Észak- Nógrád népi építészete

Szvorák Emese 2018. május 08., 10:19

„Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő." Ipolyi Arnold idézetével kezdte Észak-Nógrád népi építészete című vetítőképes előadását Böszörményi István, egykori gimnáziumi tanár, losonci helytörténész, az egyházasbásti Pogányvár Fogadóban.

Fotó: Szvorák Emese

Böszörményi István előadásának alapja az a kiadvány, melyet a Csemadok Nógrádi Területi Választmánya 2003-ban jelentetett meg "Őseink házai, házaink ősei, Észak-Nógrád népi építészete" címen. Ez alapján a népi kultúra iránt érdeklődőknek a mai napig tart vetítőképes előadásokat Böszörményi tanár úr .

Képgalériánk:
Fotó: Szvorák Emese

Az előadásból kiderült, hogy a Palócföldön épült régi parasztházak jellemzően kétablakos homlokzattal néztek az utcára, hosszan benyúltak a telekre, és a ház udvara mellett futott végig a tornác, ami vagy faoszlopos, vagy épített oszlopos volt. A házak többnyire vályogból épültek, és szinte kivétel nélkül az úgynevezett hódfarkú, kisméretű cseréppel fedték őket. Beosztásuk szerint a szoba az utca felé nézett, középen volt a konyha, utána a kamra, és általában egy vonalban volt a lakóépülettel az istálló. Ami egyéni arcot adott a házaknak, az az utca felé néző homlokzaton lévő oromfal volt, amibe különféle mintákat véstek. Lehetett az kereszt, címer, lóhere, esetleg az építés időpontja.

„Ami a régebbi házakat illeti, azok már tulajdonképpen csak az emlékekben élnek. Itt-ott még fel lehet lelni néhányat, például Ipolykérben találtam még fából készült házakat is. Egy még ép, különlegesen szép példája a régi palóc háznak az a Ipolygalsán 1853-ban épült ház, amiben a mestergerendából még az is kiderül, hogy ki építette- bizonyos Czakó Ferenc. Itt a mi vidékünkön a faházak a 19. század vége felé gyakorlatilag eltűntek”- nyilatkozta portálunknak Böszörményi István.

A tanár úr elmesélte: „Az 1980-as években a Csemadok szinte minden nyáron rendezett nyári néprajzi szemináriumokat, ahol egy-egy tájegységet, járást felkerestünk, és mindenki a saját területén gyűjtött. Volt, aki népdalokat, viseleteket, szőtteseket gyűjtött, én sorra fényképeztem a régi házakat. Hál’ istennek, hogy így tettem, mert, ahogy esetenként visszatérek a régi helyszínekre, akkor azt találom, hogy vagy már egyáltalán nincs meg a ház, vagy ha meg is van, átépítették. Például Pincen, Losonc és Rimaszombat mellett, volt egy nagyon szép házsor, ami gyakorlatilag a 19. század végi állapotot tükrözte. Nem lehet rossz néven venni, viszont a tulajdonosok a tetőt már átalakították, új födémet tettek, úgyhogy az eltűnés folyamata sajnos megállíthatatlan."

Fotó: Szvorák Emese

"Persze nem lehet minden falut védetté nyilvánítani, mint Dél-Nógrádban a világhírű Hollókőt, vagy nálunk Rózsahegy mellett Vlkolinecet. De jó lenne, ha egy-két épületet azért a mi tájainkon is megőriznének, berendeznének. Mert vannak még házak, a berendezés pedig sokszor a padlásokon hever”- folytatta a tanár úr, aki szeretné, ha az egyházasbásti tájház mintájára, több, régi parasztházat őriznénk meg az utókor számára.

Az egyházasbásti tájház egy 1908-ban épült ház, amit Ladóczki Vilmos, magángyűjtő alakított át, és mentett meg. Mára lakóházként és tájházként is funkcionál. Valamint az előadás helyszínéül szolgáló Pogányvár fogadó berendezése is a népi kultúra elemeiből áll össze.

A tanár úr zárásként arra figyelmeztet, hogy a népi építészet napjainkban veszélyeztetett és kihalófélben van. Manapság már csak a tájházak, múzeumok és egyéb gyűjtemények őrzik a régmúlt emlékeit, ezért érdemes egy-egy ilyet meglátogatni, hogy ilyen módon, erőt és hitet merítsünk őseink hagyatékából.

0 HOZZÁSZÓLÁS