Félszáz helyszínen túl is folytatódhat a vándorlás: az izsai népviselet Naszvadon - KÉPEKKEL
Mindig nagyszerű érzés olyan nemzettudat-erősítő kezdeményezésekről beszámolni, amelyek egy-egy helyi közösség példás összefogásának a gyümölcsei. Azok megvalósulásához tettre kész ötletgazdá(k)ra és az értékőrzést, közösségkovácsolást szintén szívügyüknek tekintő és támogató polgármesterekre, képviselőkre is szükség van. Minderre követendő példa Sámson Gizellának, az izsai kulturális élet „motorjának” és a hozzá csatlakozott lelkes csapatnak a mutatós népviseletük megőrzésére és bemutatására irányuló igyekezete.
Aki adventig Komárom legifjabb városában, Naszvadon jár, okvetlenül térjen be a helyi magyar alapiskolába, amely előcsarnokában két hétig bárki szemrevételezheti az izsai népviseletet és a híres toledó hímzéstechnikával készített terítőket bemutató fotókiállítást, amely a napokban immár ezen 50. kiállítási helyszínre „vándorolt”.
Ahogy a tárlatot megnyitott Sámson Gizellától megtudtuk: Izsán 1996-ban alapította meg a Búzavirág hagyományőrző és éneklőcsoportot, amellyel az elmúlt évtizedek során nagyon sok felvidéki és magyarországi településen léptek fel. Majd 2007-ben elhatározta, hogy addig kell fotókon megörökíteni az izsai népviseletet, amit a múlt század 50-es éveiben még többen szívesen felvettek a szentmisékre és a különféle ünnepekre. Enikő lánya vállalta a megálmodott fotósorozat elkészítését, s helyi tájház vagy múzeum hiányában egy régi házban fényképezkedtek.
Azt is elárulta, hogy milyen volt az izsai népviselet: a lányok hajdanán fehér, világoskék és rózsaszín selyemruhába öltöztek, amihez a szalagos hajfonat illett. A legények fehér vászon nadrágot, mellényt és kalapot öltöttek magukra. Akik megnősültek, azok a fehér nadrágot fekete csillogó posztónadrágra cserélték, a férjhez ment nők pedig sötétkék vagy zöld, virágszövéses menyecskeruhát vehettek fel.
Az általa e tárlatnyitóra felöltött ruhát 1939-ben varrták, amit megvásárolt az eredeti tulajdonosától. Az eltelt 72 évben már több ezerszer öltötte magára az izsai népviseletet, amit nagyon megszeretett. "Mi tagadás, abban más embernek, kicsit többnek érzem magam azért, mert ekképp őrzöm az őseink néphagyományait. Azt mondják, hogy az az ember, akinek nincs múltja, jövője sem lesz“.
Megtudtuk: Izsán a II. világháború utáni években – másféle munka hiányában -- sok család kézimunkázásból élt meg: a termékeiket többnyire Budapesten adták el. "Sajnos, az 1965-ös nagy dunai árvíz alatt sok izsai népviseletet magával ragadt az áradat, és csak kevés viselet maradt meg. Ezért a Magyarországon megvásárolt, szép selymekből a Búzavirág csoportunk tagjainknak újakat kellett varratni azzal az azóta már elhunyt nénivel, aki azt szívvel-lélekkel készítette el.“ – magyarázta Gizike.
Arról is beszélt, hogy amikor a lánya az Izsához tartozó, bokrosi tanyájukon egy kis tájházat is berendezett, a világhálón kutatott más országokba került izsai kézimunkák után. Eközben egy Brazíliába kivándorolt magyar pedagógus közösségi oldalán rábukkant egy nagyon szép, toledó hímzéssel készült, izsai terítőre, amit később sikerült megszereznie, s annak a fotója is megtalálható a kiállítás elején.
A megnyitó ünnepségen először Becse Norbert, a házigazda intézmény igazgatója és a Szövetség komáromi járási elnöke köszöntötte a kedvezőtlen időjárás ellenére szép számban összegyűlt jelenlevőket. Utána a kiállítás egyik gesztorának nevezett Domin István, Izsa „szövetséges“ polgármestere és volt parlamenti képviselőjelöltje beszélt az általa irányított községről, amely nem csak az UNESCO világörökségi listáján szereplő, római kori táboráról, a Leányvárról, hanem a toledó hímzéstechnikáról is híres.
„Az izsai önkormányzat még az elődöm, Sámson Ferenc polgármester (a kiállításon huszár egyenruhában látható) ténykedése idején segítette a tárlatanyag elkészítését. Jól tette, mert a kiállított fotókon is láthatók olyan hölgyek, urak, akiknek ez volt az utolsó fényképük népviseletben, aztán távoztak az élők sorából. E fotók különféle élethelyzeteket mutatnak be a gyermekkortól a házasságkötésig. Örvendetes, hogy az elődeink ilyen csodálatos, tetszetős öltözékek készítésében élték ki a népművészet iránti szeretetüket. Párnákat, ágyhuzatokat, terítőket is hímeztek az Izsán is meghonosodott, híres toledó hímzéstechnikával, ami kuriózumnak számít” – fogalmazott Izsa polgármestere.
A helyi képviselőkkel eldöntötték: ezeket az értékeiket oly´módon is igyekeznek megőrizni, hogy 2013-ban felépíttették a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumot. Abban elsősorban a terítők szemrevételezhetők, miközben ezek a képek pedig vándorolnak olyan helyszínekre, ahol igény mutatkozik a kiállítás anyagának megtekintésére. „Mi vállaljuk a tárlatanyag elszállítását az újabb és újabb településekre, ahol Gizike majd szívesen megnyitja a kiállítást. Örvendetes, hogy itt most éppen a kerek 50. megnyitót tartjuk” – egészítette ki az elmondottakat.
A megnyitó záróakkordjaként Sámson Gizella a tőle más nemzettudat-erősítő rendezvényeken is megszokott módon, vagyis az értékes kultúránk és anyanyelvünk továbbadásával, valamint a szeretettel, békevággyal kapcsolatos szakrális és magyaros dalok, versrészletek tolmácsolásával hangsúlyozta: „Meg kell őrizni az utókor számára a gyönyörű népviseletünket, kézimunkáinkat, hagyományainkat, ahogy a világ legszebb nyelvét, a magyar nyelvet is! Isten áldja meg a magyart, tartson neve, míg a Föld tart! Isten áldjon meg bennünket, minden igaz magyar embert...!”.
Egyúttal a további érdeklődőket is meghívta a naszvadi alapiskolába, ahonnan máshová is szívesen vándoroltatnák a fotókiállításukat, ily´ módon közkinccsé téve a saját értékeiket…
