2025. március 5., 14:44

Fényt hagyni magunk után - KÉPEKKEL

Ezzel a mottóval rendezték meg 24. alkalommal Királyhelmecen a Mécs László Szavalóversenyt, ezúttal a Mailáth József Regionális Múzeum nagytermében. Az esemény rendhagyóan kezdődött, hiszen idén január 17-én volt Mécs László pap-költő születésének 130. évfordulója, ezért a szavalóverseny előtt Kovács Ágnes, a Gödöllői Premontrei Apátság levéltárosa a helyszínen megnyitotta azt az emlékkiállítást, amelyet hosszú kutatómunka eredményeként őmaga állított össze. Anyagát örömmel hozta most el Királyhelmecre, abba a városba, ahol Mécs László 1930 és 1944 között plébánosként teljesített szolgálatot.

Mécs László szavalóverseny 2025
Galéria
+8 kép a galériában
A 4. kategória későbbi győztese
Fotó: Zsebik Ildikó

Kovács Ágnes a pap-költőt a kultúra nagykövetének nevezte, beszélt arról, hogy a Mécs-versek idegen nyelvű fordításainak száma 354, és 25 országban 14 nyelven olvashatóak költeményei. Alkotói korszaka 61 esztendőt ölel fel, és 2380 költeménye ismert. A kiállításon ezekből 27 vers jelenik meg. Ágnes kutatásai során meglepetten tapasztalta, hogy alig esik szó a Mécs Lászlóról szóló cikkekben arról, hogy ő a jászóvári Premontrei Kanonokrend tagja volt.

A vers ünnepe egy megzenésített Mécs-verssel kezdődött a helyi gimnázium két magyar diákja előadásában, majd Szalay László, egykori királyhelmeci plébános üdvözlő gondolataival folytatódott. Ő volt 2000-ben a szavalóverseny megálmodója, s bár már bő egy évtizede Nagyidán teljesít szolgálatot, a szavalóverseny zsűrijének munkájából azóta is aktívan részt vállal. Lapunknak elmondta, úgy érezte akkor is és most is: Mécs László méltatlanul háttérbe szorított költő, akit így szeretett volna visszahozni a köztudatba.
Mécs László szavalóverseny 2025
Megnyitó
Fotó:  Zsebik Ildikó

Őt a szervező, a Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás elnöke, Takács István követte, aki beszámolt a közönségnek arról, hogy a szavalóverseny idén is 5 kategóriában zajlik majd, s a mintegy 40 jelentkezőből végül 33 versenyző áll ma színpadra. A nap főszereplői a Bélyi Magyar Tannyelvű Alapiskola, az abaújszántói Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola, a királyhelmeci Helmeczy Mihály Alapiskola, a Bolyi Alapiskola, a sárospataki II. Rákóczi Ferenc és a Nagyrozvágyi Általános Iskola, ill. a Nagykaposi Gimnázium diákjai.

Ezután kezdetét vette az első három kategória diákjainak szavalata, amelyet a Bodnár Máriából, Szalay Lászlóból és Eperjessy Máriából álló zsűri értékelt a későbbiekben. Az első kategóriában három, a másodikban 5, a harmadikban pedig 11 versmondást hallhatott a közönség. A versenykiírás alapján a legkisebbek vagy a határon túli magyar irodalomból választhattak költeményt, vagy az anyaország irodalmából bibliai témájú, istenkereső versekkel léphettek közönség elé. Hallhattunk költeményeket Benedek Elektől, Hamvas Bélától, Koncsol Lászlótól, Remenyik Sándortól, Sík Sándortól stb.

A zsűri értékelésekor elégedettségét fejezte ki az elhangzott előadásokkal kapcsolatban, megköszönte, hogy a fiatalok szabadidejükben is foglalkoztak az irodalommal. Az első kategóriában Hajdók Reginát találták a legjobb előadónak, aki a Bolyi Alapiskolát képviselte, a második kategóriában Rapcsák Olívia előadása tetszett leginkább, ő a Helmeczy Mihály Alapiskola tanulója, míg a harmadik kategóriában a sárospataki Hauser Marcell lett a győztes.

Mécs László szavalóverseny 2025
Értékel a zsűri
Fotó:  Zsebik Ildikó
A negyedik kategóriában az általános iskolák legidősebb diákjai, az ötödikben pedig a középiskolások léptek színpadra. Az előző csoportban összesen 11 versenyző mutatta be Mécs valamelyik versét, míg a középiskolások mindössze hárman mérték össze előadói képességüket. Őket Furik Csaba, Kovács Ágnes és Szakács Péter Richárd O.Praem. leleszi premontrei kanonok figyelte árgus szemmel és nyitott füllel. Hallhattuk többek között A királyfi három bánata, Az Istennek nincs árnyéka, Csak ennyi az egész Szénaboglya mellett, Fényt hagyni, mint Messiás, Megszépül minden, ha valakié c. verseket. A zsűri nevében Furik Csaba értékelte az elhangzott produkciókat, aki kiemelte: ebben a népes mezőnyben több versmondónak is sikerült azonosulnia választott versével. A 4. kategóriában Balázs Amanda Tímea versmondását értékelték a legmeggyőzőbbnek, aki Abaújszántóról érkezett a versenyre, A középiskolások kategóriáját pedig a Nagykaposi Gimnázium diákja, Ádám Szilvia nyerte meg.

Minden előadó oklevelet, egy könyvet,és egy csokit vehetett át, míg a díjazottak könyvcsomagban is részesültek. A szavalóverseny szervezői a felkészítő pedagógusok munkáját is megköszönték. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta.

Takács István
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.