2016. december 10., 10:54

Fölszállott a páva - Az öt továbbjutó versenyzővel kialakult a döntő mezőnye

BUDAPEST. Kialakult a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjének mezőnye, miután a pénteki második középdöntőből is öt versenyző jutott tovább. A múlt heti első középdöntőből a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes már továbbjutott, mégpedig a zsűri döntése alapján.
201612101042550.000000000000001a_csali-somorja.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A zsűri döntése nyomán a Cickom Énekegyüttes, Horváth Áron, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes és Albert Csaba, a közönség szavazataival pedig a Dusnoki Aprók Néptáncegyüttes jutott tovább a tehetségkutató második középdöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.

A továbbjutók mellett a második középdöntőben szerepelt továbbá Körömi Máté és Bíró Norbert, a Gatyamadzag zenekar, Gyúr Gabriella, a Szécsényi Gyermektáncegyüttes, Farkas Gergő, Tomócsik Milán és a Kispendely Énekegyüttes.

Az első középdöntőből Erdélyi Luca, a Sarjú Banda, Molnár Bence és a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes, míg a közönség szavazataival a Mérai Cifra Néptánccsoport került a döntőbe, ahol így összesen 10 produkciót tekinthet meg a közönség és a zsűri.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos volt.

A műsorban 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a középdöntők után a december 16-i döntőben választják ki kategóriák győzteseit.
 

201612101042550.000000000000001a_csali-somorja.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.