2012. november 10., 10:55

Fölszállott a páva - Következik a második elődöntő

BUDAPEST. A népzenei és néptánc tehetségkutató első elődöntőjének közönségaránya csatornaátlag feletti volt.
A második elődöntővel folytatódik szombaton a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozat a Duna műsorán.

A zenekarok, énekegyüttesek kategóriában a Tik trio, a Bara zenekar, Petrovics Roland és Balogh Ottó (Cace Rome zenekar), a táncos szólisták és táncospárok kategóriában Juhász Bence Zsombor, Okányi Mihály, valamint Markó Fruzsina és Iván Róbert, a néptáncegyüttesek kategóriában a Jászság Népi Együttes, a Pöndöly Néptáncegyüttes és a Szellő Táncegyüttes, énekes és hangszeres szólisták kategóriában Csizmadia Anna, Kovács Krisztián és Krajcsó Bence mutatja be produkcióját. A műsort Herczku Ágnes és Novák Péter vezeti.

A múlt szombati, első elődöntőből a néptáncegyüttesek közül a kalotaszegi táncokkal bemutatkozó Czifra Együttes és a Zagyva Banda, illetve a szászcsávási táncokat feldolgozó Rába Néptáncegyüttes, az énekes és hangszeres szólisták közül Tintér Gabriella és Patonai Bátor, a szóló tánc és páros tánc kategóriájában Berecz István, a zenekarok és énekegyüttesek kategóriájában a Zerkula Zenekar jutott tovább.

A Fölszállott a páva múlt szombati adását 178 ezren nézték végig és 813 ezren kapcsolódtak be hosszabb-rövidebb időre. A verseny első elődöntőjének közönségaránya is csatornaátlag feletti volt: a nézők 3,7 százaléka választotta a Dunát, amellyel a műsor idősávjában a három országos adó mögött a negyedik helyen végzett a nézettségi versenyben a csatorna. Az ismétléssel együtt a vetélkedő első elődöntője majdnem 1,2 millió nézőt ért el a hétvégén. A műsor és a verseny folytatódik, további 36 produkció mutatkozik be a tehetségkutató novemberi elődöntőiben.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.