2012. december 9., 17:35

Fölszállott a páva 2012 - Döntőben a tornaljai Parapács zenekar

BUDAPEST. Négy néptáncegyüttes, három zenekar, két táncospár, illetve két hangszeres és egy énekes szólista lépett újra színpadra december 8-án a Fölszállott a páva 2012 második középdöntőjében. Továbbjutott a döntőbe a felvidéki Parapács zenekar is.

Lezajlott a Fölszállott a páva 2012 második középdöntője. A Duna és a Duna World szombat este élőben közvetítette a tehetségkutató versenyt, amelyben már a nézők szavazatai is segítették a továbbjutásban a versenyzőket.

A második középdöntőben a felvidéki Parapács zenekaron kívül részt vett a Czifra Együttes és a Zagyva Banda, a Tallabille Trió, Bárdos Zsuzsanna és Körmöndi Tamás, Kubinyi Júlia, a Szellő Táncegyüttes, Dóra Áron, a Jászság Népi Együttes, a Zerkula Zenekar, Markó Fruzsina és Iván Róbert, Patonai Bátor, az Ördögborda Néptáncegyüttes.

A Parapács a Fölszállott a páva 2012 szombati, Duna TV által közvetített élő adásban 59 pontot szerzett, ami egy pont híján az elérhető legtöbb pontszám. Ezzel az eredménnyel kategóriája legjobb helyezettjeként bejutott a december 15-én sorra kerülő döntőbe.

A Parapács 2010 nyarától zenél a jelenlegi formációban.

Vojtonovszki Sándor bőgőn, gardonyon játszik, dobol és énekel. 2006-2010 Nyíregyházán végezte felsőfokú tanulmányait ének zene-népzenetanár szakon. Hangszeres tanárai volt Agárdi Éva, Rőmer Ottó és Rácz Gyula. Tanult citerázni, brácsázni, de végül a nagybőgő bizonyult számára a legkedvesebbnek.

Dragony Gábor brácsán, kontrán, citerán játszik. 2005-2010-ig a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola és Kollégium tanulója volt Citera, nagybőgő szakon. Ekkor kezdett brácsát tanulni. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Citera, nagybőgőszakos hallgatója.

Pusko Márton a zenekarban hegedül és énekel. Szintén több zenekart megjárt tapasztalt zenész. A Parapács zenekarban 2010 nyarán kezdett muzsikálni, időnként közreműködik a miskolci Számadó zenekarban és az edelényi Árok zenekarban. Azt mondja, nagyon sokat köszönhet tanárainak, Árvai Gabriellának és Csiszár Istvánnak, akiktől iskolaszerűen tudott népzenét tanulni a miskolci zeneművészeti szakközépiskolában.

Fekete Krisztián cimbalmon és harmonikán játszik, továbbá ő is énekel. 2010 nyarán csatlakozott a Parapács Zenekarhoz. Ezt megelőzően magántanulóként, 2006-ban Balogh Kálmán cimbalom előadóművész és cimbalom tanárnál tanult. Nyíregyházán a Tanárképző Főiskola Ének–zene, népzene szakán végezett. Volt tanárai, Agárdi Éva, Rácz Gyula és Juhász Erika. Fekete Krisztián jelenleg a kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Zene– és Művészeti Iskola népzene tanára.

A Parapács zenekar tagjai fontosnak tartják a népzene mulattató jellegének megőrzését. Felidézik a padkaporos pajták báljainak hangulatát, mindemellett a népi dallamok által saját zenei nyelvezetüket is formálják.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.