált egymásra. Veres Michaela ugyan Szombathelyen tanul, de hűen őrzi, s osztja meg mindenkivel pusztinai ősei dallamkincsét. Szerda Ákos óbecsei énekes nemcsak szép hangjával, de kedves egyéniségével is felhívja magára a figyelmet, az ugyancsak délvidéki, kisoroszi Ördög Lórántot kisebbségi léte és a vidék gazdag hagyományai is motiválják a zenélésben. A Csantavéri Medicus tamburazenekar bemutatkozásán érződik, hogy élvezik hangszerüket, örömmel játszanak. „Úgy zuhogott a banda, mint a záporeső” – értékeli a felvidéki Pósfa zenekar fellépését Agócs Gergely zsűritag.

A fellépők a város számos helyén csinálnak kedvet a műsorhoz, s a film végi ünnepélyes felvonuláson a nézők is megtudják a továbbjutók kilétét.

A tatabányai mozi stílusosan egy bányában kezdődik, sőt a legények a csillék és bájos lányok társaságában táncra is perdülnek.

A negyvennégy induló között a külhoniak sorát Pastorek Cynthia Éva nyitja meg, a roma származású, ógyallai énekes kalotaszegi dallal bűvöli el a közönséget, Petro Krisztina, Nagymegyerből érkezett, s büszke, hogy Felvidék „legmagyarabb városát” képviselheti. A két szép hangú pacsirta után egy tüzes táncot lejtő táncos, Saróka Bence jelentkezik be Érsekkétyről, bemutatva, hogy a tánchagyomány is élénken él a lévai járásban. E vidék valóban gazdag tehetségekben, ezt bizonyítja Nagy Csomor András és zenekara, a banda a szomszédos Nagyölvedet képviseli a nemes vetélkedőn.

Török Noémi a délvidéki Bácsfeketehegy küldötte, s a kiváló bácskai népdal előadása mellett a népek békés egymás mellett éléséről is hitet tesz.

A dunántúli forduló után a jövő héten az utolsó, hajdúböszörményi és mikházai (Felső-Nyárádmente) válogatóba kapcsolódhatnak be a nézők.

Adás: 2017. november 3. (Duna 20.25)

201711021320560.pava01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.