2016. november 26., 08:30

Fölszállott a páva - Kialakult a középdöntő mezőnye

BUDAPEST. A pénteki utolsó, negyedik elődöntőből is hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, ezzel kialakult a középdöntő mezőnye.

A Duna televízióban élőben közvetített adásban a táncegyüttesek közül a Dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes, énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a debreceni Kispendely Énekegyüttes, szóló és párostánc kategóriában Körömi Máté és Bíró Norbert, hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a turai Farkas Gergő hegedűs jutott tovább.

A zsűri szabadkártyájával a tordasi Gatyamadzag zenekar és a Szécsényi Gyermek Néptáncegyüttes került a középdöntőbe.

A korábbi három elődöntőből szintén hat-hat produkció jutott tovább, így ott lesz a középdöntőben Gyúr Gabriella, Bognár Adrián, Bálint Róbert, Horváth Áron, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes, Poór Mária és Szuszai Hunor Sándor, a Csali Gyermek Néptáncegyüttes, Veres Hunor, a Sarjú Banda, Albert Csaba, Makula Zoltán, a Cickom Énekegyüttes, a Cifra Néptánccsoport, Erdélyi Luca, Molnár Bence, Ivánovics Viktor, Marton Bendegúz és Tomócsik Milán.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.