2018. november 1., 19:29

Egyszerre dobbant a szív és a láb a Nádos gálaestjén

Hatalmas sikert aratott a kilenc éve töretlenül működő nádszegi Nádos néptánccsoport az első önálló gálaestjén. A táncos kalandozások során a közönség a Felvidék és Székelyföld tánckincséből kapott ízelítőt a díszes viseletekben pompázó fellépőktől. A Nádos bebizonyította, hogy a néptánc és a népdal ott csörgedezik a magyar erekben.

Nádos
Galéria
+2 kép a galériában

Az ünnepi gálaműsor keretében az elmúlt évek kemény munkájának gyümölcsét mutatta be az Aprónádos, a Kisnádos és a felnőtt táncosokból összeverbuválódott Nádos formáció. A nádszegi kultúrház színpadának deszkáin keményen dobogtak a csizmák és kopogtak a lábbelik, suhogtak a szoknyák, míg a talpalávalót a Felvidék egyik legnépszerűbb zenekara, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny 2017-es évadának győztese, a Pósfa húzta. A táncos kalandozások című műsorban újjászülettek az ősi táncok, a közönség megbűvölten feledkezett bele az előadásba.

A gálaestet a felnőttek csoportja nyitotta meg Vág–Garam közi táncok bemutatásával. A Kisnádos ezután Székelyföldre kalauzolta a nézőket a mezőkölpényi táncokkal, majd az aprók Ugrós bemutatója következett. A színpadon újra feltűnő felnőttek Magyarbődre, a felvidéki Kassa melletti faluba tettek táncos látogatást. A magyarbődi koreográfiának része a karikázó is, amelyben a falu asszonyai bekötik a menyecske fejét, majd többszólamú énekükkel átadják a házasélet tapasztalatait. A karikázó művészeti felelőse Fecske Renáta koreográfus volt. A karikázót magyarbődi friss csárdás követte. A gála táncos kalandozásait a Nádos csoport a bonchidai táncokkal fejezte be. A gálaest zárszavaként Kacz Éva csoportvezető mondott köszönetet a résztvevőknek, a Pósfa zenekarnak és a viseletek elkészítőjének. A csoportvezető hozzátette, népi viseleteik elkészítésének költségeit a magyarországi Csoóri Sándor Alap támogatta, így a ruhák Nádszeg község és a néptánccsoport örökös birtokába kerülnek, abban a reményben, hogy majd az utókornak is lesz mihez nyúlnia.

– A Csoóri Sándor Alap fantasztikus lehetőség – nyilatkozta lapunknak Kacz Éva. – A pályázaton elnyert összegből fenn tudjuk tartani a fejlődés folyamatosságát. Így az utánunk jövő generációknak is lesz majd viseletgarmada, ami a csoporté, és nem kell saját költségvetésből összerakni a pénzt a fellépésekre, a viseletekre, a csapat fenntartására.

A kilenc éve működő Nádos néptánccsoport az utóbbi két évben Nádszeg községtől is kapott anyagi támogatást, míg a szlovák Kisebbségi Kulturális Alaptól elenyésző hozzájárulást kapott.

Kacz Éva lapunknak elárulta, hogy közel hetven táncos forgott a világot jelentő deszkákon a gála estéjén. Oláh Attila művészeti vezető csapatösszetartó és magas színvonalú irányítói munkájának köszönhetően a  néptánccsoport megérett arra, hogy önálló gálaestet adjon, bizonyítva, hogy sok harc ellenére kitartó, fegyelmezett és áldozatos munka árán elérhető a siker.

Az Aprónádos csoport az alapiskola alsó, a Kisnádos a felső tagozatát mozgatja meg, a Nádos csoport pedig a felnőtteket foglalja magába. A vezetők büszkék arra, hogy fegyelemben, akartaban és kitartásban mindhárom egyesület jeleskedik.

– Rendkívül fontos számunkra, hogy a műsorunk tartalmazzon felvidéki táncokat is, és ezáltal még inkább tisztában legyünk az örökségünkkel, megismertetve azt a gyermekekkel is – emelte ki Kacz Éva. – A Felvidék és Székelyföld is kifogyhatatlan tárháza a csodálatos koreográfiáknak. Ugyanilyen igényességgel, munkával, kitartással próbáljuk a továbbiakban is felfedezni a Kárpát-medence népi kincseit. A néptánc- és táncházmozgalom fontos megtartó erő a fiataljaink számára, értelmes szabadidős tevékenység egy olyan világban, amelyből már szinte kikopott a közösségi élet.

A Nádos csoportvezetője határozottan hisz abban, hogy a gyerekek és a fiatalok ösztönözhetők a hagyományőrző tevékenységre, de az útmutatásnál nagy felelősség hárul a szülőkre és az idősebb generációra. Kacz Éva szerint Nádszegen rendkívül jól működik a civil szféra. A polgári társulások közti együttműködés kiváló, a történelmi, a népi és a sporttársulások tevékenységükkel az igények széles skáláját tudják kielégíteni, és tesznek azért, hogy a faluban nagyszerűen működő kulturális és társadalmi élet folyjon.

A néptánccsoport összefogottsága és fegyelmezett munkája többek között a neves művészeti vezetőnek, Oláh Attilának az igényes mércéjét tükrözi. A mindenki Nyuszi bácsijaként ismert koreográfusra öt évvel ezelőtt talált rá a csapat, amikor Brandl Ferenc hirtelen halála után elapátlanodva vártak egy odaadó, csupaszív emberre. Mindenki egyetért abban, hogy Oláh Attilának hihetetlen pszichológiai és pedagógiai érzéke van a néptánc tanításához.

– Nagyon szeretek a Nádossal dolgozni – mondja Nyuszi bácsi. – A Felvidéken nem általános az, hogy egy közösség néptáncsoportjának van felnőttekből álló együttese. Ez kivételes. Minden odaadást megkívánok tőlük. Hetente egy próba van, és hatalmas lelkesedéssel táncolnak, ezért imádok velük dolgozni. Minden azon múlik, akarjuk e igazán, vagy nem. Ahol az ember szívvel-lélekkel dolgozik, ott a gyerekek és a felnőttek is szeretni fogják a népi kultúrát, a népdalt és a néptáncot.

Oláh Attila 2014-ben ismertette meg a Pósfa zenekar örömzenéjével a Nádos csoportot, amikor először felvetette, hogy jó lenne élő zenére táncolni. Az együttműködés azóta is töretlen, a Pósfa a Nádos minden kiemelkedő fellépésén vagy táncestjén kísérő zenekarként vesz részt. A néptánccsoport tagjai pedig élő adásban szurkoltak a zenekarnak a 2017-es Fölszállott a páva tehetségkutatón.

A Nádos néptáncegyüttes táncos kalandozásait Menyhárt József, az MKP elnöke is figyelemmel kísérte, aki biztos abban, hogy a Nádos tánca és a Pósfa zenéje mindenkiből kihozta azt, ami bent gyökerezik a szívekben.

– Mikor arról beszélünk, hogy egy vérből valók vagyunk, sokan úgy gondolják, hogy ez egy nemes túlzás. Pedig bennünk van a muzsika, a taktus, az ütem, és ezt ma a Nádos kitáncolta, a Pósfa pedig eljátszotta. Ez a gála arról szólt, hogy a felvidéki magyarság a kultúráját nemcsak koszorúzza, hanem megtapsolja, együtt énekel, és együtt örül. Kellenek ezek az örömünnepek.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/26. számában.

Nádos
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.