Ének és mókázás az esőben: a Mikulás ismét kamionon érkezett Komáromba – KÉPEKKEL
Úgy tűnik, hogy odafenn Szent Miklós még mindig nem békült ki Szent Péterrel, mert az utóbbi az idén is nagy esőt zúdított a komáromi Klapka téren december 5-én a Mikulás-kamionra izgatottan várakozó siserehadra. A komáromiakat azonban kemény fából faragták, ezért sötétedéskor, a kellemetlen zuhhancs ellenére türelmesen várakoztak a nagyszakállú ajándékosztóra és a mókázó segítőtársaira...
Miután a Városháza tornyában lakó kishuszár a Klapka-indulóval jelezte, hogy öt óra van, egy rendőrkocsi felvezetésével, a Megye utcán át megérkezett a se nem lappföldi, se pedig coca-colás, hanem az általuk az utóbbi években megkedvelt, csillogó-villogó, felvidéki Mikulás-kamion.
Mikor az egyik oldala kinyílt, a csillogó szemű, csodára vágyó nebulók örömére, végre láthatóvá váltak az utasai, vagyis a Mikulás és megannyi bohókás segédje.
A szervezők előzőleg kordont vontak a csodajárgány számára kijelölt terület köré, a városi rendőrök pedig annyira ügyeltek a mesebeli lények és rajongóik biztonságára, hogy még e sorok írójának is harci táncot kellett járnia azért, hogy fotózás céljából a kamion közelébe engedjék őt...
Eközben a várva várt vendégek az aprónéptől megkérdezték, hogy most éppen hol is vannak, s miután megtudták, hogy Komáromban, eső- és búfeledtető dalolásba-táncolásba kezdtek.
A csomagjukra várakozók pedig egyre hosszabb sorba préselődtek az árusok bódéinál, ahol a sok esernyő már-már az ácsorgók látását veszélyeztető fegyvernek minősült. E helyzetben egyes családokban az apukák bizonyultak a legtürelmetlenebbeknek: akadt, aki a nejét és utódját elhagyva, odébb forralt borral próbálta lenyugtatni felajzott idegzetét.
Akik kitartottak, azok előbb-utóbb feljutottak a műsort is adó ajándékosztók ünnepi díszben úszó birodalmába, ahol egy-egy versért, dalért cserébe csomagot is kaptak, majd vele többé-kevésbé bátran fényképezkedtek.
Bár az ázó-fázó, fáradhatatlanul tudósító újságírókat most sem jutalmazták, de azt az egyik manótól megtudtam: virgács nem volt a csomagokban, mert azt majd a jövő évi áremelkedés miatt a felvidéki Mikulás-lakban is fűtésre használják. Sőt, a finomságokra is csak Komárom város és további szponzorok támogatásából telt.
Értesüléseink szerint az ajándékosztás után a még mindig energikus Mikulás és csapata (hja, egész évben pihenhettek!) kilátogatott a látványos, erődbeli fényparkba, ahol egy félretett csomaggal alaposan meglepték a látogatókat beengedő hölgyet. Aki mindezt nem hiszi, járjon utána!
Remélhetőleg reggelre egy fagyoskodó nebuló sem betegedett meg, s az égiek pedig egy év múlva eső helyett inkább a tél érkezését jelző hóhullással örvendeztetik meg a Mikulás-kamion híveit...