2018. október 25., 15:20

Elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója -VIDEÓ

Nyolcvannyolc éves korában csütörtökön elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója.

bozsony-ferenc-bemondo.jpg
Fotó: YouTube

Bőzsöny Ferenc 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Már rádiósként vették fel az ELTE magyar-történelem szakára, majd újabb három év angol szakos tanulmányok után magyar nyelvészetből doktorált.

Bőzsöny Ferenc a rádió mellett televíziós műsorok készítésében is részt vett. Ezek közül legismertebb a Magyar Televízió népszerű tudományos-ismeretterjesztő magazinja, a Delta című műsor, amelynek több mint 40 éven át volt narrátora. A Kossuth rádióban 2000 pünkösdjétől indult el a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait kezdetekben ő látta el. 1973-tól volt tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, majd később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagjaként is tevékenykedett.

Nyugdíjazását követően a Központi Papnevelő Intézet rektorának, Bíró László püspöknek meghívására az intézet retorikatanára lett.
Bőzsöny Ferenc elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját, 1997-ben Kazinczy-díjban részesült. 2000-ben a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át, 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott.
Budapest Belváros-Lipótváros és Zebegény díszpolgára.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.