Felvidéki Bőrmíves Oktató Műhely alakul
Menteni a menthetőt, igaz már a 24. órában. Így tett Varju Tamás komáromi bőrmíves, aki mindent megtesz, hogy létrejöjjön a Felvidéki Bőrmíves Oktató Műhely. Egyrészt azért, mert Komárom egykor híres „bőrös központnak” számított, másrészt azért, mert manapság alig akad tájainkon méltó képviselője ennek a művészettel ötvözött mesterségnek. Újjáélesztését múlt héten, az I. Bőrmíves Szakmai Tábor megvalósításával kezdte.
A kreatív ötletgazda a Belső körúton levő házának műhelyében készíti mutatós és tartós, hagyományos termékeit. Középiskolásként, autodidakta módon tanulgatta a „több mint szakma” alapjait, majd budapesti felsőfokú tanulmányai során fejlesztette tudását, s a művészetek tanáraként diplomázott. Erre Szlovákiában nem nyílt lehetősége, hiszen nálunk bőrmíveseket nem, csak bőrrel dolgozó cipész szakmunkásokat képeztek és képeznek szaktanintézeti szinten, ami sokkal kevesebbet jelent.
Tanulmányai befejezése után 2000-ben alapította műhelyét.
– Immár csapatmunkáról beszélhetek, mert vannak stabil bedolgozó kollégáim. Mindegyiküknek megvan a maga erőssége, s a munkamegosztás során figyelembe veszem azt, hogy ki miben a legügyesebb, leggyorsabb. Egyrészt iparos jellegű munkát végzünk viszonteladóknak, másrészt a megrendelők igényei szerint egyedi táskákat, pénztárcákat, öveket, szíjakat, kártyatartókat készítünk. Rendelkezünk logóval ellátott, „minimal art” saját kollekcióval is, amelyet galériáknak, boltoknak kínálunk fel eladásra. Angol, olasz, francia és magyar bőrgyárakban vásárlom a jó minőségű alapanyagot, mert rossz alapanyagokkal kárba vész a befektetett sok munka – mesélt a műhelyében folyó tevékenységről Varju Tamás.
Kecskés László Komáromi mesterségek című kötetében olvasható, hogy a 19. század második felében mintegy 300 mesterember készített szebbnél szebb bőrtermékeket Komáromban, amely Pozsony és Kassa mellett szintén fontos „bőrös központnak” számított.
– Manapság sajnos mindennek alig lelhetők fel a nyomai, s ez a hiány sarkallt a bőrműves központ létrehozására. Ezt a szándékomat a bő 22 éves szakmai tapasztalatom és a mások részéről mutatkozó igény is érlelte. Engem ugyanis gyakran keresnek meg azzal a kérdéssel, hogy vállalnék-e oktatást, tartanék-e szakmai foglalkozásokat és szakgyakorlatokat bőrözéssel foglalkozni kívánó diákoknak. Sajnos, az évek során kiderült, hogy még a magyarországi szakképzést elvégzők sincsenek teljesen tisztában a szakma alapjaival, ezért igazából nálam szerzik meg ezt a tudást. Nagy szükség van tehát a folyamatos, hosszú távú szakképzés biztosítására, például a Felvidéki Bőrmíves Oktató Műhely kiépítésére egy polgári társulás keretében, ami nem lesz egyszerű dolog. Magyarországon is él még pár utolsó mohikán, akiknek az értékes szaktudását nem szabad veszni hagyni. Időnként őket is meghívnánk néhány napra, hogy előadásokat, szakmai bemutatókat tartsanak a tervezett műhelyünkben. Szakmai könyvtárral már rendelkezem, pályázati támogatásokat próbálok szerezni, a részletek pedig folyamatosan érlelődnek bennem – magyarázta a tettre kész értékmentő.
A tervezett szakmai központ múlt heti előfutára volt az ingyenes I. Bőrmíves Szakmai Tábor, ahol ottjártamkor 22-60 év közötti érdeklődők szorgoskodtak.
A mostani szárnybontogatásunkról annyit, hogy saját forrásokból szerveztem meg a négynapos komáromi szakmai tábort a műhelyemben, ahol nyolc felnőtt dolgozhat. Később több ilyen nyári tábor is lehetne, esetleg külön kezdőknek és haladóknak. Mindez majd akár havi egy-két hétvégi foglalkozássá is kinőhetné magát, ami az anyagi támogatások mértékétől függ – árulta el még Varju Tamás. A foglalkozásokon mindenki elkészíthette kecske-, illetve báránybőrből az első bugyellárisát, pásztorpénztárcáját, ami hajdanán főként Gömörországban, Palócföldön volt használatos.
Szabó Gábornak, a Selye János Gimnázium tanárának a művészettörténettel és filozófiával átszőtt, tartalmas előadása jelentette az elméleti oktatást. A tervezett bugyellárisok kapcsán a tárgyak jelképrendszeréről és státuszáról is tájékoztatott. Horváth Péter képzőművész pedig háromórás szakmai rajzoktatást vezetett.
Bár az eleink által alkalmazott, bonyolult szironyozásokat, fűzéseket, speciális technikákat pár nap alatt nem lehet megtanítani, de mint bebizonyosodott: több alaptechnika, így a mintázás domborítása is gyorsan elsajátítható.
Varju Tamás elsődleges szempontnak tartja, hogy összeálljon egy jó csapat, hiszen résztvevők nélkül nem valósulhatnak meg rövid és hosszú távú tervei. Társulásként pedig majd az itteni és a magyarországi Kézműves Szövetség, illetve a Kisebbségi Kulturális Alap révén próbálja megszerezni a szükséges anyagiakat. – Jó páran meglepődtek, hogy a gazdasági válság idején ingyenes szakmai tábort tartottam, hiszen egyes külföldi bőrös műhelyek sok pénzért és/vagy a résztvevők által vitt alapanyagok felhasználásával végeznek hasonló szakmai képzéseket. Azt pedig majd meglátjuk, hogy a folytatás hogyan alakul… Én minden tőlem telhetőt megteszek az ismertetett célok megvalósulásáért – mondta búcsúzóul. Mi szorítunk neki, hogy siker koronázza az igyekezetét.
Megjelent a Magyar7 2023/29.számában.
