2018. szeptember 10., 12:49

Folklórműsor és gasztronómia a gömöralmágyi falunapon

A hétvégén nyolcadik alkalommal rendeztek falunapot Gömöralmágyban. A szeptemberi mulatságon gasztronómiai ínyencségekkel és gazdag folklórműsorral kedveskedtek az érdeklődőknek.

falunap2.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Agócs Dominik

Az almágyi szabadtéri színpadon elsőként a gyermekeké volt a főszerep. Délelőtt zajlott ugyanis a harmadik alkalommal megrendezett Mesterségünk címere hagyományőrző gyerekfesztivál.

Agócs Ildikó, a Csemadok Almágyi Alapszervezetének elnöke elmondta, a fesztivált kétévente szervezik, mely váltakozik a Gortva-völgyi Hagyományőrző Ünnepséggel.

„Az idei programban helyet kaptak az almágyi óvodások, a helyi alapiskola népmesemondói, a Heuréka MMA néptáncosai, az iskola citerazenekara, a feledi Boglárka Gyermek Néptánccsoport, Póczos Mátyás Bendegúz tekerőlanton játszott, Tóth Nikoletta pedig népdalokat énekelt” - nyilatkozta.

A rendezvényen a gasztronómiára is nagy hangsúlyt fektettek. A helyi halászszövetség halászlével, a vadász szervezet vadgulyással, a falubeli fiatalok babgulyással, hagyományos gulyással és töltött káposztával készültek. Délután a felnőtt csoportok kaptak helyet a színpadon.

Almágyban három hagyományőrző csoport működik. A Pirosrózsák Asszonykórus, az Almágyi Népdalkör, és az Almágyi Férfikórus is egy-egy nótacsokorral kedveskedett a közönségnek. Fellépett továbbá a rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskórus, Agócs Sándor tárogatós, a lukanényei citerazenekar, valamint a testvértelepülések csoportjai.

Hangonnyal négyéves, Egerszalókkal tizenötéves múltra tekint vissza a kapcsolat. „Minden évben többször járunk egymáshoz, nagyon jó a viszony. Annak idején, amikor testvértelepülést kerestünk, akkor körbejártam itt a környéket, és ebben a faluban láttam meg azokat a kisebb előrelépéseket, fejlesztéseket, amik a mi falunkban is hasonlóak” - nyilatkozta  Kovács Szilárd, Hangony polgármestere.

„Majdnem el is feledkeztünk róla, hogy 15 éve tart ez a testvérfalui kapcsolat" - tette hozzá Tóth Katalin, Egerszalók alpolgármestere. "Figyelve a műsorokat, a fellépőket, egyre magasabb szintű a kínálat, és ehhez igyekszünk mi is hozzájárulni. Egerszalókról eljött a Rozmaring asszonykórus, a Borvirág férfikórus, és a Többsincs Néptáncegyüttes, akik már több mint 10 éve ápolják a néptánchagyományokat. Valamint elkísért minket a zenekarunk, az egerszalóki Tekergő Népi zenekar” - mondta Tóth Katalin.

Kísérőrendezvények is gazdagították a programot. Volt kézműves foglalkozás, lovaglás, arcfestés, baranta-bemutató, íjászat, körhinta és ugrálóvár is. Valamint elmaradhatatlan volt a külföldi sztárvendég, Postás Józsi személyében.

Az esemény kicsúcsosodásaként két jubileumot is ünnepeltek. A 15 éves Almágyi Népdalkört, és az 5 éves Almágyi Férfikórust is köszöntötték. A színvonalas programra több száz érdeklődő érkezett.

Fotó:  Agócs Dominik

falunap5.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.