Felvidéki értéktár: a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia évértékelése
Az éves beszámolók sorát a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia beszámolója zárja. A szervezet palettáján szakmai találkozók, képzések, tömegeket megmozgató események szerepelnek. A legfontosabbakat az alábbi összefoglaló veszi számba.
A Hálózat egyik legsikeresebb, évek óta folyó társszervezése a másfél évtizedes múltra visszatekintő Gombaszögi Nyári Táborhoz kötődik. A hagyományok népszerűsítését célul tűző FolkSzöglet 2017 óta várja a táborozókat, két évre rá megnyitotta kapuit a FolkPajta. Az évek során a Hálózat kezdeményezését a Tábor egyik legvonzóbb programhelyszíneként tartják számon a rendezők. A látogatók száma évről-évre gyarapszik, így a 220 négyzetméteres tér is a befogadóképessége határán van. Általánossá vált, hogy a népszerűbb koncerteken mintegy ezer fő várt bebocsátásra, s a napközbeni látogatottság is folyamatosan növekedett.
Működésének kezdete óta a Hálózat nagy hangsúlyt fektetett az oktatási tevékenységre. A felvidéki képzések sorában az egyik jövőbe mutató kezdeményezés a rendszeres népzeneoktatás. A hét helyszínen folyó fejlesztés javarésze a vonósképzéshez kapcsolódik, de Dunaszerdahelyen igen népszerű a fúvós hangszerek oktatása is, Martoson pedig a bourdon hangszereken, tekerőlanton és a dudán tanulnak az érdeklődők. A képzés népszerűségét jelzi, hogy számos újabb helyszínről érkezett kérés ilyen típusú rendszeres oktató tevékenység megszervezésére, aminek a jelenlegi szakemberállomány létszáma, illetve az anyagi források szabhatnak korlátot.
Ezentúl a Hálózat szakmai partnerével, a Comenius Pedagógiai Intézettel egy oktatási stratégiát állított össze, amelynek megvalósítása a Hagyományok Háza támogatásának köszönhetően elindulhatott a 2023-as évben. Például a képzők képzője új oktatógeneráció kinevelését szolgálja. Az összehangolt képzéseket emellett számos oktatási konferencia, valamint adatbázisok kiépítése és aktualizálása egészítette ki az éves munkát.