Elment a világjáró koreográfus, Quittner János
Egy beismeréssel kell kezdenem: sosem tanultam meg táncolni. Ezért is csodáltam mindig azokat, aki ezt a műfajt magas szinten művelték és talán ez a magyarázata annak, hogy sok kiemelkedő néptáncossal hozott össze a sors, akik derék magyar emberek és nemzetünk büszke tagjai voltak. Sajnos sokukat már magához szólította a teremtő, és most egy újabb kiválósággal gyarapodott az égi tánckar: Quittner János életének 83. évében, 2024. június 21-én örökre távozott körünkből.
János 1941. szeptember 27-én született Pozsony-Vereknyén. Én valamikor a múlt század hetvenes éveinek közepén találkoztam vele először és rögtön feltűnt egyfajta katonás határozottság a viselkedésében. Akkor már évek óta a Szőttes vezetője volt, amelynek egyik alapítójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a felvidéki magyar néptáncmozgalom szinte robbanás szerű kibontakozásában. Ez a „katonás” határozottság mindenképpen nélkülözhetetlen volt a szervező munkában, de ma már tudom, hogy genetikai gyökerei is voltak. Két nagyapja is magas rangú katonatiszt volt, sőt édesapját is erre a pályára szánták, így már 16 évesen kadétként vett részt az első világháborúban, ahol orosz fogságba esett és csak a húszas évek végén térhetett vissza Pozsonyba.
A Csemadokról mindenki tudja, hogy sok nagyszerű ember társadalmi munkájának köszönhetően létezik mindmáig, de profi szintre csak kellő anyagi háttérrel lehet feljutni és ennek a hiánya miatt rettentően sok energiát kell befektetni olyan feladatok elvégzésére, amelyekről a szerencséseknek talán fogalmuk sincs. Ez nemcsak fárasztó, hanem elkeserítő is tud lenni, nyilván ilyen állapotban határozta el Quittner János 1983 végén, hogy elhagyja Csehszlovákiát és családjával a világ túlsó feléig meg sem áll. A végállomás Ausztrália lett, ahol évekig rakodómunkásként igyekezett gondoskodni szeretteiről, de közben már szervezte az ausztráliai magyarok (és nem magyarok) soraiból az Új Szőttes Néptáncegyüttest, emellett oktatta is a néptáncot.
A következő években hol Szlovákiában, hol Magyarországon rendezett és különböző táncszínházi produkciókat tanított be, majd ismét Ausztrália következett, de hónapok múlva már ismét itthon találjuk: Gombaszögön, Mosonmagyaróvárt, Dunaszigeten (ez lett utolsó otthona) állította színpadra az általa koreografált és megszervezett előadásokat. De Ausztrália sem akarta csak úgy elengedni, 2006-ban, az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából Melbourne-ben a város főterén mutatták be a Pro Patria, pro libertate című rockballadáját, majd három évvel később, a Magyar Központban a Megfeszített című rockoperát.
E sorok írója egy hosszú rádióinterjút is készített Quittner Jánossal, amikor hetvenéves lett, de ez végül nem került adásba, miután a beszélgetést nem tudtuk befejezni és a folytatásra valahogy nem került sor. Pedig bizonyára nem csak engemet érdekelt volna, hogy mi hajtotta őt az újabb és újabb feladatok elvégzésére. Koreográfiáinak és rendezéseinek hosszú listáját megtalálhatjuk a róla szóló Wikipédia-cikkben, de azok, akik őt személyesen ismerték elsősorban szeretetre méltó egyéniségére és önzetlen segítőkészségére emlékeznek legelőször is, amikor meghallják a nevét. Drága János, nyugodj békében.
