2016. november 19., 08:51

Fölszállott a páva - Ismét hat produkció jutott a középdöntőbe

BUDAPEST. Újabb hat produkció jutott a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor második elődöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.
201611190826080.pava04.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A Timár Böske, Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Kocsis Enikő, Berecz István és Sebő Ferenc alkotta zsűri az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriából a moldvai Trunkból érkezett Gyúr Gabriellát a maximális 60 ponttal juttatta a középdöntőbe.

Táncos szólisták és táncos párok kategóriában az ágfalvai Bognár Adrián jutott tovább, aki szatmári pásztorbotolót mutatott be és a zsűri valamennyi tagjától 10-10 pontot kapott.

Hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában a Pusztináról érkezett Bálint Róbert (furulya) és a jászfényszarui Horváth Áron (cimbalom) egyaránt a maximális 60 ponttal jutott a döntőbe.

A táncegyüttesek kategóriában a jászberényi Jászság Gyermek Néptáncegyüttes is 60 pontot kapott a zsűritől és ezzel a középdöntőbe került.

A zsűri szabadkártyával juttatta a középdöntőbe a szécsényi Poór Mária és Szuszai Hunor Sándor kettőst, ők Ipoly-menti táncokat mutattak be.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki.

A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

201611190826080.pava04.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.